|
 Vendég: 34
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Ez egy skizofén novella.
A maga értékrendjében mutatva kincseit.
Az ajtó
Rugdossa a nehéz fát. Csak a hangja játszik a csöndben. Kilincse nem enged, kulcsa se nincsen. Még hétóra sincs. Az éhség dolgozik benne. A gondolat, hogy lemarad az etetésről, idegesítő nyomás alatt tartja a szívét. Rugdossa hát az ajtót. Ennie kéne már! És fázik. Hol van már a portás! A kövér bajusza alatt mindig majszoló. A dohogó, hogy maga már megint! És a csoszogása, szuszogása. A kulcscsomó csilingelése. Rugdossa az ajtót. Türelmetlenebbül. Nagyobb erőt adva cipője orrával akaratának. Már kiáltani volna kedve. Ordítva, hogy ez a portás miért szórakozik véle! Nincs miből adnia jattot. Az írásait is ismeri már. Mindegyiket szóról szóra. Ha kedve van, csak a szereplők nevén szólítja. El kellett volna tőle kérnie a kulcsot. Beosonhatott volna már. Lehet, hogy osztják is a vacsorát?
- Ne rugdossa az ajtót kérem! Nem jön ki onnan senki már.
A földön ülve rongyaiban egy fekete szempár kíváncsiságában éppen sodort cigarettával kínálja.
- Tudja, én itt lakom. E lakópark az otthonom. Csak a portás téblábol valahol!
És rugdossa cipője maradék orrával türelmetlenségében tovább az eléje magasodó zárral ellátott tölgyfát.
- Ne rugdossa kérem! Nem jön ki onnan senki már.
- Már hogyne jönne! A portás, ki nyitja az ajtót, mert az a dolga kérem!
És egyre erősebben rugdossa türelmetlenségében tovább. Már mindjárt vége a vacsoraosztásnak. Éhesen fekszik le megént. Holnap tényleg hoz néki egy üveg italt, meg egy doboz cigarettát. Kevesebbet iszik, és szív. Írni úgy is lehet papírra még.
- Ne rugdossa már azt az ajtót kérem! Nem jön ki onnan senki már.
- Már hogyne jönne! A portás, ki nyitja az ajtót, mert az a dolga kérem!
- Már mondtam magának tegnap is! Nincs itt már senki kérem! Elvittek mindent. A falakat is lebontották már! Csak ez az ajtó maradt a tokján, mert elvinni nem tudták még!
- Már hogyne jönne! A portás, ki nyitja az ajtót, mert az a dolga kérem!
- Már mondtam magának tegnap is! Nincs itt már senki kérem! Elvittek mindent. A falakat is lebontották már! Csak ez az ajtó maradt a tokján, mert elvinni nem tudták még!
- Maga is arra vár! Csak bolondít engem kérem! Vacsorám akarja? Egy részét? Nincs semmim. Csak a papírra írt gondolataim. Csak az. Meg néhány szál cigarettám a jobb napokra. Amikor kiadják a könyvem. Az emberek sorban állnak előttem. Kecsesen pöfékelek, míg ajánlom benne magamat kérem!
És látja a képet maga előtt. Beretváltan, tiszta ruhában ül a széken. Előtte könyvei halmai. Sorban állók moraja róla. Azt írja bele kérem, hogy.
- Ne rugdossa már azt az ajtót kérem! Nem jön ki onnan senki már.
- Már hogyne jönne! A portás, ki nyitja az ajtót, mert az a dolga kérem!
- Már mondtam magának tegnap is! Nincs itt már senki kérem! Elvittek mindent. A falakat is lebontották már! Csak ez az ajtó maradt a tokján, mert elvinni nem tudták még!
- Nem csap be engem kérem! Látja! Itt az ajtó! Itt előttem! Így szoktam! Ha késem, kicsit rugdosom, aztán jön bajusza alatt morzsolva evése közben a szavakat, de beenged! Mindig beenged!
- Ezt mondta tegnap is.
- Mondhattam, mert akkor nem lennék most itt. Mert úgy lehetek kint, ha beenged. Ha nagyon morcos volt, odaadtam a kéziratomat. Reggel meg vissza. Én meg folytattam tovább!
- Ezt mondta tegnap is!
- Igen kérem! Bár nem emlékszem rá! Éhes voltam, meg fáztam. Talán bódult is kicsit! Persze, hogy beengedett, hisz itt vagyok újra!
- Ezt mondta tegnap is!
- Ne ismételgesse már! Idegesítő! Hallja? Már jön is. Csoszog, mormog, csilingelnek a kulcsok!
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között!
- Hát persze! Nem akarja hallani, mert fél, hogy a késésért be nem engedik! Tudja! Morcos néha ez a portás! A múltkor csak úgy engedett ki, ha kivittem kuckójából a szemetet, felmostam, szellőztettem, meg cipőjét pucoltam! Ha látná, mekkora cipője van! Csak úgy eszi a subickot, meg a drága viaszt! Aztán kiengedett. Hisz papírom van, hogy ártalmatlan vagyok.
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között!
- Azt mondta, ezt mondta tegnap is!? De hát akkor csak két pöccentés, és már bent is voltam! Huncut ember maga! Majdnem elhittem! Mondja kérem!? Minek ül itt, ha csak az ajtó van itt, mert nem tudták elvinni?
- Nézem a hasonszőrűeket. Jönnek, jönnek, jönnek, és rugdossák az ajtót. Mind győzhetetlen. Beszélgetni se nagyon akarnak. Rugdossák az ajtót. Majd elmennek szépen sorban mind. Azzal, hogy visszajönnek. És visszajönnek. És nem hiszik el, hogy miért nem engedik be őket. Csak rugdossák a fát, mintha az tehetne róla. Fura figurák azok kérem. Mint az élő holtak. Nincs bennük lélek. Még tekintetük sincsen. Szálingózva jönnek, mert éhesek. Hallják a hangokat. Nem értik, miért nem engedik be őket. De maga más! Van magában valami. Valami…
- Persze hogy van! Az éhség! Meg a düh, hogy nem engednek be! Már lehet, vége is a vacsoraidőnek! Más bendőjében szunyókál a jóllakottság!
- Maga soha nem adja fel! Nincs itt már semmi! Csak ezt az ajtót hagyták itt a tokjában, mert nehéz. Nem tudták cipelni már.
- Hát persze! Elmegyek, a portás megjön, kinéz, aztán beslisszan maga, mint én! És jóllakik helyettem! Nékem itt kell ennem! Itt alszom! Reggel meg kijövök! Mit nem ért maga ezen?!? Tudja kérem! Én költő vagyok. Író! Isten adta tehetség lángol bennem! Én látom előre, mi lesz öt, tíz év múlva! Tudom, hogy ami van, az rossz! Nem kéne lennie! Nem is fogadom el! Szabad vagyok! Nincs rabigám! Kávéházakba, színházakba járok! Szerkesztőségekbe! Tudja kérem! Engem ünnepelnek! Tapsolnak a szünetekben! Fontosnak érzik, hogy kezet fogjanak vélem! Finom italokat szürcsölök, a kellemes illatfelhőkben! Szól a zene, és azok az ételek! Csak hazajövök. Mert itt lakom. Itt az otthonom. Itt eszem, alszom és álmodom…
A földön ülve rongyaiban, egy fekete szempár kíváncsiságában éppen sodort cigarettával kínálja. Rugdossa a nehéz fát. Csak a hangja játszik a csöndben. Kilincse nem enged, kulcsa meg nincsen. Még hét óra sincs. És fázik. Hol van már a portás! A kövér bajusza alatt mindig majszoló. A dohogó, hogy maga már megint! És a csoszogása, szuszogása. A kulcscsomó csilingelése. Az éhségben a félelem feloldódik. Nem fáj a gyomrában már.
- Maga soha nem adja fel?! Gyújtson rá!
- Van nékem…
- A finomat tartsa meg a szalonra…
- Ismer engem? A portást várja? Nem mondott semmit? Mikor jön vissza? Szólhatott volna. Utolsó cipőm. Meg fáj a lábam is már. Na! Soká jön?
- Maga soha nem adja fel?! Gyújtson már rá!
- Van nékem…
- A finomat tartsa meg a szalonra…
- Igaza van! Tegyünk a kedvünkre addig! Erős! Csíp! Ezek a szagok!
- Maga hozta a papírt tegnap! Mondtam, hozzon olyant, ami ólommentes!
- Már megint kezdi! Most jöttem csak! A portást várom, hogy beengedjen! Éhes vagyok! Meg már fázom is!
- Tegnap is azt mondta!
- Mondom én! Reggel kiengedtek! Most meg este van!
- Tegnap is ezt mondta!
- Mit ismételgeti. Tegnap is ezt mondta!
- Mert így volt! Meg így lesz holnap is.
- Mit mondhatnék, hisz itt lakom! Ez az otthonom! A menedékem magam elől.
- Csak az ajtót hagyták itt a tokjával, mert nem bírták cipelni. A falakat lebontották…
- Halja! Csoszog! Mormol a vastag bajusza alatt, hogy megént későn jöttem! Csilingelnek a kulcsok is!
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között!
- Akkor meg minek ül itt!
- Ráérek! Nékem nincs hol lennem. Még álmaim sem vigyáznak reám. De maga! Maga tényleg itt lakott!?!
- Nem laktam, hanem lakom kérem szépen!
- Fura figurák maguk kérem. Mint az élő holtak. Nincs bennük lélek. Még tekintetük sincsen. Szálingózva jönnek, mert éhesek. Hallják a hangokat. Nem értik, miért nem engedik be őket. De maga más! Van magában valami. Valami…
- Az éhség kérem! És nő bennem! A türelmetlenség is! Lehet, a vacsoraidőnek is vége! Én meg itt állok! Itt állok magával beszélgetve kérem! Az ajtó előtt kérem! A portás meg sehol! Játszik vélem kérem! Pedig ott kell néki lenni kérem! Hallom a hangokat! Az ajtó is itt van!
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között! Nem jön már onnan ki senki.
- Lehet, magát bízta meg kérem! S csak szórakozik vélem! Élvezi, hogy teheti! Teheti, mert magánál van a kulcs! A kulcs az ajtóhoz! Az ajtó meg előttem! Mögötte a világ, ami enni ad! Enni ad, mert éhes vagyok! És ott a meleg! Fázom! Hallja kérem? Ne játsszon vélem! Be kell mennem! Be kell mennem, hogy reggel kijöhessek! Érti már?
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között! Nem jön már onnan ki senki.
- Hát hogyne jönne ki kérem! A portás! Hiszen itt az ajtó!
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között! Nem jön már onnan ki senki.
- Mondja csak kérem! Mondja csak! Ott benn a meleg szoba. Az étel illata. A szagok! Az ott az én otthonom! Ott jön el a reggel! És én akkor kijöhetek. A kávézókba kérem. A szalonokba. Látom ahogy olvassák az írásaimat. Hozzám jönnek, kérdik hogy vagyok! A kávé illata mellett ott a pogácsa! A hagyma, a zsíros kenyér. Az újságok. Benne én, aki csak vagyok..
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között! Nem jön már onnan ki senki.
- Hát hogyne jönne ki kérem! A portás! Hiszen itt az ajtó!
- Mondja csak kérem! Mondja csak!
- Mondom is kérem! Mondom is!
- Akarja, hogy kinyissam?!?
- Mondom én! Maga a portás. Megbízták ugye!
- Akarja, hogy kinyissam?!?
- Mondom én! Megbízták ugye!?
- Akarja, hogy kinyissam?!?
- Megbízták ugye!?
- Akarja?
- Kulcsa van, tehát maga lett a portás!
- Akarja?
- Istenem! Hát mégis van hova haza jönnöm! Itt az ajtó. A kulcs. Maga a portás!
- Akarja, hogy kinyissam?!?
- Nyissa már! Mennem kell!
- Hát legyen!
- Csak belöki a szárnyat? Nem is kell kulcs? Akkor nem maga a portás! Kulcsa sincs!
- Csak az ajtót hagyták itt a tokjával, mert nem bírták cipelni. A falakat lebontották… Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között! Nem jön már onnan ki senki.
- Köszönöm kérem! Látja! Ott! Ott arra lakom én! Nem égnek a villanyok. Biztos takarodó van!
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között!
- Látja! Ott! Ott arra lakom én! Nem égnek a villanyok. Biztos takarodó van!
- Csak a szél motoszkál az itt hagyott romok között! Nem jön már onnan ki senki.
- Mondja csak kérem! Mondja csak!
2009-01-11
|
|
|
- május 01 2009 17:10:35
Remélem nem saját élmény, mert nekem életben volt hasonló, csak nem szívesen emlékszem rá... kígyó van a lakásban.
Örülök, hogy visszatértél. Valami vidámabb téma?
Írásod, mint mindig kitünő.
Szeretettel Joli |
- május 01 2009 18:28:04
Ez a témakör igen-igen komoly tanulmányt kívánt. Van néhány olyan írással foglalkozó ember, akinek napjaiban is jelen volt, mint József Attila, vagy Rejtő Jenő.
Tekinthető emlék-állításnak, útkeresésnek, vagy hátborzongtató valóságnak.
Vidámabb téma? Ezen írásom tekinthető vidámnak is. Morbidan jóízűnek.
Dolgozom a múltból jött ember című írásomon. Gyakorlom azon szórakást, ami filmszerű élményt nyújt olvasójának az ő fantáziájának és tudásának alapján.
Mondhatnám azt is; ez van Jolánom!
Boldog vagyok, ha nyújthatok olvasóimnak valamit, amit becsülni tud, mert ez a jelenlétemet jelenti; Mihály  |
- május 02 2009 18:52:40
Nagyon érdekes ez az írás.Elolvastam először két sort és itt hagytam. Visszajöttem hozzá és elolvastam az egészet. Így utólag egész értelmes szövegnek tűnik. Természetesem átvitt értelemben. Ilyenkor szoktam mondani, HAJRÁ FRADI. Gratulálok hozzá. Üdvözlettel: ZETA |
- május 03 2009 08:10:30
Mihály!
A morbiditását nem vitatom, csak a helyzet, ha valaki tényleg találkozik egy hasonló hajlamú emberrel, ő nem igen tudja értékelni, hisz ezen betegek lelki világa egészen más, szinte kezelhetetlenek.
Többek között ezért jó az írásod, mert átadta mindazt, ami tényleg valóság is lehet.
Nekem testközeli élményekben volt részem hasonló helyzetekről, ezért írtam, amit írtam és nekem nem volt túl jó élmény.
Szeretettel Joli |
- május 03 2009 13:31:58
Jolánom!
Tisztában vagyok véle, ha nem beszélünk róla, ha elfordulunk tőle, akkor-attól még létezik az, amiről írtam. Hogy mit kezd véle az emberek tömege? Egyéniségfüggő. Doktorátusok születtek ebből a témából, maradva ismeretlennek. Amint látod, hittel és alázattal nyúltam e témakörhöz, és az sem véletlen, hogy narrátoros-kétszereplős megoldást választottam.
Én vallom, minden emberben lévő lélekhez megvan az út, csak meg kell találni. És ez a nehéz; Mihály |
- május 03 2009 15:25:29
Csak választhatsz vagy te, vagy ő, nem elfordulás kérdése. Hosszabb idő után elfogy az a bizonyos türelem, de tudom ők is emberek a maguk világában. És mint írod, igen nagyon nehéz az a bizonyos út, lehet meg sem találod.
Szeretettel Joli |
- május 04 2009 07:33:03
Kedves Nagyerdessy Mihály!
A maga nemében nagyszerű novellát olvashattam. Lehetne humorosnak is mondani, de inkább tragikomédiának nevezném. És persze nagyon elszomorítónak, mert még talán valóságalapja is van.
A témaválasztás szerintem nagyon is aktuális!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
