|
 Vendég: 85
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
1990 októberében az átélt emlékeimet rögzítettem papírra.
Naplórészlet. Berlin 1990 október 2.
Csak néhány napja dolgozom itt Berlin nyugati részén, ahol még eddig nem jártam. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehetek, mert nem mindennapi eseményeknek vagyok részese ; a két Németország újra egyesítésének ünnepére készülnek. . Munka után elhatároztam, hogy elmegyek az események helyszínére a Branderburgi Kapuhoz. Annak ellenére teszem ezt, hogy munkatársaim, vendéglátóim óva intettek, hogy halasszam békésebb időkre a ezt a szándékomat, mert esetleg bőrfejűek támadhatnak meg, a nagy tömegben megsérülhetek, vagy egyéb atrocitások érhetnek. Este 7 óra volt, amikor a Győzelmi Emlékművet (Sieger Turm –t)- elértem, már meglehetősen sötét volt, viszont az Emlékmű és a Branderburgi Kapu közötti kb. két km-es sugárút szinte nappali világosságban tündöklött. A tömeg egyre sűrűbb sorokban hömpölygött. Útközben alkalmi étel-, italárusok , ideiglenes WC-k tarkították az útszélét, beljebb a sötétben nagy kiterjedésű erdő. Ahogy az évtizedeken át zárt övezetnek számító Brandenburgi Kapuhoz közeledtem, egyre nőtt az emberáradat. Összeverődött fiatal csoportok mámoros énekét, kurjongatását egyre gyakrabban és erőteljesebben törte meg a petárdák puskaropogás szerű döreje. Néha-néha tűzijáték rakéták pukkantak nagy durranással, és füstcsíkot eresztve hullottak alá az Akropolisz szerű építmény közelében. A Kapu szobrai -, a közelben levő épületek reflektor fényben úsztak. A Győzelem istennője sodrólendületű négy lovas hintóján öt emelet magasból figyelte a dór oszlopok között hullámzó tömeget. Egyedül a szovjet emlékműcsoport maradt sötétben . A komorságot még az is fokozta, hogy egy nagy csoport mindenre elszánt géppisztolyos rohamrendőr vigyázta e helyet. Ez valahogy nem illett ebbe a szilveszteri hangulatba, ahol pezsgőtől mámoros csoportok kórusban üvöltötték „ Soha többet kommunizmust Soha többet háborút „ Lassan átsodródtam a város keleti felébe. Itt már sokszor jártam, de ekkora tömeget itt még nem láttam. Emlékeim szerint annakidején csak néhány határőr vigyázta e gyér forgalmú határátkelőt. Most egymást taposták az emberek. Emléktárgy árusok között préselődtem. Ügyelnem kellett arra , hogy be ne sodródjak az emléktárgyak : a foszforeszkáló világítótestek, a szovjet – és NDK-s tiszti tányérsapkák, és a vörös csillagok nagy választéka közé. Egy pufajkás- vagy tányérsapkáért 15- 20 márkát is elkértek Furcsa , hogy ilyen kacatokra valaki ennyi pénzt áldoz. Talán Amerikából, Japánból érkezett turistáknak ez megéri. Egy áramlat visszavitt a Brandenburgi Kapu közelébe. Nagy TV emelvények, állványos TV stúdiók közé kerültem. Nagy lavór alakú parabola antennákon BBC olvasható. Szinte minden nagyobb TV- s társaság képviselteti magát. Érthető, hisz éjfél után már csak egy Németország létezik majd. Hirtelen egy japán csoport vonta magára a figyelmet. Német, japán, ENSZ zászlókat lengettek., közülük sokan filmeztek, videóztak. Sodródtam én is Kelet-Berlin irányába. Az Unter den Linden hárs fái alatt találtam magam német zászlókat lengető, és üvöltve éneklő fiatalok között. Néhányan leszakadtak tömegből, kiabálástól kiszáradt torkukra kerestek gyógyírt az út szélén hemzsegő italárusoknál. Az egyesülés ellen demonstrálók, majd abortusz ellen tiltakozók és röpcédulát osztogatók csoportja mellett sodródtunk. Megszépült az a hársfaliget , amióta itt jártam ,’82 óta. Nemcsak felújított épületek keltettek kellemes meglepetést, hanem a bevásárlóközpontok. nyugati stílusú szupermarketek, vagy a fényreklámok arról tanúskodtak, hogy a változások már régebben elkezdődtek. A fényárban úszó sugárúton a magas házakból integettek az emberek, gyertyák égtek az ablakokban. Egyedül a szovjet nagykövetség több száz m-es épülete maradt sötétben erős rendőri felügyelettel, az ablakok lefüggönyözve, a rolók lehúzva, mintha gyászolnának. Kezdek fáradni, egy visszafelé tartó sodrásba küzdöttem magam. Egyszer csak egy udvarba csöppentem. Mintha egy 30-as évekbeli berlini piacra jutottam volna. Nemcsak a standokat, épületeket rekonstruálták a régi fényképeknek megfelelően, hanem a fúvózenekar- , a kiszolgáló személyzet jelmeze, meg a zene is idézte a régi idők hangulatát. A Brandenburgi Kapunál a hangulat már tetőpontjára hágott. Üres sörös dobozokon gázoltunk, pezsgős üvegek, üvegszilánkok mindenütt. A nagy hangzavart elnyomta a hangszórókból áradó Beethoven Sors szimfóniája. Mintegy ünnepélyes tónust adva ebben a nagy felfordulásban. Majd ezt az ünnepélyes tónust megtörte a petárdák, tűzijáték rakéták fülsüketítő durrogása. A Győzelmi Emlékmű felé angol, francia és szovjet katona csoportok tűntek fel. Rendezett csoportokban haladtak a hang - és fényeffektusokban bővelkedő ünnepi helyszín felé, mintha egy ostromlott erődöt akarnának vállvetve bevenni. Még éjfél előtt hazaértem. Holtfáradtan estem az ágyba. A televízióban láttam még , hogy az ünnepség javában tart. Éppen Kohl kancellár tartott beszédet. A beszéde vége felé már félálomban hallottam „ Soha többé háborút német földről! Soha többé kommunizmust ! Soha többé szocializmust! „ Talán még a „soha „ folytatódott, de ezt már nem hallottam, mert elnyomott az álom.
1990.október 3-a
Szép, verőfényes őszi reggelre ébredtünk. Most is ott a helyem, ahol történik valami, hisz ünnepnap van a város mindkét felében, vagyis az egyesített Berlinben. Kiléptem az utcára; semmi jele nem volt az ünnepnek, legfeljebb az, hogy az üzletek zárva voltak, meg talán az is, hogy a forgalomban a két ütemű járművek száma alaposan megszaporodott. „Átjöttek az odaátról bebüdösíteni a levegőnket.” Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket hallottam mindenhol . Ahogy a határátkelőhöz közeledtem, nőtt Berlin szegényebb feléből érkezők száma. Jöttek családostól, csapatostól és szinte kivétel nélkül mindenki vidám volt, mosolygott, „ Hát ezt is megérhettük. Átjöhetünk korlátozás, engedély nélkül” – volt az örömtől sugárzó arcukra írva. Ismét a hársfák alatt találtam magam. Mindenütt zászlók, transzparensek, plakátok színes áradata. Zene szólt az oszlopra erősített hangszórókból. Itt- ott amatőr- vagy profi zenekarok is szórakoztatták az emberáradatot, kiülve az utcára, vagy ideiglenesen összetákolt pódiumon. Szinte minden nagyobb téren volt valamilyen színpad, ahol zenei-, tánc- vagy prózai előadást hallhattunk. Fiatal párok táncoltak az utcán. Önfeledt népünnepély lépten nyomon . A színes kavalkádhoz az alkalmi árusok hada is hozzátartozott. A forgalmasabb utcákon , tereken leterített lepedőkön árulták portékájukat néhány márkáért. Általában a letűnt rendszer szimbólumait mint pl. jelvényeket, katona-, rendőrsapkákat, rendfokozatokat próbáltak pénzzé tenni, de láttam berlini fal darabokat is árulni. A találékonyabb árusok írott papíron hirdették, hogy tettekkel szegültek szembe a letűnt diktatúrának (pl. fiatalokat segítettek át a határon ). Náluk pár márkával drágábban lehetett ezekhez az emléktárgyakhoz hozzájutni. Talán azért, mert a berlini fal leomlásáért, mint ahogy a szöveg is hirdette, már régebben munkálkodtak. A helybeliek ruházata is különbözött azokétól, akik máshonnan jöttek. Látszott, hogy törekedtek arra, hogy ünnepnek megfelelően nézzenek ki, míg a város nyugati részéből érkezők nem sokat törődtek öltözékükkel, mintha csak kirándulni, vagy állatkertbe indultak volna . A Historisches Museum-ban a határsértőket - , a menekülést segítő tárgyakról, járművekről volt külön kiállítás. Skót dudások tartottak bemutatót a Humbold Egyetem előtt. A Spree folyón egy kikötött hajón lemez lovas tartott bemutatót, amit a partról lelkes tömeg kísért figyelemmel. Az Alexander Platz -on is búcsú hangulat fogadott. Itt is a magasban zászlók, nagy plakátok éltetik az egyesülést. A téren étel-, ital-, emléktárgy árusok sokasága. A világóra közelében egy Dél Amerikából származó együttes játszott valami fülbemászó zenét. Egy kicsit távolabb egy teherautóról harangjáték zenéje szólt. Odébb valamivel egy nagy konténerből fillérekért gulyáslevest osztogattak. Itt találkoztam magyar árusokkal is, de ugyanúgy megtalálhatók voltak a város keleti felében a cseh-, szlovák- , vagy olasz alkalmi árusok is. Hazafelé menet a Reichstag irányába vettem utamat. Ez már a város józanabb része, részegeket itt csak elvétve látni. Az épület előtti hatalmas parkban piknikezők élvezték a verőfényes őszi nap utolsó sugarait. Az épület felújítása elkezdődött. Az alsórész felújítása befejezettnek tűnik. Hatalmas üveg felületek, nagy kör előcsarnok impozáns külsőt kölcsönöz a sokat megért reneszánsz palotának. A kormos, üszkös felsőrész , a tetőrész még a háború emlékeit viseli. Itt még van mit csinálni. Kezdett sötétedni, mire átléptem lakásom küszöbét. Vendéglátóim nem tűntek boldognak amikor megtudták, hogy „odaát” voltam . Ilyen ünneplésben egy valamit magára adó nyugat berlini honpolgár nem vesz részt. Mint mondták, az ország nyugati részén élő állampolgároknak mélyen a zsebükbe kell majd nyúlni, hogy az új tartományok gazdaságilag felzárkózhassanak az ő szintjükre vagy ennek közelébe. Ez sajnos általános vélemény, itt a város (vagy talán az egész ország) gazdagabb felében. Divattá vált a szegény rokont szégyenlő, ócsárló megnyilvánulás. Késő volt már, mikor nyugovóra tértünk. Elalvás előtt végig peregtek előttem a nap eseményei, s egy kellemetlen érzés erősödött bennem: még sok időnek kell eltelni , hogy a Győzelem istennő évszázadok óta vágtázó vasparipái a Branderburgi Kapu legtetején végre célba érjenek mindenki megelégedésére.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
