|
 Vendég: 70
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A hit kérdéséről...
Füzéresi Márk atya 52 éves korában, hirtelen hunyt el.
Az Örs téri Mária-templom lelkiismeretes plébánosa volt, majdnem harminc éven át. Halála sokakat megdöbbentett.
Márk atya eléggé monoton tendencia szerint élte magányos életét. Korán, hatkor kelt, ehhez ébresztőóra se szükségeltetett. Soha sem viselt mást a papi reverendán kívül; legfeljebb hideg időben egyszerű, szürke kabátot vett föléje, ha a szabadban volt.
Márk atya minden vasárnap és egyházi ünnepen megtartotta az istentiszteletet, ezenkívül levezényelt házasságkötéseket, keresztelőket, temetéseket, áldozásokat. Elkötelezett istenszolga volt, szent erkölcsi kódexének a Biblia, és annak minden tanítása számított.
Ha éppen nem misenap volt, a templomban akkor is tiszteletét tette, minden reggel. Csendben, áhítattal imádkozott, némán, egyedül meditált. Néha-néha megzavarta gondolatai menetét egy-egy túlbuzgó hívő, vagy egy takarító, de többnyire szent békére lelt, magába zárkózva.
Ezután elköltötte sovány reggelijét, amiért hálát adott az Úrnak. A délelőttöt többi részét, ha még maradt rá ideje, olvasással töltötte. Újrakötött, csodaszép Biblia-példánya volt, és bár betéve tudta az összes frázisát, mégis, minden alkalommal élvezettel tanulmányozta.
A harangszót követően újra imádságokba merült, majd megebédelt.
Délután sétált. Szeretett sétálni; a kis falu, ahol élt, zajmentes hely volt, nyugodt és kellemes. Hegyoldalba települt a község, és Márk atya rendre az egyik keskeny, lépcsős, meredek ösvény felé vette útját. Az egész délutánja eltelt azzal, hogy a természetet járta, távol a civilizációtól, az emberektől, ahol lelki békéje könnyebben rátalált. Szerette a csendet, a nyugalmat, a fenyők illatát, a madarak vidám csevejét.
Az ösvény, amit ismert és naponta megjárt, egy kis kiugróhoz vezetett a csupasz sziklafalban, jó háromszáz méterrel a település fölött. A kilátás meseszép volt, mindenütt hegyek, erdők, tavak és folyók, otromba nagyváros sehol a horizonton. És ott volt a kőkereszt.
Valamikor, még a második világháború idején véletlen bombatalálat érte, és ámbár azóta restaurálták, a környéke magán viselte az akkori pusztítás nyomait. Kőtörmelék, facsonkok, füstnyomok a sziklákon... A kőkereszt, hála a felújítók ügyes kezén, tündökölt a romokban – a romokban, amiket első ránézésre észre sem vett az ember.
Márk atyát vonzotta a hely. Általában már nyugodni készült a Nap, mire felért. Márk atya mindig magával hozta kis szájharmonikáját, és játszott rajta. Játszott, játszott, csodálatos melódiákat csalva ki a hangszerből, míg be nem sötétedett.
Ekkor sóhajtott egyet, és hazaindult.
Így ment ez, nap nap után, egészen 52 éves koráig. Karácsony közeledett, az erdei ösvényt hótorlasz zárta el, Márk atyát azonban ez nem zavarta, cseppet sem. Összehúzta magán szürke kabátját, és elindult a kőkereszthez.
Másnap reggel furcsamód kicsit elaludt, de mivel szombat volt, nem késett el sehonnan sem. Ráérősen összekészülődött, és átsétált a templomba.
Vagyis, csak sétált volna.
A templom eltűnt.
Nem vált köddé, nyomtalanul, nem tátongott üres tér helyette az Örs téren, de eltűnt.
Márk atya hitetlenkedve nézett az egykori templom helyén álló könyvtárra. Impozáns épület volt, nem vitás, hatalmas, görög stílusú oszlopokkal és timpanonnal, amin ez állt: Megyei Kosztolányi Könyvtár.
Márk atya behunyta a szemét, majd újra kinyitotta. Azt hitte, álmodik, vagy képzelődik. Mindhiába, a könyvtár maradt, ahol állt.
Zaklatottan felsietett a lépcsőn, és benyitott az ajtón. A portás pufók, idős, nagy szemüveges hölgy volt, túlsminkelve és túlékszerezve.
Márk atya megszólította.
- Elnézést, hölgyem...
A nő rápislantott magazinja fölött.
- Ja? – vetette oda flegmán. Márk atya megütődött a tiszteletlenségén. Elvégre papi ruhában van, és...
Majdnem felugrott ijedtében, amikor lenézett magára. A fekete reverenda semmivé lett! Átadta helyét egy rikító színű Hawaii-ingnek és koptatott, kék farmernadrágnak. Még egy szalmakalap is került valahogy a fejére!
Miután a sokkból magához tért, megpróbálta újra az elsődleges probléma felé terelni a figyelmét.
- Hölgyem, meg tudná mondani mi lett a templommal?
A nő letette az újságot.
- Miva’? Milyen templommal?
- Hát a Mária-templommal, itt, az Örs-téren, ami a könyvtár helyén állt.
A portás elkezdett orrhangon röhögni.
- Pofikám, eltévedtél? Vagy ittá’? A könyvtárat 1946-ban alapította a megyei önkormányzat. Itten sosem vót egy fia templom se.
Márk atya kezdett megszédülni.
- Az... az nem lehet, tegnap még itt állt...
- Ehe, szóval piáltál... – a nő rákacsintott. - Szen’tem sétálj haza, aluggy egyet.
Márk atya szó nélkül távozott. A portás megcsóválta a fejét, kuncogott még egy sort, és újra a magazinba feledkezett.
Elhatározta, hogy hazasiet, és felhívja Sándor Károly atyát, a szomszéd faluból. Vagy, ha más megoldást nem talál, egy jó pszichiátert.
Két lehetőség állt fenn: vagy megőrült, vagy ez csak egy rémálom. Azt számításba sem vette, hogy a templom csak úgy kámforrá váljon egyik napról a másikra.
Hazaért. Szalmakalapját lehajította, és tárcsázott.
Türelmetlenül dobolt az ujjaival az asztalon, míg a kapcsolásra várt.
Végre felvette valaki.
Márk atya úgy megörült, hogy egyből belekezdett volna a szóáradatba, de egy női, gépi hang megelőzte.
- Üdvözöljük. Ön a Sándor Károly ügyvédi irodát hívta. Ha valamely ügyvezetőnkkel szeretne beszélni, nyomja meg az egyes...
A hang eddig jutott. Legalábbis Márk atya már nem hallotta. Leejtette a kagylót.
Potyogni kezdtek a könnyei.
- Uram ... - kezdte, de elakadt. Megijedt. Pörgött a fejében száz meg száz szó, de egyetlenegy imádság sem jutott az eszébe!
- Uram, miféle gonosz játékot űzöl velem? – fakadt ki, de választ nem kapott.
Lassan, maga sem tudta, hogy hogyan, de elért a hálószobájáig. Leroskadt az ágyra. Egyetlen mentsváraként a Bibliáért nyúlt, felemelte az éjjeliszekrényről, felütötte, és...
Már meg sem lepődött. Egy verseskötet volt, John Keats angol költőtől.
Felnézett a falra. Azelőtt egy feszület lógott ott, de most valami tájképet ábrázoló festmény. Felütötte az éjjeliszekrényen ücsörgő kis faládika fedelét, a rózsafüzérért, de csak egy bőrláncot talált benne, egy gyenge fémből készült holdsarló-medállal.
- Elhagyott engem az Úr... – szíve megtelt ürességgel és fájdalommal.
Már nem akart semmit, csak elaludni, és felébredni... Vagy inkább fel sem ébredni soha többé.
Hirtelen felült.
A kőkereszt!
A remény utolsó kötélhágcsója, amit ha nem ragad meg, bizton lezuhan a mélységes, feneketlen szakadékba: az őrületbe.
Gyors léptékkel elindult. Fele idő alatt tette meg a távot otthona és az erdei lépcső alja között. Szinte rohant, kettesével szedte a fokokat, míg csak tüdeje bírta. Mikor oldala szúrni kezdett, lelassult ugyan, de meg nem állt. Rohamosan fogyott a hátralévő út mennyisége. Ezúttal nem figyelt sem a fenyőillatra, sem a madárdalra.
Zihálva szedte a levegőt, szemei megteltek könnyel, színes inge izzadtságszagot ontott.
Végül felért.
Ott volt minden, a kiugró, a facsonkok, a törmelék... Csak éppen a kőkereszt nem volt sehol.
Helyette egy almafa állt, dús, zöld, ágain pompás gyümölcsökkel.
Márk atya nem törődött vele.
Csupán három vagy négy másodpercig gondolkozott.
Aztán levetette magát a háromszáz méteres mélységbe.
52 éves korában hunyt el.
Az almafa egyik ágáról egy törékeny alak nézte, ahogy a halálba ugrik. Fehér köpenyt viselt, arca földöntúli szépséget árasztott. Hátából hattyúszárnyak nőttek ki, feje körül fényglória sugárzott.
Szomorúan sóhajtott, és megsiratta Márk atyát. Csak ennyit mondott:
- Hiába. Ő sem értette meg, hogy a hit nem kőben vagy fában van...
|
|
|
- március 30 2009 09:36:46
Kedves Tris!
Ez a történet...nem is tudom...mintha valóban...a pap rémálma lenne. Úgy értsem, megőrült szegény?
Mert egy álomból még csak-csak vissza lehet jönni.
Hát persze, hogy a hit nem a őben vagy fában van..
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- március 30 2009 10:08:29
Kedves Zsuzsa!
Eléggé elfogultan vélekedek a vallásról és hitről. Személy szerint nem vagyok hívő; az én vallásom az emberekben ésa döntéseikben van.
De a novellára rátérve: Úgy gondolom, hithez nincs szükség eszközökre, higgyen az ember bármiben. Ennek ellenére az egyház, és az emberek többsége úgy látja, hogy igen.
A pap pedig, valóban, végül idegösszeroppanást kapott. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
