|
 Vendég: 99
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
2005 ápilisban József Attila 100. azületeésnapja előtt írtam a szomorú sorsú költő tragikus életéről ezt a rüvid prózát.
A száz éve született nagytehetségű költő nagyon szegény körülmények között nőtt fel. Apja 3 éves korában elhagyta családját, ő rövid időre nevelő szülőkhöz került. Már 7 éves korában dolgoznia kellett, mint disznópásztor. Haza kerülve nélkülözésben élt két nővérével. Kora gyerekkorától az iskola mellett alkalmi munkát kellett vállalni a család mindennapi megélhetéséhez. Szegénységükre jellemző, hogy hideg téli napokon tehervonatokról szenet lopott , hogy egy kis melegség legyen szerény otthonukban. 1918-tól anyja betegsége miatt munka képtelenné vált, s egy évvel később karácsonykor meg is halt. Nagyon vonzódott édesanyjához. A bensőséges, finom hangulatú anya-, és a gyermekkort idéző verseiben mindig nagy szeretettel beszél édesanyjáról. A kiválóan tanuló diák később Makóra internátusba került, s ingyenes ellátásban részesült. Nyáron ellátásért tanított. Kinevezett gyámja ugyan volt, de, un. "lelki támasza" akitől gondjaira tanácsot, bíztatást remélhetett volna, senki sem volt. Pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot is kísérelt meg. A lelki gyötrelmek, hányatott élete ellenére már 17 éves korában költeményeit a Nyugat publikálta, s csodagyereknek tartották. A végig jeles tanuló a VI. gimnáziumi osztály elvégzése után otthagyta az iskolát, mezei napszámosnak, majd házi tanítónak szegődött. A volt tanárai kérlelésére elvégezte a gimnázium utolsó két évét, s leérettségizett. Megjelent versei népszerűvé tették, de a vallásos nevelésre- , életre érzékeny adminisztráció istenkáromlásért perbe fogta. A Kúria később felmentette. Nyomorultságos gyermekkorát még nyomorúságosabb ifjú évek következtek, hetykesége, jókedve egyre tompult, mind komorabb lett. Az érettségi után rövid ideig könyvügynök, majd egy magánbankházban hivatalnok lett. Ez az időszak sem tartozott kellemes emlékeihez, mert a kezdő újoncként az idősebb kollégák megalázó viselkedését kellett elszenvednie. Néha földig alázták, lelkileg megtaposták tehetségtelen ügyeskedők. Különféle pszihikus zavarok miatt többször pszihátriai kezelésben részesült.
A sok hányadtatás után végre egyenesbe kerülni látszott az ekkor már híres költő élete, amikor felvették a szegedi egyetem bölcsészkar magyar,francia -filozófia szakára. Versei honoráriuma fedezte kiadásait. Bravúrosan kezeli a versformákat. A költészetben mindent megpróbál. Ír szabad verseket, alkalmazza a modern jambikus versformákat, ír szonetteket, költ klasszikus verseket.. Egyik volt professzora (Dézsi Lajos ) önálló munkára alkalmasnak találja, volt egy másik tanár ( Horger Antal ), aki kijelentette, hogy a jövő generáció nevelését ilyen emberre, nem bízhatjuk ( utalva a " Tiszta szívvel" című versére), s eltanácsolta az egyetemről. Ezután bécsi- , párizsi egyetemi évek következtek. Alkalmi munkával, tanítványok segítésével tartotta el magát. Párizsban tagja lett a szociáldemokrata pártnak, itthon is szimpatizált a baloldali eszmékkel, sőt később ( 1930-ban ) a kommunista párt tagja is lett, amit ekkor már nem jó szemmel nézett a hivatalos közeg.
Hazatérve egy ideig budapesti egyetemre járt, de nem vizsgázott le, tartva Horger tanár fenyegetésétől ( hogy nem kap tanári állást ). Egyetemi évek után a Külkereskedelmi Intézetnél, mint magyar-francia levelező volt alkalmazásban. Barátaival megalapították 1935-ben a Szép Szót egy a baloldali fiataloknak szóló liberális, antifasiszta irodalom-kritikai folyóiratot. Párkapcsolatai sem voltak szerencsések. 1930-36 között Szántó Judittal élt együtt, kapcsolatukat ismétlődő szakítások jellemezték. Majd beleszeretett kezelő orvosába Gyömrői Editbe, később Kozmutza Flórába, de a nem viszonzott érzelem és a félresikerült terápia rontott állapotán. 1937-ben váratlan csapás érte. Hirtelen pszichés tünetekkel szanatóriumba került, s fel kellett adni ígéretes állását.
Életét az árvaság, kivetettség jellemezte. Magányos volt, ugyanakkor rendkívüli szeretet igény, társra találás igénye élt benne. A lelenc sors, a nyomor, anyja halála, hányatottság, anyját pótolni nem képes szerelmek, csalódások munkája sikerében-, a pártban-, a barátokban, önbizalma elvesztése, kishitűsége, költészetének nem méltó elismerése és az hogy mindezt szellemi- érzelmi túlérzékenységével kellett volna elviselnie hozzájárult korai halálához. Érezhette, hogy elszakadt a valóságtól, hogy a teljes gyógyulást nem érheti el, hogy nincs kiút a kaotikus világból, így az öngyilkosság volt a végső megoldás számára. 1937 december 3-án este 7 órakor balatonszárszói állomáson egy tehervonat elé vetette magát.
Öngyilkossága utáni hónapban annyi írás, nekrológ jelent meg róla, amennyit életében addig összesen nem írtak. A sok megemlékezés közül Artur Koestler megemlékezése figyelemre méltó: " József Attilát már 17 éves korában nagy költőnek tartották számon, és mi mind tudtuk, hogy zseni. Mégis engedtük, hogy szemünk láttára szép lassan tönkrement." A kollektív bűntudat miatti vezeklés, még 100 év után a költő születése után is tart. Országosan megemlékezéseket, verseiből szavalóversenyeket rendeznek. A költő legszebb sorai olvashatók utcai plakátokon, földalatti kocsikban. Rendhagyó kiállításokon korabeli fotók, kéziratok, versek ihlette festmények, illusztrációk, verses kötetei német, angol nyelven. Számtalan verseit megzenésítve hallhatjuk TV-ben, rádióban. Nem véletlen az sem, hogy a születésnapján április 11-én van a Költészet Napja. A magam szerény költői eszközeivel én is szeretnék egy verssel adózni a hányatott sorsú költőóriásnak.:
( lásd az Utolsó számadás című verset )
Utolsó számadás
Negyven fokos lázban égek
szomjúságtól cserepes a szám
indulok, hogy hozzád érjek
hogy odafent ápolhass Anyám
Tömény tűzben ég a lelkem
földi létem lassan lejár
ólom lábak vonszolnak engem
jön a vonatom, a sírgödör már vár
Árva madárként élek e világon
nincs ki ápoljon, ki hazavárjon
nincs ki megadja a munka örömét
bolondként tengődöm egy kórházi ágyon
harminckét évesen, de most már elég
Elmúltak az évek, már csak emlékezem
oktatni akartam, ez volt minden vágyam
nézem munkától eltorzult kezem
néha harmatos fű volt az ágyam
fáj, hogy eltanácsolt az egyetem
Egykor szebb napokat is megértem
Párizsban, Bécsben tanultam reméltem
tengődve akkor is koldus kenyéren
de volt célja, értelme, amit csináltam
szerettek, becsültek, volt társam
Most itt vagyok a világtól elzárva
áhítozok barátok szép szavára
lányok mosolyát, csókját keresem
de egyre merülök az élet sarába
Ó Anyám te vagy még mindig velem
Robog a vonat,kattognak a kerekek
megállítani azt már nem lehet
lassan fölém ér a vasszerkezet
s a vonagló, vérző testem felett
egy magányos költő lelke lebeg
|
|
|
- június 02 2009 07:56:10
Kedves Molnár József!
Rendkívül szép, megható, részletes írást küldtél József Attila életéről, és a vers is, amit róla írtál nagyon jó!
A nagy zsenit hányatott sorsáért, életéért én is nagyon sajnálom, munkásságát elismerem.
Csak gratulálni tudok az írásért és a versért egyaránt!
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
 |
- június 02 2009 15:09:00
Gratulálok, József!
Üdvözlettel:
PiaNista |
- június 04 2009 10:35:17
Szép visszaemlékezés, gratulálok.
Olvastam nővére, Jolán életükről szóló könyvét, ha még nem olvastad, akkor tedd meg, érdemes, sokkal közelebb kerülsz hozzá, bizonyos dolgokat jobban megértesz.
Flórához való kapcsolatát is.
Életében nem volt olyan elismert, mint halála után, irigyek voltak rá, akár Illyés Gyula is, aki ráadásul elvette feleségül Flórát.
Az öngyilkossága előtt Szárszóra várta barátait, akik halogatták a találkozást és a színlelt barátságot Attila, pontosan pszihés érzékenysége miatt, hamar észrevette és ez nagyon bántotta... stb A könyv, mint írás is kitünő.
Versed is remek.
Szeretettel Joli |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
