|
 Vendég: 108
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
"Indiai útiélményem....."
Ahogy Kolombusz Kristóf annak idején, úgy mi is "ellenkező"irányba indultunk a mesés kelet, vagyis India felfedezésére.
Míg híressé vált elődünk út közben felfedezte Amerikát, mi csak a bécsi repteret, majd "visszafelé" repülve, Budapest légterét érintve, majd hét órás út után érkeztünk Delhibe.
Többszörösen elszánt maroknyi csapatunk (az indiai választások miatt, a Külügyminisztérium óvatosságra intette a magyar turistákat, mások melegtől, vírusos agyhártya gyulladástól, himlőtől, denge láztól, szemmel veréstől féltették...) ellépdelt a tranzitváró mindkét oldalán felsorakozott, táblás emberekből állók sorfala előtt.
Volt ott Meridian Hotel képviseletében egy Mr.Malinovsky feliratú, rémlett, mintha egy magyaros hangzású Ebergényit, vagy Erdőbényeit is láttam volna mielőtt felfedeztem a mi emberünket.
A forgatókönyvek megszokott első mondata: "érkezés után transzfer a szállás helyre", azt jelentette, hogy közel másfél órás buszozás következik egy 11.2 milliós városon át. "Előrébb lettünk" 4,5 órával, mely csak fokozta a számunkra szokatlanul gyors nap-éj változást. Ezen a tájon, a horizont mögé látványos gyorsasággal leeső Napkorong után, olyan hirtelen lesz sötétség, hogy ha újságolvasásba kezdesz, lehet, hogy mire a sport hírekhez érsz, már lámpát kell gyújtanod.
Mi is még világosban pakoltuk a bőröndjeinket, de mire elindultunk, már tompított fényt használt a sofőr.
A sofőr, aki minden kocsiban a jobb oldalon ült, az út bal oldalán közlekedett, balra hajtott be a körforgalomba, jobbra:"nagy ívben"fordult és általában megadta a bal kéz szabályt.
Döbbenetes volt, hogy a bal első ülésen vagy nem ült senki, s úgy nézett ki a bazi nagy pótkocsis kamion, mintha senki sem vezetné, vagy olyan szokatlan személyek ültek a vezető ülésen, melytől zavarodottá válik egy európai. Nem láttunk se kormányt, se műszerfalat e helyen, de láttunk 5 éves gyermeket, 80 éves, mélyen alvó matrónákat, egyik kézzel mobilozó, másik kézzel eszegető, vagy az ablakon kihajolva hátra tekintgető turbános figurákat...S közben a járgány haladt, kerülgetett, dudált.
Apropó duda! Valamennyi gépesített járműnek a duda a legfontosabb alkotórésze, mondhatnók, fontosabb mint a volán.A sofőrök (meg a jampecek) itt "agyba főbe nyomják a dudát" és folyamatosan valami elképzelhetetlen hangzavar kíséri az amúgy is ingergazdag közlekedést.A repedt fazék hangtól, a ködkürtön át, a kígyóbűvölő sipító hangjáig egy óriási utcai zenekar fújja ezt az egyedi művet, melynek nincs partitúrája, csak improvizatív jellege. Látszatra káosz vezényli, ugyanakkor uralkodik is ezen a hihetetlen közlekedési kavalkádon.
A jótékony sötétség (ideig-óráig) leplezte a nyomorúságos utcaképet, s a szegényes, már-már bombázáskor, vagy villámcsapáskor előforduló elsötétített városban, mint a kivilágított János bogarak, csak szembe jövő autók-motorok bolyongó lámpafénye világított.
A szállodába lépve egy olyan elektromos kapcsoló doboz fogadott, mely egyrészt magyarázta az útikönyvekben jelzett "néha elmegy az áram a szállodákban" kezdetű mondatot, másrészt megalapozta a reggeli fényben látszó, mindenhol tapasztalható elektromos hálózat sokkoló látványát. Olyan fonalmotring szerű elektromos vezeték köteg dőlt ki a dobozból, hogy ránézésre "megrázó" élmény volt. Később láttunk turbános villanyszerelőket, akik reménytelenül keresték a "gordiuszi csomókban " a fázist.
A villanyoszlopokon a karvastagságú vezetékek -jobb helyeken ezek a földben vannak- átláthatatlan gubancban, mint egy végtelen anakonda tekeredik, s az általánosan elterjedt népi játék, azaz az áram lopása olyan engedély nélküli "lekötéseket", szerteágazó , vezetékből épült gólyafészkeket eredményezett, mely megrendítette EU szabványhoz, az E L M Ü kommandó intézkedéseihez szokott mentalitásunkat.
Láttunk szálloda medence mellett a földön, két vastag alumínium vezeték összetekert toldását, hallottunk fémvázas hátizsákkal világjáró turistáról, akinek a fémváza hozzáért e rőzserakás szerű vezeték egyikéhez, s bizony halálos áramütést kapott.
Az ablakunk résein egész éjjel behallatszott a tülkölés, a csont és bőr, bánatos szemű, bandákba verődött éhes kutyák vonítása, s valamiféle vascsövek folyamatos dobálása nem igen engedte, hogy mély alvás fázisába kerüljünk. Ha meg mégis, akkor reggel 6.00 órától már fél óránként felcsengetett a recepció, hogy mikor tervezzük a reggelizést? Amikor hajnali 8.00 órakor lementünk a reggelizőbe, már senki sem volt a kis helységben, a kaja nyomait sem lehetett látni, de fél órán belül egy tálcán "tányér szervíros" módon, egyesével kipipálva svédasztalos helyett megkaptunk az "indiai asztalos"-t.
Egy tea, 2 kis kenyér, narancs jam, valami mártogatós, méregerős indiait, egy kemény tojást...végül is a szállodáktól függetlenül ez variálódott mind a 12 reggelen.A lucullusi lakomát a tojás omlett jelentette.A csévingekben volt egy gélszerű csiriz anyag, a másikban egy "valamit visz a víz"elnevezésű, s a rizs volt az egyetlen, sokszor kívánatos, hasmenés ellen is fojtásként alkalmazható köret.
Delhi nevezetességeit nem kívánom részletezni, hiszen a Vörös Erőd, Mahatma Gandhi síremléke, az első világháborúban Európában elesett indiaiaknak emléket állító Indiai Kapu, az Elnöki Ház, a Lótusz templom, a Qutab Minar építményei (mecsetek, sírhelyek) jelentős hányada az UNESCO világörökségi listáján szerepel, interneten , beszámolókban, nálam hozzáértőbb megfogalmazások találhatók és az általunk készített képek minden szónál jobban illusztrálják ezek szépségeit. Nyomon követhetők majd valamennyin az indiai művészet jellemzői, a speciális kupolák, a hindu, az iszlám, a muzulmán a buddhista építészet és jelrendszer stílus jegyei, a homokkő adta lehetőségek gazdagon díszített kőfaragásai. A mesés India gazdagságát a császárok, hercegek, szultánok, maharadzsák által építtetett emlékműveik minden korban elkápráztatták az Európából oda vetődőket. Körösi Csoma Sándortól, a brit uralkodó házon át, kis csoportunkig szájtátva értékelték a rendkívül fejlett matematikai, statikai, csillagászati, stb. ismeretekre épülő túl díszítettséget tükröző alkotásokat. (a kissé cigányos csicsaság mindenen nyomot hagyott: a legszebb szárik, selymek szín és forma világa, a kerékpáros riksák, cukrász sütemények a kályha ezüsttől a pinki színekig gazdagon díszítettek.) Érzékszerveinkre ritkán tapasztalt inger dömping hatott, melyeket csak hetek, hónapok múlva fogunk tudni igazán feldolgozni. A különböző korokból megmaradt ember alkotta szépségek s e bel- és külföldi turisták által látogatott nevezetességek rendezettsége, tisztasága, elképzelhetetlen ellentétben volt az indiai létforma látvány elemeivel.
Mint cseppben a tenger Varanasi volt az az élmény, mely számunkra töményen közvetítette India jellemzőit. Ha nem voltál e legszentebb , ősi városban, ha nem láttad a hinduk és buddhisták kegyhelyét, akkor nem sokat tudtál meg e kontinensnyi országról.
A város szentélyeiben ezerféle módon imádják az Istent. Leggyakrabban Krisnát, Rámát, Visnu Isten megtestesítőit, Síva feleségének különböző alakjait, Ganésat az elefánt fejűt, Hammant a majom Istent.
Biciklis riksákkal indultunk a város felfedezésére. A madárcsontú, kaszvány fenekű indiaiakra méretezett két személyes ülésekbe huppanva, rendesen beékelődött a helyieknél jobban táplált altestünk, de azért a tíz cm. magas , vastag húsunkat összefogó vas keretbe úgy kapaszkodtunk, hogy még jobban elfehéredett az amúgy is állandóan megbámult fehér bőrünk. Beindult vasderes kis lovacskánk, egy őszülő hatvanas riksánk, aki hihetetlen ügyességgel tekert az elképzelhetetlen dzsumbujban. A kb. három sávos úton hat jármű közlekedett, szinte a kocsinkhoz értek az autók, a motoros tuk-tukok és a kerékpáros riksák hada. Színes száris nők, fekete, püspöklila, királykék, vagy "holland narancs" színű turbános férfiak sokasága hullámzott előttünk, mögöttünk, mellettünk, s a rettenetes dudaszó, a 230 Indiában honos nyelvcsalád karattyolásával útitársaink magyaros elragadtatásával (oda nézz vazze), ijedt sikongatásával (te, ez nekünk fog jönni, a kurva életbe) keveredett.
Ez a vallási, nemzetiségi sokszínűség, a különböző kultúrák találkozása, a nyomor számunkra elképzelhetetlen fokozatait hozta létre. Egyik kezünkkel kapaszkodva, másikkal a fényképező gépet fogva, szinte csípőből tüzeltünk. Kimerevedtek a mérhetetlen szegénység már-már szépséges kockái, megörökítettünk 2x3 méteres, másfél méter magas utcára nyíló lakásokat, melyekben egy ágyon, kosztól megkérgesedett mezítlábas turbános a másik életéről ábrándozott, láttuk a falakkal szembefordult nyilvánosan vizelők tömegeit, s a csatornázatlan város útszéli szennyvize s a vele keveredő nejlon hulladék között, pucér fenekű, nagy fekete bogárszemű gyerekek rohangáltak. Szent tehenek megéltek a szeméthegyek "legelészéséből" - néha találtak eldobott, már-már bomló banánhéjakat - vagy egy-egy bolt vásárlóterében heverészve, onnan minden vásárlót kizárva - kérődzve emésztették a lenyelt műanyag falatokat.
Tekert a mi emberünk, küzdött a létért, e földi siralomvölgy elviseléséért.(ha minden nap összejön neki 4-5 fuvar, - akkor 50 rúpiás átlag esetén biztosított a másnapi túlélés. Kb. 30-40 "rupi" egy liter víz.)
S amikor a forgalmi káosz már-már elviselhetetlenné és félelmetessé kezdett válni, "belénk torkollott" egy másik utca is, hát ne tudd meg !.. Azaz kívánom, hogy tudd meg, mert ekkor kezdesz más lelkű emberré lenni, mint annak előtte. Meg akkor amikor megérkezel az idő közben besötétedett Gangesz partjára, ahol már folyik a Ganga Arti , a folyó szertartásos búcsúztatása.
Füstölőkkel, mécsesekkel, kagyló kürtökkel a szertartás mesterek valami olyan látványos előadást varázsoltak a Gangesz parti lépcsőkön összeseregletteknek, mely igazán felemelő, felejthetetlen élmény volt. A hangszórókból szólt egy fájdalmasan melankolikus hindu ének, melyet csak egy szaggatott ritmusú dob, s a lélekharangok csilingelése kísért. A lámpa füzérrel megvilágított 4-5 stégen, egyszerre végezték rituális mozgásukat az aranysárgába öltözött szertartás mesterek. A színpad mögötti sötétségben időről-időre beúszó ladikokból a folyóba helyezett úszó mécsesek ezrei, kinek-kinek a csillagfényes mennyet, egy kivilágított rózsa fűzért, vagy imbolygó hindu lelkeket szimbolizálta. Lenyugodtak érzékszerveink, a lassú dobszóval egyszerre kezdett verni szívünk, felidéződtek a megélt múlt néhány történései, s a testünkből kiszálló lelkünk néhány percre ott lebegett a tömjén füstös Gangesz felett.Találkoztunk rég elhunyt szeretteink lelkével, s szinte vártuk, hogy egyszer csak szembe jön velünk az éppen itt, egy másik életet élő Édesanyánk.
Aztán, egymás kezét fogva, a tömegen áttörve visszagyalogoltunk arra a meeting pointra, ahol riksák vártak ránk, s vissza tekertek velünk a másfél km-es úton autóbuszunkig.
Lelkünkre kötötték,( mely persze időnként önálló utakra tévedt.. ) hogy jól jegyezzük meg ki volt a mi riksánk, mert a végén kell fizetnünk. Nos a mi "kulink" már messziről integetett (neki könnyebb volt minket felismerni), bár mi is megjegyeztük apró kockás pizsama nadrágját, arca jobb oldalán lelógó, a kosztól az eredeti fehérből rendőr szürkére váltó turbánját.
A reggeli pirkadat ismét a Gangesz partján ért bennünket, s a csoport egy nagyobb evezős hajóba szállva, a vízről nézhette végig az ébredő kegyhelyet. A felkelő Nap vörös surló fénye varázslatos kulisszává alakította a ghatokat és a messzi földről ide sereglett külföldiek hajóhadából induló vakuk csak fokozták e misztikus látványt. Fehér szakállú, aszkéta testű emberek szappanozták magukat és sírdogáló gyermekeiket, jó néhányan a csónakok mellett úszkáltak, s a hordalékos, moslékszerű szennyes áradatban -tisztultak. Láttunk japán turistát, ahogy saját trikóját nevetve csapkodta a parti kövekhez, de láttuk a szárikat, a 6 méteres turbánjukat szakszerűen csapkodó "mosógépeket".A félhomályban lebegő hajók, a teleobjektívben homályosan látó életképek a hirtelen ránk törő fénytől élessé váltak, megelevenedtek, s a több ezres ember alkotta színfolt, s a város emblematikus épületei, egy hatalmas impresszionista festménnyé változtak. Elhaladtunk a halottakat égető máglyák előtt (kegyeleti okból egy bizonyos távolságon belül már nem volt szabad fotózni), vettünk néhány csecsebecsét a mellénk szegődött csónakból áruló kereskedőktől, s a hajnali csodából verőfényes reggel lett. Utólag már tudom, hogy kikötés után, indiai utazásunk legnyomorúságosabb sikátorain jutottunk ki a főtérre. Tigris ketrec szerű, ajtó nélküli nyomorúságos lakásokba láttunk be, hályogos, fehér szemű koldusok néztek vissza ránk, a targoncákon döglött kutyaként hevertek a szundikáló csont sovány kutyafalkák, szent tehén állta el utunkat, döglött patkány kényszerített kerülőre. Harapni lehetett a bűzt és az ellenfényben szálló vastag por eszembe juttatta a majd 70 e. Ft-ért belénk nyomott injekciók és gyógyszerek remélt védő hatását.
Értékrendünk folyamatosan változott, s csak reméltük, hogy következő életünkben elkerüljük e sorsokat.
Indián belül is repültünk, de 40 km-es átlag sebességgel autóbusszal is utaztunk, illetve közlekedtünk vonattal, sőt elefánt hátán is . A keskeny, sokszor az út agyagos padkáira szoruló, a vesehomokot is kirázó zötykölődéseink közben, láthattuk a helyi, légkondi nélküli járatokba össze- zsúfolt embereket, egyedi járgányok oldalán, tetején is csimpaszkodó utazókat. A forró tájban kisebb forgószelek lopták a nyitott platók építésre szánt homokját. Láttuk az út mellett varrógépen dolgozókat, kerékpár javító műhelyeket, kést élező, vagy hegesztők szikracsóváit.
A perui indián nevet idéző Khajurahoban (Kedzsuraho) megismerkedtünk az egyedül álló, erotikus kőfaragásokkal díszített templomokkal, vettünk néhány Káma Sutra kiadványt és vonatra szállva utaztunk Agrába. Nos, ez is próbatétel volt.
A C7-es peronszakasznál állva, vártuk a betolató szerelvény C7-es kocsiját, miközben testközelből érzékelhettük a színes szárikban földön fekvő nők, gyerekek tömegét, a fehér turbánba és könnyű vászonba öltözött, esküvőre utazó rezes bandát (ezüst színű fúvós hangszereik, meg kis és nagydobjaik is a földön hevertek.), s a túlsó peronon várakozó szent tehenek egyikét. (Hogy lépcsőkön és aluljárókon mikor és hogyan kerülhetett oda?)
A másik peronon induló vonat ajtaja, vigyázat, nem zárult és a fürtökben , lépcsőkön lógó embertömeg között volt olyan, akinek csak egy lábnyi hely , fél karnyi kapaszkodó jutott, s tán Agráig pedálozott a másik lábával.
Az agrai célállomáson vijjogó vércseként csaptak le ránk a kolduló gyermekek. 8 éves árva gyermek, karon ülő 1 éves öccsével kéregetett, vizet régóta nem látott, " rasztásra" összeragadt hajuk, koszos, megkérgesedett mezítlábuk, s az éhezéstől jobban tágra nyílt szemük lélekegyengető látvány volt. Valamennyiünk odaadta háromszögletű, útra kapott szendvicsét ,melyeket madár rajként kapták ki kezünkből , s huss- tovább is álltak. A direkt meg- csonkított, koldulásra betanított, sokszor csak négykézláb mászni tudó gyere- emberek látványa torkunkon át szorította ki szívünkből a lelket.
A Taj Mahal, mint az újkori 7 csoda egyike mindenkit lenyűgözött, bár monumentalitásában, építészeti megoldásaiban, pompázatos díszítettségében éppenséggel a mi Országházunk is joggal kaphatott volna annyi szavazatot, hogy be kerüljön a "hetek elitjébe".
Jahan sah kedvenc feleségének, a 14. gyermekük világra hozatala közben meghalt Arjumand Banu emlékének állított síremlék, a világ talán legszebb és legromantikusabb építménye, az iszlám építészet precíz geometriájának és szimmetriájának tökéletes példája. (a 4 minaret szerű oszlop kissé kifelé dőlésével a féltett asszony sírhelyét kívánták óvni, nehogy egy esetleges földrengéskor ráomoljon... )
Fotóztuk magunkat elölről, oldalról, egymással, a helyi, ünneplő szárikban őltözött hölgyekkel, családokkal. Gyakran mi néztük őket, ők bámultak minket, s nem ellenkeztek ha fotóztuk őket, sőt, nevetve gyakran kérték, hogy álljunk melléjük, egy-egy közös kép miatt.
Láttunk szent embereket taposva masszírozókat, kígyó bűvölőket, akiknek a pikula tartó melletti tokban a legmodernebb mobiltelefon is ott lapult, s megéltünk 43-45 C fokos hőséget árnyékban.
Jaipurban a magaslaton fekvő Ambra Erődöt elefánt háton közelítettük meg, s a mezítlábas gyaloglás az 50-55 fokos palota udvar közepén már-már égési fájdalmakat okozott. Leterített futószőnyegeken közlekedtünk.
Megtekintettük a 864 ablakot számláló Szelek Palotáját, az indiai építészet újabb felejthetetlen alkotását, s a Jantar Mantar (obszervatórium) az elődök tudományos jártasságát dicsérte.
Amar nevű idegenvezetőnk, aki náluk tanult hungarológiát (őrület, hogy egy indiai, sok honfitársunknál többet tudott Erdélyről, királyainkról, evett már halászlevet, dicsőíti a töltött káposztát, tudja hol van a Blaha Lujza tér, stb), a rekord melegben itt hívta a csoportot a világ legnagyobb napórájának árnyékába, miközben magyarul énekelte: a "hej Dunáról fúj a szél" kezdetű nótát.
Sok mindenről nem írtam. Nem írtam a számomra csalódást keltő, egysíkú indiai konyháról (az étlap csak csirkéből állt, se hal, se vad, s liba, se kacsa, se disznó, marha meg pláne nem...), a kicsit erős kontinentális, s a lángolóan égető indiai csirke ételekről, nem írtam a túlélési ösztön olyan megnyilvánulási formáiról, mely a borravaló, a jatt kicsikarására szolgál (a Taj Mahalnál egy ember kiválasztott és bizalmasan "csak nekem" mutatta meg azt a pontot, ahonnan úgy lehetett fényképezni, hogy látszódott a vízben az épület tükröződése, s tartotta a markát...), nem írtam Fatehpur Sikri elképesztően pompázatos, majd a víz hiány miatt elnéptelenedett szellem városról, nem írtam a kaszt rendszerről (idegen vezetőnk nem aludhatott abban a szállodában melyben mi, mert nem megfelelő kaszthoz tartozott..), ám talán túl sokat írtam a szegénységről.
Kérem, hogy senkit ne riasszon el ez, utazási vágyától, tervezze , álmodozzon Indiáról, mert ezt látni kell. ! Életem legnagyobb utazási élménye volt, s a szépség és egy más mentalitás ismeretlen dimenziója tárult fel előttem. A hinduizmus egyik velejárója a lét elviselése, ebbe csak születni lehet, ebből nem lehet kitérni nem lehet ide áttérni, csak a "karmát" lehet alakítani.
Ez a hit tartja életben az itt élőket, s a benne élők nem úgy látják saját sorsukat, mint mi, európaiak. Az indiai utca embere nem az a tunya fajta, mint az afrikai, nem várja a csodát, inkább lót, fut, robotol, kereskedik, ügyeskedik, alkuszik. Árul levlapot, útleírásokat, készít fotókat, s este már neked árulja, Káma Sutra figurákat farag, mozgatható aktusként ábrázolva, flakonos vizet, selymet, szőnyeget árul, kígyót bűvöl, vagy vonós nyenyerén játszik.
S lehet, hogy sokszor boldog is.
Mégis, amikor Vecsés felett megláttam a berobbant tavasz repce ültetvényeit, zöld és homokszínű mozaik földjeit, takaros kis házait, áldottam sorsomat, hogy itt és most élek...
|
|
|
- június 05 2009 08:37:25
Kedves Novellista!
Azt gondolom, érdemes volt megírni ezt az útinaplót, "lélekvándorlásaitokról". Sok ismerős dologról hallottam már, amit írásodban Te is megemlítettél. Az ember el sem hinné, hogy a mesés gazdagság mellett milyen nagy szegénységben élnek az emberek. De annak örülök, amikor azt olvasom, hogy az indidai utca embere nem az a tunya fajta...
Sajnálom az éhező gyermekeket, állatokat.
Útinaplót részletes, (hát még ha mindenről írtál volna), s számomra szinte könnyekig megható volt, amikor a magyar földre érkezésről írsz a végén. Több ilyen útinaplót is olvastam már többektől, és mindannyinak megdobbant a szíve, amikor a repülőgépről lefelé nézve megpillantotta a magyar földet.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- június 06 2009 14:06:16
Köszönöm Kedves Torma Zsuzsa! |
- június 07 2009 19:01:06
Élvezetes volt olvasnom írásodat  |
- június 07 2009 20:59:30
Szia!
Érdeklődéssel olvastam írásodat.Sok mindent megtudtam Indiáról,de nagyon kiváncsivá tettél azokkal a szavakkal,hogy"és még nem írtam a ..."No azok a dolgok is biztosan érdekesek lehetnek.Azzal meg mélységesen egyetértek,hogy a hinduizmusba nem lehet csak úgy beférkőzni,oda kell születni.Minden esetre én inkább elvqagyok itt a magam istenhitével .De ez is "karma".
Gratulálok!
Üdv:hova |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
