|
 Vendég: 56
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Gy
1975 óta Csepelen lakom. Részt veszek amatőr irodalmi életében a Munkásotthon Olvasókörében. Fatornyos hazámban Nagydorogon sok sváb barátom volt. Csepelnek is sváb hagyományai vannak.
Gyakran fordul meg az ember fejében a környezetének, tartózkodása helyének-esetleg múltjának megismerése. Senki nem mondhatja el, hogy egyes ember sorsa független a köz sorsától. Ezért hangsúlyos egy helyen élő közösség élete, formálódása akár több száz év vonulatában. Gyermekkorom óta van egy kisebbségi népcsoport akikkel szimpatizálok Ők a svábok. Fatornyos hazám szomszéd faluiban élő lakók Mária Terézia korában idetelepített hangya szorgalmú németek, akik ügyességük, találékonyságuk révén még a nehéz időkben is tudtak érvényesülni. Sok barátom is volt köztük Ez a szimpátia késztetett arra, hogy ennek az egyre gyarapodó településnek fejlődését nyomon kövessem Mária Teréziától napjainkig, és a németnek valló közösség sorsára vonatkozó színes szálat beleszőjem a múlt megidézésének néha vérrel áztatott, megperzselt szövetébe. Csepel nevének hallatán többség nem a Duna egyik legnagyobb szigetére gondol, hanem - több mint 10 évvel a rendszerváltozás után is - a budapesti és a magyar munkásság fellegvárára, a "Vörös-Csepel"-re. A hatalmas gyárakat és üzemeket, juttatja eszünkbe, bár mindez már a múlté.
Régi dokumentumok őrzik, hogy a török dúlása után elnéptelenedett szigeten már 1720-ban 19 jobbágy családból 8 német volt ,szerb (illyr) volt a másik része. Fejedelmek, királyok és azok hitvesei birtokolták ezt a Duna áztatta területet. Nagyrészt erdő borította, benépesítve vadakkal. A krónikások főúri vadászatokról, gazdag vadászkastélyban tartott lakomákról regélnek. Az idősebbek elbeszéléséből tudhatjuk, hogy még az 1900-as évek elején is a Királyerdőben buja fenyves erdő volt, otthont adva vadászható vadaknak, még farkasokról is beszélnek. A török háború befejezése után hosszú idő telt el a kihalt falvak benépesítésére, újjáépítésére. A Habsburg önkényuralom gátja volt minden életfeltételeket jobbító törekvésnek. Mária Terézia 1750-től vette birtokába e gyér népességű területet. Elkezdte benépesíteni birtokát. Beköltözők zöme német földről jött. Bajorországból, Fekete erdő környékéről vándoroltak ide jobb megélhetés reményében. Kivételek is akadtak. Egy Petz nevű férfi a feljegyzések szerint Köln vidékéről érkezett. Végeredményben ezek leszármazottai ma itt élő svábok nagy része . 1770-es években ezen a vidéken sorozatos parasztmegmozdulások voltak, s ez módot nyújtott az uralkodónak, Mária Teréziának hogy rendeletben szabályozza a jobbágyok földesúri terheit. Ez volt az un. úrbérrendezés. A környéken főleg szerződéses jobbágyok éltek, ezért nem javult lényegesen a helyzeteik a rendezés után sem, annak a Szabadkikötő környékén Csepel községben élő a 39 paraszt családnak. Mindezek ellenére a falu tovább gyarapodott. A városhoz való közelsége sok nincstelent csábított Csepelre, akik itt viszonylag olcsó lakást és élelmezést találtak maguknak. Munkát részben a városokban ( Budán, Pesten), részben a budafoki, és csepeli szőlőkben vállaltak. A 18. század végéig elsősorban Budához fűződtek Csepel kapcsolatai , ettől kezdve egyre nagyobb szerepet kezd játszani a falu gazdasági életében Pesttel, az egyre erősödő ipari-kereskedő várossal való kapcsolat. Csepel ettől kezdve fokozatosan válik a főváros peremvárosává. Ezzel kapcsolatos zsellérség szaporodása. Zsellérek nagy részének nem volt szántóföldje, vagy nagyon kevés. A zsellérek nagy száma azzal magyarázható, hogy a közeli városokban ( főleg Pesten. ) tudtak munkát találni. A 19. század első felében a csepeli lakosság életét nemzetiségi ellentétek mételyezték. Kezdettől fogva a lakosság többségét délszláv illyrek alkották, a németek kisebbségben voltak. A számarány a két nemzetség között ekkor megváltozott. A beköltöző zsellérek ugyanis többségben németek voltak. Az ellentétek egyházi vonatkozásban jelentkeztek. A csepeli templomban alapításától kezdve felváltva tartottak német és szláv nyelvű szentbeszédeket. Minthogy a két nemzetség aránya a németek javára billent, 1817-ben a székesfehérvári püspök úgy rendelkezett, hogy ezentúl csak minden harmadik héten legyen szláv nyelvű mise a templomban. A püspök döntése hallatán az illyr parasztok megtagadták a papi földek művelését, amire kötelezték a földműveseket. Erre a német parasztok sem voltak hajlandók tovább dolgozni ezeken a földeken. Végül is a püspök egy apátot küldött ki, az ügy elsimítására, s a püspök kénytelen volt a csepeli illyrek kívánságát is figyelembe venni. Igy 1828-ban csepeli délszlávok szlávul tudó tanító alkalmazását követelték a püspöktől. A püspök elrendelte, hogy a német tanító mellé szlávul tudó segéd tanítót fogadjon. Az illyr - német ellentétek a század közepére lecsitultak. Ezekben az időkben a betelepült zsellérek zöme német, viszont a földdel rendelkező jobbágyok többségben illyr, helyébe a jobbágy-zsellér ellentét lépett. Egy Niedekirchener közelebbinek érezte egy földdel rendelkező illyr társát, mint egy szintén német nincstelent. A 19. század első felének egyik jelentős eseménye, a falu mai helyre települése volt ( a Szabadkikötő területéről). 1838-ban árvíz pusztított Csepelen, mint ahogy Pest nagy részén is. Március 10-én jégtorlasz akadályozta a sziget mellett a víz elfolyását. A falu 114 házából csak 8 maradt meg. A lakosság a legmagasabban fekvő területre menekült. A nagy mérvű kár a község vezetőit arra biztatta, hogy a falut ármentes helyen ( a soroksári Duna ág környékén) építsék fel. Az uradalom elöljárói hozzájárultak ehhez, sőt mérnökeikkel elkészítették a falu új betelepítési terveit..1839. októberére a falu nagy része felépült. A parasztok házhelyet kaptak, de házaikat maguknak kellett felépíteni. A falu a mai Ady Endre, Kiss János altb., Karácsony Sándor által határolt terület volt. Az akkori Főtér a mai Szent Imre tér a plébániának, községháznak adott otthont. A zsellérek házai a mai Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc utcákon épültek. Még néhány év, s elérkezünk 1848-hoz , amikor jogilag megszüntették a feudális rendszert, eltörölték a jobbágyságot, annak összes terheivel (pl :robottal együtt), s megnyílt a kapitalista fejlődés lehetősége. Az 1849-es szabadságharc leverése után visszaállt a földesúri uralom, a nagybirtok rendszer egészen 1945-ig. 1864-ben 50 telkes gazda tulajdonában volt a falu földjének nagy része. Niedekirchener Boldizsár 68 hold földjével volt a leggazdagabb paraszt a faluban, de a Petz családnak is nagy birtoka volt ebben az időben. A falu fejlődésének nagy lendületet adott a soroksági Dunaágban 1872-ben felépített gát és zsilip, ezzel megszűnt a falu szigeti jellege. Nem kellett révvel átkelni Pestre. Ez a változás az állattenyésztés fellendülését eredményezte. Eddig is szállítottak kenyeret Csepelről Pestre, most ez a tejszállítással is bővült Ez az újabb munka lehetőség Csepel lakóinak számát tovább növelte. Érdekes a nemzetiségek arányának változása. 1880-ban 1526 lakosból 1140 német és csak 96 magyar ( a szerb, szlovák mellett). Ez 10 évvel későbbi 2246 lakosból 1559 németre már 565 magyar lakos jutott. Az illyr lakosság elmagyarosodott. A lakók zöme Pestre bejárt dolgozni. Gomba módra szaporodnak a bankok, takarékpénztárak. Vasútépítési láz bontakozik ki a monarchiában. Felgyorsul Magyarország iparosodása. Az 1850-es években a terménykereskedő Weiss család Pestre költözik. Weiss Berthold fiai az ország és Csepel ipari fejlődésében a az 1800-as évek végétől kardinális szerepet játszanak. 1882-ben Manfréd fiával a mostani Közvágóhíd környékén konzervgyárát alapított. Később a konzervhez szükséges bádogdobozokat is gyártották már a honvédség részére. Majd kiterjesztették tevékenységüket tölténygyártásra is 1890-től. Hadiüzem révén arra kényszerültek, hogy kevésbé lakott vidékre terjesszék ki a gyártást. Így esett a választás a már egyesült Budapesttől nem messze fekvő, de mintegy 2200 lélekszámú Csepel falura. 1892-ben Weiss Manfréd és testvére Berthold az un. János legelőn 5 hold telket vásárolt meg, s a telken egy favázas épületet emeltetett. Itt kezdetben kilőtt töltény hüvelyek felújítását végezte mintegy 150 munkás. A gyár alapítás egy gyökeresen más életformát hozott ide Eleddig főleg német ajkú ( a lakók 3 /4 - e ) lakosság földből élő falusi idillben élt Ezt követően a nagy gyár tömegekben vonzotta a nincsteleneket. A gyár, majd később gyárak egyre nagyobb termőterületeket hódítottak el, megjelent a munkásság, de kialakult a tisztviselő osztály is. 1896.ban Manfréd már egyedüli vezeti és kibővíti csepeli gyárat. Vásárolt 55 hold területet, s ezen megalapította a fémművet, hogy vas-, acél- és fém anyagokat saját üzemében állítsa elő. Majd olvasztó-, és rafináló üzemet, csőhengerművet rendezett be. A csepeli gyár kiépítése teljesen megfelelt az Osztrák- Magyar Monarchia hadügyi érdekeinek. A gyár fejlődése csak állandó hadipari megrendelések útján volt lehetséges. Az osztrák hadi gyárosok érdekeit monarchián belül sértette, hogy a Weiss Manfréd gyár kvótán felül is kapott hadipari megrendeléseket. Ezt úgy oldották meg, hogy az addig lényegében egyedüli magyarországi szállító diósgyőri gyár rovására biztosítottak rendeléseket a csepeli gyár osztrák származású tulajdonosa részére. A gyár létesítéséig egy tanerős 4 osztályos fiú iskola két tanerős állami leány iskola működött német nyelven. Ezekben az években a német tanítási nyelvet fokozatosan a magyar vette át. A katonai fontosságú találmányok egész sora indul el Csepelről. Az első világháború kitörése 1914 nyarán már modern nagy teljesítményű üzemet talált Csepelen. Az iparosodó falu gyorsan fejlődött , lakossága megnégyszereződött. A község növekedésével a közlekedés nem tartott lépést. Pesterzsébettől lóvontatású omnibusszal lehetett Csepelre jönni. A HÉV 1912 májusában robogott végig először Csepel utcáin. A falutól délre alakították ki a Magyar Posztógyárat, az Ó falu helyén kikötők és kőolaj tároló telepek jöttek létre, a Gubacsi-híd mellett a Neményi Papírgyár. Csepel lakossága rohamosan nőtt. 1920 és 1930 között 14 ezerről 23 ezerre. A népességnövekedés főként nagymérvű beköltözőkből adódott. Ebben a korban is szívesen kerestek otthont a faluban a Duna-menti németajkúak, de a letelepülők nagy része magyar volt. 1912-ben alakult a Csepeli Polgári Kör. Német származású „bennszülött” gazdagok, földművesek, iparosok alapították . A németek aránya tíz év alatt a lakosság 1 /4-ből 1/10-re csökkent. A község a századfordulótól elvesztette német nemzetiségű dominanciáját. „ A háromnyelvű lakosság közül a csekély számú magyar vagy idegenből nősült, vagy rác lányt vett feleségül, németekkel ritkán házasodott össze, bár a lakosság békességben élt együtt. „ /Perényi József/. A WM a monarchia egyik legnagyobb hadiszállítójává vált. Egyre terjeszkedő gyárban már 216 épület állt. Ez a nagymértékű ipari átalakulás a községben élő földművelők számának visszaeséséhez vezetett. Nagyobb kiterjedésű művelési föld terület Csillagtelep és Királyerdő között maradt. Az állat állomány lecsökkent, a lovakat elsősorban bérfuvarra használták. A leghíresebb fuvarosok német nemzetségűek voltak ( Wersitz, Frankovics, Fürst ). A 10 – 15 gyerekes csepeli német családok kereskedők, zöldségtermelők voltak ( pl.: Niederkirhner, Petz, Terleth, Kretzer családok) . A húszas évek végén kezdett kialakulni a falu arculata. 1928-ban adták át a Szent Imre téren a Kultúrházat, vele szemben a háború emlékmű a „ Hősök Szobra”, s ezzel egy időben a teret rendezték. Itt volt a piac barakkokkal. Bővült a kisipar, a vendéglátás ( különösen a kocsmák száma nőtt) , a főváros árnyékában. Mindegyik nemzetiségnek a faluban megvolt a szórakozóhelye, kocsmája külön-külön. A több, mint 300 kocsmából volt néhány jó névre szert tett sváb kocsma is, mint például az Ehrenberger, Langmaye, vagy a Korn családé, ahol még táncolni is lehetett. Híresek voltak a (szüreti koszorús) szüreti mulatságok, vagy az un. Hadastán egyesület karácsonyi ünnepsége, ahol egy karácsonyfát is kisorsoltak. (A fent említett egyesület tartotta a kapcsolatot a kereskedőkkel, iparosokkal.)
A közlekedés felgyorsult a főváros között. A Gubacsi-hidat 1924-ben, a Kvassay-hidat 1928-ban adták át, betört a motorizáció, buszjáratok indultak el. Egyre több házban váltotta fel a petroleum lámpát a villany. 30-as évek közepére kiépült a község vízhálózata. A köves út mellett kialakultak a járdák, s a járda mellett a polgárok fákat ültettek. A 30-as évek eleji súlyos gazdasági válságból kilábolás utáni község fejlődésének új lendületet adott a Királyerdő parcellázása. Megindult a soroksári Duna part sport, és üdülő céljaira rendezése. Weiss Manfréd és családja szociális létesítmények egész sorát hozta létre: a kórházat, amit folyamatosan bővítettek, Csillagtelepen gyári lakó kolóniát építettek, csecsemőotthont, napközit alapítottak. A gyár alapító, majd halála (1922-ben) után fiai Alfonz, Jenő egyik megalapítója volt a Magyar Repülőgép Rt.-nek. Eleinte posta repülőgépeket, majd harci gépeket gyártottak. Importkiváltás céljából szélesítették a járműgyártást. Saját tervezésű autómotort, traktort, vontatót, személy- teherautót, motorkerékpárt gyártottak. A járműgyártás kapcsán a Fémműben a 30-as évek elején beindult az alumínium kohászat. Ekkortájt épült a petróleum kikötő, majd később a Shell kőolaj finomító, a közép Európa legmodernebb kikötője a Szabadkikötő a későbbi Vámmentes kikötő is. A 2. világháború alatti iparfejlesztés következtében a lakosság tovább növekedett, de a községfejlesztés nem tudott ezzel a növekedéssel lépést tartani. 1940-ben a nagyközség lakossága 41000 fő. A háborús években özönlött a dolgozni vágyók áradata vidékről, elcsatolt területekről ide, s ez tovább nehezítette a helyzetet. A lakáshelyzet tovább romlott. A munkát vállalók jó részét gyári barakkokban, tömegszállásokon helyezték el a háborús viszonyokkal is sújtott , túlzsúfolt településen. A fővárossal kapcsolatot tartó elavult, túlzsúfolt HÉV vonalon, s buszjáraton kívül leginkább gyalog és kerékpárral közelítették meg a gyárat. A német megszállásig a csepeli szervezett mozgalom központja a Munkásotthon volt. A szélsőséges nemzeti szocialista csoportosulások soha nem nyerték el a lakosság támogatását. A csepeli német származásúak nagy része hű maradt a magyar hazához, a nevüket ezért sokan magyarrá változtatták. 1944 április és október között súlyos bombatámadások következtében a község, a környező ipartelepek romhalmazzá változott. A Vasgyár is üzemképtelenné vált, az ép gépek zömét nyugatra szállították. 1945 január 9-én bevonultak a szovjet csapatok. A németek felrobbantották a Kvassay- és Gubacsi hidat. A háború után a romeltakarítás., a lebombázott csepeli hidak , és Vasmű helyreállítása volt a legsürgetőbb teendő. A győztesek 300 millió dollár jóvátételre kötelezték az országot. Ez főleg ipari termékekben realizálódott, és ennek zömét Csepelen gyártották. Az újjáépítés után a forint bevezetésével, stabilizáció sikeresnek bizonyult. A Csepel Vas- és Fémművek termelése ’38-hoz képest 1948-ra megduplázódott, és elindult a szocialista iparfejlődés útján. A szocialista átszervezéssel kialakítottak egy egységes termelési profilt. 1950-ben Csepel a főváros 21. kerületeként Budapest része lett, és egyúttal megkezdték a városközpont "rekonstrukcióját". A polgári épületegyüttes eltűnt, helyét beton lakótömbök és "modern" intézmények foglalták el. A hajdani Ó falu zegzugos utcáiból csak néhány utcányi maradt meg. Az azóta többsávosra bővített, és a zsiliptől elválasztott Csepeli híd mellett 1951-ben megépült a csepeli gyorsvasút hídja is, és a 6,7 km-es gyorsvasút. Megindult a vasút forgalma, kiváltva a régi, a Gubacsi hídon haladó HÉV-vonalat. A Duna melletti lapályon elterülő Hárost, melynek helyén az azonos nevű települést elpusztította az 1838-as nagy árvíz, 1954-ben csatolták a kerülethez. Az 1956-os jeges ár feldöntötte a Kvassay-zsilip zsilipházát és összerombolta a zsilipet, melyet valamivel nyugatabbra építettek újjá. 1956 után - 1991-ig - a vasművet Csepel Vas- és Fémműnek nevezték. 1955-1966 között a Csillagtelepen részben panelekből, részben betonszerkezetes, falazott módon épült fel a lakónegyed. Folytatódott a Belváros átalakítása is, szerencsére az utolsó ütemben (1981-88) készült épületek már korszerűbbek a korábbiaknál. Számos terv született a Szigetcsúcs beépítésére ( például mostanában épül EU támogatással a szennyvíztisztító) , ennek ellenére ma is a kikötők és a hozzájuk tartozó raktárterek, valamint szántóföldek területe. A rendszerváltozás után a híres csepeli üzemek a gazdasági nehézségek miatt fokozatosan eltűntek illetve átalakultak, tröszti szervezettségű üzemek lettek, munkások ezrei maradtak munka nélkül. Később az 1990-es változások nyomán az állami tulajdon fokozatosan magánkézbe került. Jelenleg a volt Csepel Művek területén mintegy 210 tulajdonos osztozik Végül is elmondható, hogy a Vasmű, ahol egy évszázada alapítása óta munkásgenerációk nőttek fel, tették naggyá Csepelt
Az 1999. január elsejei adatok szerint a csepeli bejegyzett lakosok száma 84000 fő. A lakosság döntő többsége magyar anyanyelvű és származású. Igen jelentős volt az 1945 utáni névváltoztatások száma, így nehéz nyomon követni a volt német családok leszármazottait. Közvetlen a világháború utáni években sok családot telepítettek vidékre (pl Langmaye családot ), de betelepülők is voltak. A főváros 9. kerületéből néhány sváb család Csepelre költözött, mert az a kerület megtiltotta a háztáji tenyészállat tartást (pl. disznót, marhát). Ezeket a családokat „ milimárisoknak” ( tejet, tejterméket áruló asszonyok) hívták ( ilyen családok voltak a Karteneckerek, Rizmayerek ) Jelenleg 4 kisebbségi önkormányzat működik Csepelen: bolgár, cigány, német, örmény. A négy közösségből a német a legnagyobb, s a legösszetartóbb. Hagyományos rendezvényeik közül a sváb bál (február eleje), „Katalin napi összejövetel” a Munkásotthonban, a csepeli búcsú rendezvényei, a karácsonyi megünneplése a hagyomány őrzés jegyében telnek. A sváb bálok rangja évtizedek óta nő. Míg a 70-es 80-as években mintegy félszáznyi résztvevővel számolhattak, ma ez a szám ma már 700 – 800 fő. A német kisebbség táncegyüttese nemcsak az itteni rendezvényeken találkozhatunk, hanem a környékbeli települések német nemzetiségi programjain is, sőt gyakran külföldre is hívják őket. Említhetném továbbá a most 10 éves Muschigen sváb zenekart, akik a fent említett rendezvényeken szórakoztatják a publikumot, vagy a Csepel helytörténeti múzeumban most kialakításra kerülő sváb szobát. Nem csak összetartók a helyi németek, hanem „mozgékonyak”, szervezettek is. Szervezettségük talán nem is kimondottan helyi jelegű, hanem régiókat, sőt az egész országot átfogó. Összetartozásukra jellemző, hogy bérelt buszokkal fontosabb távoli rendezvényeken is részt vesznek. ( pl,: Bátaszéken, Pécsváradon, stb.)
Csepeli népi kultúra sokrétű, sok helyről jövő. A nagy gyár munkalehetőségére idecsábított, idesereglett néptömegek között mindig volt egy határozott színfolt a német nemzetiség, mely az évszázadok hányadtatásai ellenére egyben tudott maradni, megtudta őrizni identitását, népszokásait. A nyelvi, faji keverék közösségből megkülönböztethetően egy egységes életformát, kultúrát és összetartást tudott évszázadokon keresztül megvalósítani, és megtartani.
|
|
|
- március 24 2009 08:24:30
Kedves Molnár József!
Ez az írás egy nagyon részletes történelmi áttekintés a Csepel kezdetétől napjainkig. Szerinten ez fiataloknak és idősebbeknek is egyaránt nagyon jó és érdekes olvasmány lehet.
Engedelmeddel ki is nyomtatom, természetesen csak saját részemre, hogy még otthon is csemegézhessek belőle!!
Az amatőr irodalmi életben való részvételedhez gratulálok és kívánom, hogy még nagyon-nagyon sokáig részed legyen benne!
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
