|
 Vendég: 93
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A lányomat, aki 2005-ben kint dolgozott Irországban meglátogattuk és egy bő hetet töltöttünk nála feleségemmel.
Ez az írás nem született volna meg, ha Írországban dolgozó Ági lányom nem hív meg bennünket, a szüleit néhány napra, és bérelt autón be nem mutatja Írország egy részének legszebb tájait. A 10 napos kint tartózkodásunkból 5 napon voltunk úton. (2005. augusztus 9-18 között oda- vissza úttal együtt).
1. nap Droghedából indulva Galway érintésével Doolinban foglaltunk szállást.
2. nap a Moher szikláit (Cliffs of Moher) néztük meg, és folytatva utunkat a nyugati tengerparton egészen Spanish Pointig, majd visszaúton megálltunk egy festői halászfaluban Lehinchben.
3. nap Aran szigetek egyikére Inishmórba hajóztunk, s még ezen a napon megnéztük poulnabronéi híres Portal Tombot végül Lisdoovarnában megvacsoráztunk.
4. nap hazafelé véve az irányt Aillwee barlanglabirintusa és Cong üdülőhelye volt soron.
5. nap Connemara partszakaszon haladva Clifden érintésével jutottunk vissza Droghedába.
A 6. nap busszal Newgrange-, Knowth-ban a világhírű folyosósírokat néztem meg.
Így utólag minden elismerés a lányomé, aki több mint 1000 kilométert vezetett megbirkózva a jobbkormányos közlekedés szokatlanságával, a keskeny hepehupás, minden irányban zötykölődő mellékutak nehézségeivel, s élményekben gazdagon tértünk haza. Itt illene köszönetet mondani még a Jóistennek is, hogy meghallgatta minden hozzáintézett fohászom mielőtt alig kétautónyi széles vidéki utakon nagy járművek centiméterre suhantak el mellettünk néha a megengedett max. 100 km-es sebességgel, s minden baj nélkül értünk vissza. A híresen szeszélyes időjárással mindvégig szerencsénk volt, nem volt részünk hidegfrontban (előző héten napközben 13-14 °C volt), vagy hosszantartó kiadós csapadékban. A hőmérséklet is ez időben megszokott 17-23 C fok közötti volt. A nappalok hosszúra nyúlnak. Ebben az időszakban nyáron tízig világos van.. Utunk során láthattuk az ír táj változatos szépségét, a birkanyájas legelőket, a mészkőtáblával borított síkvidéket, és a hegyoldalt, szürkésfehér sziklás talajon tarkálló virágokkal, sötétzöld buja fűvel. Néha úgy éreztük, hogy megállt az idő némelyik tájon, mintha évszázadokon keresztül mit sem változott volna, s a természet, a vadvilág békében él az emberrel, és annak tevékenységével. Halászkikötőket kanyargós szűk falusi utcákkal, régi boltokkal, jellegzetes ír kocsmákkal, kirívó színű (zöldre, bordóra, sárgára, kékre festett) kisvárosi épületeket, zsúpfedeles fehérre meszelt, vagy csupasz kőházakat. Autóztunk szomorkás időben, permetező esőben, vagy ragyogó napsütésben, haragos sötét felhők háttereként, hogy bármelyik pillanatban szemerkéljen (vagy szakadjon) ismét az eső.
Galway, út Doolin felé
Mullingar város irányában indultunk az N52-es úton. Viszonylag sűrűn lakott terület a nyugati parthoz képest. Kis települések követik egymást élénk színűre festett házaikkal. Egy-egy csoportban 8-10 teljesen egyforma ház, egy kis lakótelep. Települések között mezők, legelők egymásra rakott gránit kövekből épült kerítésekkel elválasztva. Néha piros zászló, kopasz domb, ápolt gyep jelzi, hogy egy ún. Pitch & Putt nyilvános golfpályához értünk. A párás, csapadékos időtől eszeveszetten növő füvet gyakran kell vágni a golfozók, na meg a lányom kedvéért, hogy mezítelen talpával élvezze az ápolt pázsit bársonyosságát. Az utak mentén gyakran az előbb említett kőkerítések, amit dús futónövényzet borít. A falvak házai gazdagságról árulkodnak. Az EU-ba való (1973-ban) belépés előtt az ország olyan rossz gazdasági helyzetben volt, hogy több mint egy évtizedig csak aktív felhasználója volt pl. a strukturális alapoknak, melyek segítségével végül olyan nagyarányú növekedést sikerült elérni, mely az EU átlagát is meghaladta. Alig találtunk elhanyagolt, romos épületet. Lakói nyugodt, békés emberek. Kéregető, koldus erre felé nincs, vagy kerültek bennünket. Udvarok, kertek ápoltak tele hatalmas virágú rózsákkal, hortenziával, margarétával vagy ezek hibridjeivel. Írországban idegen mediterrán és alpesi növények egymás mellett élnek, a parlagfű talán nem tartozik ezek közé, mert ilyet nem találtunk itt tartózkodásuk idején. Már messziről virít a vöröses színű fukszia, az utak mentén is. Nehéz eldönteni, hogy kedves emberek gondoznak virágokat, vagy a virágok teszik kedvessé őket. Mullingarnál Galway irányába fordulunk, ahová dél tájban meg is érkezünk. Galway Írország negyedik legnagyobb városa 57000 lakosával. Dinamikusan fejlődő megyeszékhely, kulturális központ, egyetemi város. A kelta-ír hagyományok őrzésének tradicionális helye. Nyáron a fesztiválok idején rengeteg a turista. Érkezésünk előtt zárult a Művészeti Fesztivál, ahol koncerteket adtak, színdarabokat, filmeket mutattak be. Utcai zenészek, mutatványosok szórakoztatják a sétálókat. Csak a Quay Streeten sétálgattunk, szabadtéri éttermek, kávéházak és hagyományos ír kocsmák között. Idő hiányában folytatni kellett utunkat, hogy időben elfoglaljuk szálláshelyünket. Hosszú út volt még Doolinig. A Galway-öbölnél tengerpart szűk „balkáni„ mellékútjaira kanyarodtunk, hogy gyönyörködjünk a lemenő Napban, a tengerpart fehér szikláiban. „Sofőrünk” itt jegyezte meg először: Ez az út olyan, mint egy rally pálya, ahol szembeforgalom is van. Esteledett, mikor Doolinba, egykori halászfaluba érkeztünk. Most a házak zöme B&B (Bed&Breakfast) ház, vagy kocsma. A falu központtól távolabb a házak között több száz méteres hézag van. Lepakoltunk szálláshelyünkön, s mindjárt utána felkerestünk egy közeli pub-ot, hogy egy kicsit ismerkedjünk a környékkel. A pub, az ír kocsma nem azonos azzal, ami mi kocsma alatt értünk. Ez olyan közösségi hely, ahol egy pohár sör mellett megbeszélik a szomszédok közös dolgaikat, vagy TV-ben együtt megnéznek egy futballmérkőzést, vagy hallgatnak zenét. A kocsma, ahová betértünk nagyon hangulatos hely volt élő zenével, dugig emberekkel. Volt, aki a pezsgő ír zene kedvéért ült be egy sörre. Alig találtunk helyet, hogy italunkat elfogyasszuk Éjfél körül már ágyban is voltunk.
Burren vidék, Moher sziklák.
A Burren egyedülálló botanikuskörnyezet, ahol az Írországban idegen mediterrán és alpesi növények egymás mellett élnek. Kevés fa él itt meg, de más növény annál inkább. Május és augusztus között meglepő színpompába burkolódzik a kietlen táj. A növények dúsabban nőnek a sekély tavak partján és a legelőkön, de gyökeret vernek a mészkőfennsík repedéseiben is; ez az egyik legmeglepőbb geológiai jelenség a sziklás vidéken. A Burren déli részén a mészkövet fekete agyagpala és homokkő váltja fel; ezekből épült fel a lélegzetelállító Cliffs of Moher.
Ragyogó napsütésben érkeztünk a magas parti sziklákhoz. Az erős szél elhajtotta a párát, a ködöt, így láthatóvá vált a 8 kilométeres szakasz teljes egészében, szédítő mivoltában. Előttünk 200 méter magas lekerekített homokkő sziklatömbök vastag rétegződését láttuk. A kiszögellésekben sötétzöld növénytakaró színezte a sárgán vörös hatalmas sziklafalat. Alul nagy fehér tarajos hullámok nekicsapódtak a tömör sziklafalnak tompa dörgő hangot hallatva, mintha messziről vihar közeledne. Alattunk a mélyben sirályok, táplálékukat kereső ragadozók repkedtek a hullámok felett. A viharos szél, a lehűlt levegő hatására hideglelés fogott el. Családom nagy derültségére a nejem fehér köpenyét is magamra öltöttem, sőt Ági fejkendője is a fejemre került. Felmentünk egy kilátótoronyba, ahol egy turista látcsővel egy közeli sziget kopár mészkőszikláin errefelé nagyon ritkán látható szélerőművek tárultak szemünk elé. Sokat fényképeztünk. Nemcsak a világhírű sziklákról, fura öltözékemről készültek felvételek. Ági nagyon érdekesnek talált egy közelben legelő tehéncsordát is, így nem csoda, hogy a digitális fényképezőgépünk tárkapacitása szűknek bizonyult. Szálláshelyünkre vissza úton egy kedves halászfalu tengerpartrészén álltunk meg fényképezni. Nyirkos, hűvös idő volt. Egy digitális kijelzőn a levegő hőmérsékletre 17 Cº-t olvashattunk. Ruhátlan kis gyerekek élvezték a nagy tarajos hullámokban a lubickolást. Széllovasok is voltak szép számmal. Fázósan színes köveket kerestem, a feleségem formás kagylók után nézett. Valahogy nekem nem volt kedvem fürödni. Nem sok időt töltöttünk itt, mert szálláshelyünkhöz közeli Music Centerben egy jó nevű előadóművész (Ausztráliában is gyakran fellépő) Luka Bloom koncertjére volt jegyünk. Pontosabban Music Shop & Cafe volt az üzlet cégtábláján. Nádfedeles, fehérre festett házacska, előtérben a buja, magasra nőtt növényektől a ház alig látszott. Multifunkcionális hely. Ha nincs éppen koncert, kávézóként és ajándék-, zeneboltként is üzemel. Egy szál gitárral megjelenő művészhez olyan közel ültünk, hogy éneklés közben néha láttam a manduláját, de ezt a látványt elcseréltem volna arra az élményre, arra a zeneszámok közötti humoros szöveg élvezhető megértésére, amitől a sört, bort fogyasztgató közönség dőlt a nevetéstől. Valóban nagy művész volt, ahogy a megkopott nyelvtudásommal értékelni tudom, ahogy frenetizálta a közönséget, és ahogy énekelte a country dalokat az elég komolyan tetszett.
Inishmór (Aran szigetek).
Korán indult a Doolin közeli kikötőből az a gyorsnaszád, amivel Inishmór (a három Aran szigetek legnagyobbika) szigetére mentünk. Szomorú idő volt. Erős szélben nagy hullámok dobálták a naszádot, néha szemerkélt az eső, ezért a hajó belsejében foglaltunk helyet.
Végig aludtuk az utat, hisz az előzőnapi „dorbézolás„ miatt keveset aludtunk. Így hát átvészeltük ezt az egy órás tengeri utat tengeri betegség nélkül. Mindjárt a kikötőben megérkezésünkkor „An Ghaeltacht” feliratú tábla hirdeti, hogy a sziget az ún. gaeltacht régióhoz tartozik, vagyis az emberek őrzik a gael (ír) nyelvű hagyományokat, amit a hosszú brit elnyomás után ma már büszkén hirdetnek. Később megtudtuk, hogy ír származású amerikai szülők gyermekeiket ide küldik nyári szünetben gael nyelvet tanulni. A 800 lakosú (14,5 x max 4 km méretű ) sziget fő látványossága a kikötőtől messze fekvő i.e. 1100 körül épült kör alakú kora kelta erőd (Don Aengus). Ide bérelt kerékpárral, vagy mikrobusszal lehet eljutni, ha nem akar valaki gyalogolni. Mi a buszos megoldást választottuk. Így kényelmesen megtudhattunk egyet-mást a szigetről, az idegenvezető-buszvezetőtől. Egy fiatal férfi, nagy humorérzékkel megáldva vezette a buszunkat. Nemcsak humorérzékre, hanem jó autóvezetési készségekre is szüksége volt. Hisz valamivel nagyobb, mint egy nyomtávú girbe-gurbe utakon gyalogosok, kerékpárosok, lovaskordék is közlekednek. Kitérőkön várják be egymást a szembejövő autók. Habarcs nélküli egymásra helyezett derékig érő kőkerítések szegélyezik az utakat. A földeket, legelőket is ilyen kerítéssel választják el. Az egész sziget zöld, szürke színfolt. A szürke a mészkőlapok, ahol még kövek vannak. A zöldön birkák, tehenek legelnek. A tengerparton sirályok, fókák napoznak. Idilli állapot. Megtudtuk, hogy a termőtalaj hiányát ügy pótolják, hogy a lakók időről-időre algákkal, vízinövényekkel borítják be telküket. Néhány telken romos épület, vagy „meztelen” kőépület áll. Csupa gránit szürke az egész ház, még a tető is ebből az anyagból áll. Megérkeztünk az erődhöz, s megállapodtunk a vezetővel, hogy mikor ülünk vissza a kocsiba. Gyalogosan másztunk fel egy keskeny, köves ösvényen az erődhöz. A kelta építmény egy Gellért hegy magasságú tengerbe nyúló szikla tetején van. Patkó alakú kőfal zárja körbe a romokat minden irányban egészen a szikla széléig. Hatalmas gránit kőoszlopokat kellett annak idején a dombból kifaragni minden fémszerszámok használata nélkül az itt élő kelta ősöknek. Lentről a sziklafal aljáról a víz robbanásszerű robaja hallatszik, amint a háborgó tenger a szilafalnak nekicsapódik.. Hasra fekszenek a sziklafal szélén a bátrabbak (Ági is közéjük tartozott), s úgy fényképezik a több mint száz méteres meredek sziklafalat. Átmentünk a belső várba. Itt hasonló kép fogad csak két méterrel magasabban. Hatalmas elválasztó gránitfalak, bent smaragd fű mindenhol a hatalmas fekete kőtömbök között. Visszaúton megálltunk egy több mint ezeréves kelta temetőnél. Mindenütt kelta keresztek a szürke köves sírokon. A keresztek kelet felé néznek, mert arra van a mennyország kapuja. Egy ősi romos kápolna mellett néhány új sír is van, még mindig temetkeznek oda.. A vezetőnktől megtudtuk, hogy összesen 3 temető van a szigeten és mindegyikbe temetkeznek még. A sírok ugyanolyan ápolatlanok, csak kőtörmelék van rajtuk. A tenger már nem olyan haragos, mint a szigetre jövet. Szeles, de ragyogó napsütésben kötünk ki a szárazföldön. Még fiatal az idő. Kinéztük a térképen, egy a közelben levő (kb. 30 km-re) i.e. 2500-ból származó kőépítményt, a poulnabronéi Portal Tomb-ot, egy néhány tonnás egymásra helyezett kövekből álló kaput a gizai piramisok építése ezer évvel előtti korból. Ez világszenzáció, ezt meg kell néznünk. Eljutottunk a térkép jelölte hely közelébe. Itt aztán sokáig kerengtünk még, de semmi jelzőtábla, semmi utalás. Már feladni készültünk a keresést, mert későre járt, mikor egy (n+1)-ed rangú egysávos úton valahol a semmi közepén megpillantottam egy völgyben. Táblát is találtunk 20 m-re a helytől, ahol már gyalogoltunk. Minden őrizet nélkül ott állt magányosan, csak egy biztonsági kötél vette körül, rajta figyelmeztető tábla „A kötélen belülre menni tilos”. Mintegy a környezet talapzatának díszítéseként a földön hatalmas megrepedt gránittömbök több száz méteres körben. Ez fokozza a kísérteti hatását ennek a szakrális helynek, ami az ókorban rituális temetőkét szolgált. Nem sokat időztünk itt. Elkezdett permetezni a hűvös, kora őszt idéző eső, meg éhesek is voltunk. Kezdett sötétedni, este 9 körül lehetett, amikor beértünk egy hercig kis városba, Lisdoovarnába. Egy szállodai vendéglőbe tértünk be. A pub jellegű vendéglátó falai bikavadító vérvörös színekben virítottak. Ilyen falak között lányom már jól érzi magát, hisz egyik szobájának fala is ilyen színű. A hangulatot még fokozta az a pezsgő, életvidám ír zene, amit helyi „örömzenészek” (hegedűn, fuvolán, tangóharmonikán, és jellegzetes ír dobon) szolgáltattak, meg a vacsorához elfogyasztott sötétbarna, tömény Guinness sör. Kellemes színfoltja volt az estének, amikor az idős zenészek hangszereik használatára oktatták a közönséget pici gyermektől felnőttig. Utunk során találkoztunk 4- 5 éves gyerekekkel tipikusan ír hangszereken, ír dobon, furulyán játszottak, s hasonló korú társa járta hozzá a jellegzetes szteppelő táncot. Nem elég korán kezdeni a népi hagyományokat.
Aillwee cseppkőbarlang, Cong üdülőfalu.
Reggel búcsút mondtunk doolini szálláshelyünknek. Elbúcsúztunk a lengyel kiszolgáló lánytól, akit megélhetési remények hoztak ebbe az országba (több ezer honfitársával együtt), egy középkorú amerikai hölgytől, akit az olcsó lovaglási lehetőség vonzott, és egy dán családtól, akik a látvány kedvéért voltak ott, akárcsak mi.
Egy más útvonalat választottunk, mint amerre mentünk, Az volt az elképzelés, hogy Aillwee Cave (cseppkőbarlang) és Cong falu érintésével a festői Connemara partszakaszon haladunk vissza Viszonylag hamar oda is értünk a barlanglabirintushoz. Nem kellett sokat várni a vezetésre. Hosszú sötét folyosókon haladtunk végig. Nagy volt a páratartalom, csepegett a víz. Cseppkövek különösebb nyomot nem hagytak bennem. Ilyen szempontból sokkal szerényebb, mint az aggteleki barlangunk. Érdekes volt azonban a kiállított több száz éves medvecsontváz, és a barlangon belüli vízesés. Kacskaringózunk tovább egy gyönyörű tengeri partszakasz, majd egy hosszan elnyúló hegyláncon vezet át az út. Kőkerítések szabdalják a hegyes- dombos vidéket. A tengerparton patyolat fehér sziklák, hatalmas zöldvizű öblök váltogatják egymást. Sehol kidobott mosógép, szemét a parton. Igaz, hogy mindenütt szemetelésre intő táblák, több mint €1000 büntetés terhe mellett. Nagyon kicsi a valószínűsége, hogy valaki is büntetné a szemetelőket, hisz a táj teljesen kihalt. Sehol egy ember. A hegyes vidéken még fa sincs. Kopár szürke mészkő, zöld legelő foltok amerre a szem ellát. Egy-két legelésző birka rontja ezt az egyhangú képet. A völgyekben, ahol patakokban, tavakban gyűlik a hegyekről lezúduló víz, dús a növényzet. Vadvirágok szín kavalkádjából kitűnik a fukszia sötét bordó virágfoltjával. Bolyhos fehér növények színezik a méregzöld növénytakarót. Majd néhány házból álló (ezek fele kocsma) kis települések jönnek. Majd nagyobb településeken haladunk át. Útjelző táblákkal nagyon fukarul bánnak az írek. Nagyon kell figyelni az autóval utazóknak, mert csekély információ hiányában útirányt tévesztve sokáig keringhet a településen, környéken. Előfordult, hogy játékos kedvű emberek rossz irányba fordították a táblát, így csak nehezen jutottunk ki egy kisvárosból. A próbák része az is, hogy a távolságot ellentmondásosan tüntetik fel, ugyanis kilométer és mérföld vegyes használata van. A sok felesleges kitérő miatt este 9 óra után értünk be Cong üdülőfaluba. Azonnal szállás után néztünk. Szerencsénk volt, szinte zárás előtti pillanatban kaptunk helyet egy panzióban. Gyanakvó idős hölgy fogadott bennünket, megérkezésünk után nem sokkal el is hagyta a panziót. Mindenhol patak, kacsaúsztató tó, csobogó víz, hatalmas ápolt park. Egy folyó Lough Mask vize néhány kilométerre innét földalatti patakokban folyik, s itt tőr elő, s hatalmas tóvá válik. A település hírnevét a 12. századi apátság romjairól, és John Ford 1951-ben forgatott Hallgatag ember (Quiet man) című filmjének köszönheti. A néhány utcából álló (lakóinak száma 300) faluban minden a filmre emlékeztet. Van itt Hallgatag ember kocsma, kávéház, panzió, de egy Quiet man cottage-ban (Hallgatag ember kunyhó) megtekinthető a film, meg a forgatás körülményei is. Van további nevezetessége is a településnek, csak ezt kevesen tudják. Itt dolgozott 2001-ben Albi unokaöcsém egy rövid időre, és többek között lányom is meglátogatta. Régi emlékeket kerestünk. Albi kedvenc kocsmájában. A camping -ben is kerestünk és találtunk régi ismerősöket.
Clifden, Connemara nemzeti park, Drogheda
Reggel a kolostor romokat, a körülötte levő üde parkot néztük, fényképezgettük. Utána a falu melletti Ashford kastélyt látogattuk meg. Korábban Guinness család lakott itt, most öt csillagos luxusszálloda. A Guiness család egy tagja vette meg és építette újjá tulajdonképpen a kastélyt, és botanikus szenvedélyét a kert építésében élte ki. Hatalmas gondozott park tele üde virágágyásokkal. Épületbe nem tudtunk bemenni, így a parkban sétálgattunk. Hatalmas halvány rózsaszínű, kék hortenzia virágokat csodáltuk, fényképeztük. Egy szép példányt meg is őrizünk könyvlenyomatban.
Folytattuk utunkat. Az ég sötét felhős, de melegen süt a Nap. A csodás völgyek, szürke hegyoldalak, mint egy western film díszletei. Clifden előtt megálltunk egy festői parti részen. Egy két méteres guggoló ősember kőszobra, hatalmas meztelen fenékkel hívja magára a figyelmet. Alatta a vésett szöveg: „A közösség minden különösebb ok nélkül állítatta”. A szobor mögött egy emlék tábla, mint emlékhelyeken szokás. A tábla hirdeti, hogy 1868-ban e helyen az égvilágon semmi sem történt. Röviddel ezután megérkeztünk Clifdenbe. Clifden: a Twelve Bens hegyláncával szegélyezett kéttornyú, 19. századi mezővárost Connemara körzet fővárosának tartják. Jellegzetes kisváros virítóan élénk színű (kék, sárga, stb.) 2-3 szintes házakkal, kis pub-okkal. Az üzletek, házak, utcák őrzik múlt század eleje hangulatát. Dél már elmúlt, betértünk egy hangulatos étterembe. Levest meg valamilyen túrós süteményt rendeltünk. Jól esett fáradt testünknek a forró leves, ami olyan sűrű volt, hogy a kanál szinte megállt benne, de éhesek is voltunk, és levest is már régen ettünk.
Néhány óra elteltével megérkeztünk a Dunguaire várhoz. A vár Connaught 7. századi királyáról, Guaire-ről kapta a nevét. Udvara a bárdok és vándorszínészek előadásairól volt nevezetes. A középkori földépítmények megmaradtak. A mai vár (egy tömör toronyház) a 16. századból való. A díszteremben ma is rendeznek kelta fuvolával és Yeats- versekkel kísért középkori estélyeket. Nem sok időt töltöttünk itt, kacskaringóztunk tovább.
Lápvidék, tavak és kúpalakú hegyek alkotják a Connemara szívében fekvő nemzeti park alapját. 2000 hektáros területére esik a Twelve Bens (12 hegy) négy csúcsa, köztük a hegylánc legmagasabb tagja, a 730 méteres Benbaum. Mi is behajtottunk a nemzeti park területére. Nem sokat láttunk, lehet hogy azért, mert délután 6 óra körül már minden bezárt. Előttünk egy kúp alakú hegy a Diamond Hill (gyémánt hegy) csúcsát köd takarta. Westport felé haladva a kopár hegyek elmaradnak. Jöttek az elágazások, a körforgalmak, nagyobb települések. Egy autóstoppos fiút felvettünk valahol Westport után. Ági, amikor 2001-ben itt járt néha utazott autóstoppal, s megfogadta, hogy ha visszatér egyszer és autót vezet, ő sem lesz rest felvenni stopposokat. A hirtelen ötletre nem készülve szegény srác alig tudta bepréselni magát a pulóverek, esőkabátok közé. Lába között félig telt vizes flakkonok lötyögtek. Csendes gyerek volt, gyorsan ki is szállt. Végül is mindkettőjük vágya teljesült.
Igyekeztünk, hogy Newgrange-be érjünk még látogatási időn belül fél 7 előtt. A közel öt évezrede épült kora kelta sírokat szerettük volna megtekinteni. Ági volt már itt kerékpárral. Droghedától 18 km-re van. Egy újabb kora kelta szakrális hely. Odaértünk időben, de az utolsó csoportos látogatás betelt, vagyis lemaradtunk róla. Korán hazaértünk. Elmentünk a Boylei- i csata helyszínére. 1690. július 1-én csapott össze II. Jakab trónjától megfosztott angol király a franciák-és az ír katolikusok támogatásával, s a helyére ültetett Orániai Vilmos protestáns seregei. A protestánsok győztek, ezzel 300 évre megpecsételődött Írország sorsa. A csata emléke napjainkban is tragikus kísértetként lebeg Észak Írország felett. A csata helyszíne zárva volt, innen is lekéstünk. A kerítésen túl nagy területen csak ápolt füves területet láttunk. Világos volt még, ezért kikocsikáztunk a közeli tengerpartra (Clogherhead-be). Sötét volt már mikor innét hazaindultunk egy-egy zacskó tengerparti kővel és kagylóval.
Newgrange, Knowth
A következőnap Európa egyik legősibb, i.e. 3200 körüli műemlék-együttesét látogattam meg, ahol a kora keltakor egyik legfontosabb megalítikus folyosósírok láthatók. A 3 kiemelkedő lelőhely Newgrange, Knowth, és Dowth közül kettő vezetett túrákon látogatható.
Newgrange-ben a kelták Tara királyai nyugszanak. Hatalmas fűvel benőtt halom. Oldalát hatalmas kőtömbök szegélyezik, némelyiken vésett dupla, vagy hármas csigavonal. Egy szűk, 19 méteres folyosón juthatunk le a sírkamrába. Ebből 3 fülke nyílik, egyikben egy kőtál. A sírkamra teteje egymásra illeszkedő hatalmas kövekből álló, 6 méter magas, csúcsos boltozat, ami öt évezreden át egy csepp vizet sem engedett át. Ezt idegenvezetőnk gyérfényű lámpájánál láthattuk. Belül teljes a sötétség, kivéve a téli napforduló (dec. 21-én) idején reggel 8.20-kor egy kicsi résen keresztül a Nap 2 percig süt be a sírkamrába, amit vezetőnk lámpájával be is mutatott. Az még talány a ma élőknek, hogy hogyan hordtak ide 200000 tonna kőlapot a folyosósírt védő burkolat megépítéséhez. Különösen azért, mert a sírt kereket és fémszerszámokat nem ismerő kiváló művész, és mérnöki érzékkel megáldott emberek építették 60 km-re levő Wicklow hegységből származó kőtömbökkel. A nagyobb kövekből kört építettek a sír köré. A szegélyköveket, valamint a folyosót és a fülkéket cikkcakkos, spirál és egyéb geometrikus minták díszítik.
Knowth-ban szorosan egymás mellett álló, hatalmas gomba alakú halmok fogadnak. Tetejüket sötétzöld pázsit borítja. Némelyik oldalát óriási kőlapok takarják, kelta vésett motívumokkal díszítve. Láttunk hármas spirál gyűrű, kígyóvonal, cikkcakkos és rombusz motívumokat. A fődomb két egymással szemközti, de különálló sírkamrát zár magába. Ide sajnos biztonsági okokból nem juthattunk be. A helyet több egymást követő népcsoport hasznosította a kora kelta ősöktől a kora keresztényekig. Egy rekonstruált kora keresztény kamrát láthattunk csak. Festett táblákon demonstrálták a látnivalókat. Ez a hely látnivalókban sokkal szerényebb volt, mint Newgrange.
Írországról tíz nap alatt csak felületes benyomásokat szerezhetünk. Azonban a felejthetetlen színeit, illatát, ételeinek, italainak ízét akarva, akaratlan emlékezetünk még sokáig őrzi. Olyan ország, amit érdemes meglátogatni (akár többször is), hogy egy kicsit megcibáljon az állandóan fújó szél, hogy az eső elöl, beüljünk egy kocsmába sűrű Guinness sört ízlelgetni, hallgatva a lendületes, életvidám zenét, vagy hogy otthon mutogassuk rokonoknak, ismerősöknek a mélyzöld ír tájakról készült fényképeinket.
|
|
|
- március 26 2009 13:08:27
Kedves Molnár József!
Engedelmeddel másolom ezt a szép hosszúra sikerült útinaplót, s majd visszatérek véleményezni, de már előre tudom, hogy csak jó véleménnyel lehetek a leírtakról.
Addig is üdvözletem: Torma Zsuzsanna
 |
- március 27 2009 07:42:04
Kedves Molnár József!
Ahogy ígértem, kinyomtattam és ma reggel volt is időm elolvasni ezt a szép útiélmény-beszámolót. Lélekben én is ott voltam veletek, ahogy sorra vettétek a látnivalókat. Én is láttam a morajló tengerpartot, a kősziklákat, a buja zöld növényzetet és sok szép virágot, a fuksziákat és a hortenziákat. Hortenziám még nekem nincs, de már régóta tervezek venni legalább egy cseréppel, aztán majd szaporítom.
Csodálatos utatok lehetett feledhetetlen élményekkel. Ilyen helyeken szeretnék én is barangoni, ha pénzem és időm lenne elég. S ha volna valaki, aki elkalauzolna úgy, mint Titeket!
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
|
- március 28 2009 11:18:53
Kedves Torma Zsuzsanna!
Itt szeretném megköszönni a prózai írásaimmal kapcsolatos észrevételeidet. Ilyenkor érzem. hogy érdemes volt elkészíteni, megfogalmazni. Van, aki elolvassa, vélemény alkot róla. Köszönettel:
Molnár József  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
