Napkorong

...Sötétség borult Wayleen városára. Az égen a felh?k feketén nyúltak el, vihar készül?dött. Az utcák kihaltak voltak. Az emberek még dolgoztak. Volt, aki tanítóként, irodai alkalmazottként, ügyvédként vagy újságíróként végezte a dolgát. A kisváros iskolájában is tartott még a tanítás. A munka és az oktatás egyid?ben ért véget Wayleenben, pontban 15 órakor.
Ám ez a nap máshogy alakult. Az épületekb?l ordibálás hallatszott, az emberek egymás után rohantak ki az utcára. Sokan a fejüket fogták, és csak kiabáltak, szitkozódtak.
- Nem tudok írni! Nem tudok dolgozni! Elég volt! - csörtetett ki egy férfi a helyi újság szerkeszt?ségéb?l.
- Vissza kell jönnöd, még nincs vége a munkának! - szólt a f?nök, és megragadta alkalmazottja karját. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a dühös újságíró a kezében lév? késsel leszúrta a f?szerkeszt?t, aki ájultan rogyott össze.
- Miért nem bírt békén hagyni? - azzal fogta magát, és elrohant.
Az utcán is elfajult az er?szak. Az emberek verekedtek, vagy különféle fegyverekkel üldözték egymást. Mindegyikük egyre csak azt hajtogatta, hogy nem tud írni, nincs semmiféle ötlete.
A toronyóra megkondult, s a vihar kitört. Az es? csak még jobban felidegesítette a lakókat. Repültek a szemeteskukák, a táblák, az aktatáskák. A munkából elhozott iratok a táskákból kiesve beborították az aszfaltot. A látvány egy bandaháborúhoz hasonlított. Sok sérült volt, de egyre többen kapcsolódtak be az értelmetlen csatába.
Az utca végén megjelent egy kisfiú, aki épp az iskolából tartott hazafelé. Látta, mi folyik el?tte, de remélte, hogy kis termete miatt észrevétlenül elsuhanhat az emberek mellett. Már félúton járt, amikor egy láda eltalálta. A gyermek holtan esett össze...

Lena sikítva ébredt. Teste verejtékben úszott. A visszatér? rémálom most is felzaklatta. Remegve kelt fel, s rápillantott az órájára.
- 7 óra! Elkésem a suliból! Ááá!
Álmával most sem foglalkozott. Gyorsan összeszedte magát, megmosakodott, felöltözött, majd a konyhába futott. Anyukája már rég megcsinálta a reggelijét, s?t az iskolatáskáját is kikészítette egyetlen lányának. Lena közben bekapott pár falatot, felkapta a cuccait, köszönt, majd kirohant a házból.
A wayleeni iskola 10 percnyire volt az otthonától. A tanítás 7:30-kor kezd?dött. Lenának már alig volt ideje, így még jobban sietett. Éppen becsengetésre esett be az osztályába. Köszönt a barátn?inek, majd lehuppant a leghátsó padba, ami csak az övé volt. Osztályf?nöki órával kezdett, így nem kellett tanulnia. Már csak a tanárra várt.
Mr. Tucker, a 11/A osztályf?nöke hamarosan meg is érkezett. Csak a naplót és a kis jegyzetfüzetét hozta. Majd egy hosszú monológba kezdett, melyben kifejtette véleményét az osztály silány tanulmányi átlagáról, és tanácsokat osztogatott az alapos tanulással kapcsolatban.
Lenát ez egyáltalán nem érdekelte. Az ? tanulmányi átlagával nincs semmi probléma. Kit?n? volt magyarból, hiszen remek fogalmazásait, gyönyör? verseit nagy lelkesedéssel fogadta Mrs. Hart. Lena az iskolai újság f?szerkeszt?jeként népszer? volt a suliban. Az idejét mindig be tudta osztani, így minden napra fel tudott készülni.
Ez ma sem volt másképp. Így hát elmélkedni kezdett az álmáról. Ami most ismét felzaklatta. Az elgyötört, dühös emberek harca. A halott kisfiú. A sötét vihar.
- De miért történik ez velem? Miért álmodom mindig ezt?
A lány tudni szerette volna, hogy mit jelent az álma. Abban biztos volt, hogy valami történt a lakókkal. Meg?rültek. Nem tudtak dolgozni. Nem volt ötletük.
Lena elhatározta, hogy iskola után kicsit elmélyül a rémálma fejtegetésében. Türelmetlenül várta a tanórák végét.
Az irodalomóra azonban kész szenvedés volt a lány számára. A tanárn? a nemrég vett Goriot apó cím? regényt adta ki feladatnak: a diákoknak be kellett fejezniük a történetet a saját fantáziájuk alapján. Lena tudta, hogy ez neki egyáltalán nem jelent gondot. Ám ahogy nekiállt a fogalmazásának, egyszer?en nem jutott eszébe semmi. Hiába er?lködött, csak pár gondolatot tudott leírni. Az óra végén be kellett adni a munkákat, és Mrs. Hart döbbenten nézte a jórészt üres lapokat. Lena fogalmazásán döbbent meg leginkább. A lány nem szólt semmit, inkább sietve otthagyta a tantermet.
Végre kicsengettek. Lena a város antikváriuma felé indult. Tudta, mit kell keresnie. Irodalomórán sokszor hallott a múzsákról, akik megihlették a költ?ket. Lena remélte, hogy talál könyvet az ihletadókról.
A könyvesbolt tulajdonosa a görög Nico volt. 20 év körüli srác, vállig ér?, sz?ke hajjal, kék szemekkel - a kisváros legtöbb diáklánya szívesen pakolgatta volna vele a könyveket. Mindent tudott az üzletben található régi kötetekr?l. Lakása az antikvárium szomszédságában állt.
Lena a könyvkereskedésbe lépve meglep?dött a nagy rendetlenség láttán. A kétszintes bolt nagyon kicsi volt. A polcok roskadoztak a könyvek súlya alatt. A padlón halomban álltak a kötelez? olvasmányok, a lexikonok, a képes enciklopédiák. A bolt közepén lépcs? futott fel az emeletig, ahol még több kötet hevert. Lena úgy érezte, hogy menten rád?l az összes könyv, e gondolat miatt kicsit meg is szédült. De bámészkodás helyett inkább a jókép? eladóhoz fordult.
- Segítenél nekem? Sürg?sen szükségem lenne egy könyvre, ami a múzsákról szól.
- Több irodalmi lexikonban is találsz róluk információt, gyere, válassz közülük!
Lena tudta, hogy neki nem elég ennyi.
- Nekem nem ilyesmire van szükségem. ?szintén szólva, múzsákkal kapcsolatos történetek érdekelnének. Hol élnek, hogy találhat rájuk az ember?
- Fura, hogy ilyesmiket kérdezel. A múzsákat bárhol megtalálhatod, ?k az ihletadók, t?lük kapod az ötleteket. Nem hús-vér emberek, akik házakban laknak valahol a rengeteg mélyén.
- Tudom, hogy léteznek. Létezniük kell!
- Tetszik, hogy ilyen akaratos vagy. - kacsintott egyet Nico.
- De te ezt nem érted! Én nem viccelek! Valahol élniük kell ezeknek a múzsáknak, hús-vér emberként, csak meg kell találnom ?ket!
- Szerintem ezt ne hangoztasd máshol. Még bolondnak néznének. - vigyorgott a fiú.
- Jó, ha nem akarsz segíteni, akkor inkább megyek! - üvöltötte Lena.
- Várj! Kérj akármit, csak ne menj el! Mondd, miért van szükséged ilyen információkra?
A lánynak szimpatikus volt Nico, esze ágában se volt otthagyni. Úgy érezte, bízhat ebben a fiúban, így elmesélte neki az álmát.
- Mióta vannak ilyen álmaid? - kérdez?sködött Nico.
- Kb. 1 hónapja.
- És nem tapasztaltál valami furcsát önmagaddal kapcsolatban? Olyat, ami eddig még nem fordult el? veled?
- Tudod, én magyarból nagyon jó vagyok. Minden fogalmazásomra ötöst kapok. Szerkesztem az iskolaújságot, és otthon is készül egy regényem. De a mai irodalomórán a kiadott feladatról nem tudtam semmit se írni. Nem volt semmiféle ötletem. Csak pár sort jegyeztem le. Ilyen még sohasem fordult el?. Ez életem legrosszabb fogalmazása. Nem tudom, mit fog szólni a tanárom. De nemcsak ez volt furcsa, hanem az, hogy a többiek is csak néhány mondatot írtak le. És a tanárom szemében is láttam, hogy ötlete sincs arról, hogy mihez kezdjen ezzel a sok, szinte üres lappal.
- Féltem, hogy ez egyszer be fog következni. Már mutatkoztak a jelei. S lám, most már te is megtapasztalhattad.
- De mit? Mir?l beszélsz? - kérdezte aggódva Lena.
- Adok neked egy könyvet. Ebb?l mindenre választ kapsz.
- Köszönöm. Bár még mindig nem értek semmit.
- Olvasd el, és mindent tudni fogsz.
Lena elvette a könyvet. Fizetni akart, de Nico nem fogadott el pénzt. Így a lány megköszönte, majd kisétált az antikváriumból.
Wayleen csendes utcáin sétálva bele-belelapozgatott a könyvbe, de még nem akarta elolvasni. Úgy gondolta, majd a szobájában alaposabban elemzi a kötetet.
Mikor hazaért, elvett két almát a konyhaasztalról, majd bezárkózott a saját szobájába. Leheveredett az ágyára, bekapcsolta a CD-lejátszóját, és filmzenét hallgatott. Közben kinyitotta a könyvet.
- A Múzsák igaz története... remélem végre választ kapok a kérdéseimre, kedves múzsáim.
Lena olvasni kezdett. A kötet a 9 görög múzsáról szólt, akiknek vezet?je Apollón, a költészet és a jóslás istene. Lena gyorsan haladt az olvasással, bár még semmi olyasmit sem talált, ami az ? esetében lényeges lett volna. Már az utolsó oldalaknál járt, amikor egy levélkét és egy kis kulcsot fedezett fel a lapok között. Gyorsan kibontotta a borítékot. Hirtelen egy kis fénygömb szállt ki bel?le, ami a nyitott ablakon át távozott a szabadba. Lena nem tör?dött vele, azt hitte, káprázott a szeme. A levélre koncentrált, melyen a következ? üzenet állt:

"Ez a levél a tiéd, ?rizd titkát,
S megleled benne e titok nyitját,
Van egy kulcsod, vajon hova vezet?
Az üzenetb?l ezt is megfejtheted!
9 múzsa várja érkezésed, ne késlekedj!
9 nap múltán a világodat elveszítheted!"

Lena döbbenten olvasta a levélkét.
- Te jó ég... most kezd?dött el az a 9 nap! A fénygömbbel! Ez nem lehet igaz!
Remegés fogta el. Veszélybe sodorta az egész világot a kíváncsiságával. Gondolkozni kezdett. Mit nyit a kulcs? Szerencsére gyorsan vágott az esze, így hamar rájött, hogy a kulcs valószín?leg a postán lév? csomagmeg?rz?-szekrények egyikét nyitja. A kódot is hamar megfejtette: ESVA-99, vagyis a vers kezd?bet?i és -számai. Lena az órájára nézett.
- A posta már bezárt. Ma már nem tudhatok meg semmit! Fogy az id?m...
Elment fürödni, majd az új tényeken gondolkozva, lassan mély álomba merült.

Lena már kora reggel a postán volt. Megkereste a csomagmeg?rz?jét, és belehelyezte a kulcsot. A szekrény kinyílt.
- Ezek szerint igazat ír a levélke. Vajon mibe csöppentem?
A meg?rz? tartalma csupán egy összehajtogatott papír volt. Lena kinyitotta. Egy térképet talált rajta. Ismerte Wayleen környékét, így sejtette, hogy merre lehet az ábrán kijelölt hely.
Gyorsan hazament. Összepakolt némi élelmet, innivalót, meleg ruhákat és egy zseblámpát. Hagyott egy levelet szülei számára, majd kilépett az ajtón. A nap ragyogóan sütött, tökéletes id?t biztosított egy kis kirándulásnak. Lena nekivágott az útnak.
Végighaladt a f?utcán, majd besétált a parkba, melynek északi vége a város határát jelentette. A ligetb?l kiérve egy mez?n haladt át, majd egy erd?höz ért. A térkép szerint ennek a rengetegnek a közepén van a cél. Lena lassan haladt, nem volt ösvény, így a fák között kellett átvágnia magát, ráadásul a bokrok is szaggatták a ruháját, és a s?r? lombkorona miatt nagy volt a sötétség.
Végre világosodni kezdett, a fák ritkultak, és Lena egy tisztáson találta magát. Úgy gondolta, hogy ez az a hely, amit a térkép kijelölt számára. Körbenézett. Nem látott semmi furcsát. Kivéve egy fát. Azt a tölgyet túlságosan nagynak tartotta a többihez képest, így odament. Megkerülte, s látta, hogy a fa odva olyan nagy, hogy még ? is elférne benne. Kíváncsiságból bemászott az üregbe. Lába alól elt?nt a talaj, és zuhanni kezdett. Szemét behunyta, és várta a becsapódást. De mintha lassult volna; a lány úgy érezte, hogy szinte megáll a leveg?ben, és lebeg. Végül egy puha karosszékben landolt.
Lena értetlenül állt a történtek el?tt. Mintha egy varázslat állította volna meg a zuhanást. Bár a lány nem talált magyarázatot az eseményre, folytatta felfedez?útját. Felállt a karosszékb?l, és körülnézett. Alig látott. A fa törzséb?l lesz?r?d? gyenge fénnyel nem ment sokra. El?vette a zseblámpáját, majd bekapcsolta. Egy aprócska helyiségben állt. Nem voltak falak, csak a föld és a gyökerek hagytak üresen egy teret itt, a tölgy alatt. A lány meglátott egy könyvekkel teli szekrényt. S mintha fény sz?r?dött volna ki mögüle. Lena közelebb sétált. Megnézte a könyveket. Az ókori görög irodalom kiváló kötetei voltak. A lány szeme hirtelen megakadt az egyik példányon. Az ? könyve volt ott. A Múzsák igaz története. Megfogta, hogy kivegye, ám ekkor a szekrény mozogni kezdett, majd kifordult, és egy átjáró volt mögötte.
Lenát zavarta ez a sok furcsaság, semmit sem értett abból, ami vele történik. De a célját nem adta fel, így folytatta az útját. Besétált az átjáróba.
Az alagút végére ért. Nem hitt a szemének. Nem egy újabb föld alatti szobába ért. Egy zöld mez?n állt, melyet körbevett egy virágzó, tavaszi erd?. A madarak táncot lejtettek el?tte, s a távolból lónyerítés hallatszott. A rengetegb?l egy férfi vágtatott Lena felé. A lány ijedtében meg se mert mozdulni, így várta, hogy mi fog történni. A lovas megállt el?tte. Le sem szállt a nyeregb?l, úgy szólt Lenához:
- Üdvözöllek! Apollón vagyok. Ki vagy te? Hogy kerültél ide?
- Lena vagyok, Wayleenben lakom. Álmaimban az emberek elvesztették az ihletet, és gondoltam, utánajárok a múzsáknak. Így elmentem Nico antikváriumába, és ott kaptam t?le egy könyvet. ? ajánlotta. Azt mondta, abból mindent választ megtudhatok. Elolvastam a kötetet, és találtam benne egy levelet meg egy kulcsot. Az üzenetet megfejtettem, megszereztem ezt a térképet, és most itt vagyok. De nem értek semmit. Ez nem valóságos. Olyan, mintha most is csak álmodnék. Ilyen dolgok nem történhetnek velem!
- Miért ne történhetne veled valami kalandos? Szerinted a múzsák és az istenek csak a képzelet szülöttei? Dehogyis! Én a múzsákkal itt élek Phaelon hegyén. Csak néhány kiválasztott találhatja meg rejtekhelyünket.
- Örülök a megtiszteltetésnek. De kérlek, válaszolj néhány kérdésemre! Tudnom kell, hogy mit jelent az álmom!
- Miel?tt ebbe belemennénk, elvezetnélek a múzsákhoz. Ott majd folytatjuk a beszélgetést! Gyere, ülj fel a lovamra!
- De én nem tudok lovagolni!
- Az én lovamon mindenki tud. Higgy nekem!
Lena felült Apollón mögé, és vágtatni kezdtek a közeli hegy felé. A lány tényleg úgy érezte, hogy tud lovagolni. Boldogság lett úrrá rajta.
Végre elérték Phaelon hegyét. Gyönyör?szép volt. Minden részét f? borította, ami valóságos zöld tengerré olvadt össze. A hegyhez tartozott egy szirt is. Lena tudta, hogy ott lesznek a múzsák, hisz már olvasott a helyr?l. Apollón a szirthez vágtatott.
Amint odaértek, az isten leszállt lováról, majd lesegítette Lenát. A lány csak ámult. Csodálatos látvány fogadta. A szirtet oszlopsor vette körül, melyekre virágok sokasága kúszott fel, s ölelte körbe az oszloptörzseket. Ezek mögött pedig babérfák sorakoztak, melyeken pacsirták énekeltek. Lenát a kilenc múzsa köszöntötte:
- Én Kalliopé vagyok, az epikus költészet múzsája.
- Erató, a szerelmi költészet múzsája, szolgálatodra.
- Én volnék Melpomené, a tragédiaköltészet ihlet?je.
- Euterpé, a zene és a líraköltészet múzsája vagyok.
- Thaleia, a színház és a komédiaköltészet pártfogója.
- Én a táncok múzsája, Terpszikhoré vagyok.
- Uránia, a csillagászat múzsája, bátran fordulhatsz hozzám is.
- Én Polühümnia vagyok, a himnuszköltészet ihletadója.
- S nem utolsósorban én volnék Kleio, a történetírás múzsája. Légy üdvözölve Phaelon hegyén!
Valamennyi múzsa fehér ruhát viselt. Fejükön babérkoszorú volt. Apollón büszkén nézett rájuk, s méltóságteljesen lépett oda hozzájuk.
- Hölgyeim, ? itt Lena. Nico rábízta a Könyvet. A lány mesélt nekem az álmairól, melyek a jöv?t mutatták meg neki, az ihlet nélküli világot. Úgy érzem, ideje felvilágosítanunk. Lena, ha jól sejtem, Nico nem árult el semmit.
- Pontosan. Csak a kezembe nyomta ezt a könyvet, meg olyasmiket mondott, hogy tudta, hogy ez be fog következni, meg hogy ezt én is megtapasztalhattam.
- Kérlek, ülj ide a f?be! Meg kell tudnod néhány dolgot! - mondta Euterpé.
Lena leheveredett a földre, majd a múzsák is leültek, Apollónnal egyetemben.
- Mondd Lena, milyen évet írunk most? - kérdezte Kalliopé.
- 2007.
- Vagyis már a 21. században járunk. Mi, múzsák már jóval az id?számítás el?tt is léteztünk. Az emberek tisztelték az isteneket, és velük együtt minket is. Az írók, költ?k mind hozzánk fordultak segítségért. Nézd meg Homéroszt! Eposzokat írt, s ezen m?vek elején múzsákhoz fohászkodik. Ezzel meg?rzött minket az utókor számára.
- Majd megjelentek a lírikusok - vette át a szót Euterpé. - Rengeteg költemény született, s múzsákként pártoltuk a m?vészetet, és szívesen adtunk ötleteket a költ?knek. Öröm volt látni, hogy milyen nagy kedvvel és szeretettel írnak az emberek.
- Sok-sok dráma is született ezekben az id?kben - folytatta Melpomené. - Drámai versenyeket rendeztek, így rengeteg tragédia és komédia keletkezett. Örömmel osztogattam az ihletet. Az egyik kiváló m?vészt Szophoklésznak hívták. Igazán kedveltem ?t. Elég volt számára egy apró ötletcsíra, s már készült is az alkotás.
- S már nemcsak az íróknak, költ?knek, hanem a m?vészetpártoló embereknek is ihletet adtunk. Bár ezzel a feladattal más, kisebb hatalmú múzsákat bíztunk meg. ?k a mórák. A hétköznapi embereknek adnak ötleteket.
- Mindez tehát az id?számítás el?tti korszakra jellemz? - szólalt meg Apollón. - A görög m?vészet fénykora volt ez.
- A kés?bbi századokban is rengeteg irodalmi m? keletkezett - mondta Kleio. - De a hanyatlás már érzékelhet? volt. Az emberek számára más dolgok kezdtek fontossá válni. Ilyen volt a munka, a hatalomvágy, a pénz. A költészettel csak egy bizonyos réteg foglalkozott. De mi még reménykedtünk. Bizalmat szavaztunk az embereknek.
- Csakhogy a t?kés társadalom mindent elrontott. Minden a pénz körül forgott. Mi háttérbe szorultunk. A móráknak több feladatuk lett - szólt ismét Kalliopé. - S a 20. század végén már nem igazán kellettek a múzsák, csak a mórák. Az emberek a munkájukba temetkeztek, sok ötletre volt szükségük. Közben a mi segít?ink kezdtek kimerülni. S most, a 21. század elején elértük a tet?pontot. A mórák feladták, nekünk kellett átvennünk a feladatukat. De kilencen nem bírunk az egész világgal.
- Tudod, mi akkor vagyunk er?sek, ha az ihletet m?vészi módon fejezik ki. Ha valaki ír egy verset, egy színdarabot vagy egy regényt, fenntartja a költészetet, s így mi is tovább élünk. De most minden er?nket elszívja a világ. Senki sem érdekl?dik a m?vészet iránt, s mi egyre gyengülünk. Kb. másfél hónappal ezel?tt értük el azt a szintet, ahol Apollón visszafogott minket. Nem hagyta, hogy teljesen belerokkanjunk a "szent" feladatba.
Euterpé folytatta:
- Saját magunk és a világ megmentése érdekében kiválasztottunk néhány embert a Föld különböz? pontjain. Adtunk nekik egy könyvet, egy levelet a kulccsal és egy térképet. Hiszen nem csak Wayleenb?l lehet eljutni hozzánk.
- Nico is egy kiválasztott, igaz? - szólt közbe Lena.
- Igen, ez a nemes megtiszteltetés f?ként az antikvárium tulajdonosainak jutott. Nico igazán remek ember, segít, ahol csak tud.
- Tudom, én is tapasztaltam. - mosolygott Lena.
- Nos, megbíztuk a kiválasztottakat azzal, hogyha találnak egy m?vészetpártoló embert, és úgy látják, képes arra, hogy segítsen rajtunk, akkor adják át a Könyvet. Elmagyaráztuk nekik a pontos ismertet?jeleket is. Hadd találjam ki: rémálmok gyötörtek, melyek az ihlet elvesztésér?l és az emberek meg?rülésér?l szóltak; aznap mentél el Nicóhoz, mikor neked sem volt ihleted; megbíztál benne, mert volt egy ilyen érzésed, s elmeséltél neki mindent. Igazam van?
- Természetesen. De akkor kérlek, mondd meg, mikor következik be az álmom?
- Még 8 nap. Az embereken már így is mutatkozik az idegesség. Néhány móra most segít nekünk, így nyugodtan tudunk beszélgetni. Lena, reméljük, hogy sikerrel jársz!
- De miben? Mit kell tennem? Áruljátok el! - követelte Lena.
Apollón válaszolt.
- Réges-régen Zeusz készített egy nagy üveggömböt, melyet m?vészettel töltött meg. Ez lett a Múzsák Gyöngye, melyben hatalmas er? lakozik. Ha valaki szabadjára engedi a benne lév? m?vészetet, azzal egy id?re helyreállíthatja a világban uralkodó káoszt, mivel a Gyöngy kultúrát költöztet az emberek szívébe. De Zeusz kikötötte, hogy csakis végszükség esetén használhatjuk, mivel ez egy egyszeri és megismételhetetlen remekm?, vigyázni kell arra, hogy mikor engedjük ki a tartalmát. A f?isten otthagyta az Olümposzt, s elvonult a világ gondjai el?l. A Földön már csak én maradtam az istenek közül. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy felhasználjuk a Gyöngyöt.
- És ehhez én miért kellek? - kérdezte Lena.
- Zeusz kikötötte, hogy csak egy halandó hozhatja ki a hegyb?l. Ugyanis az üveggömb itt, Phaelon belsejében található, egy barlang mélyén. Se én, se a múzsák nem tudnak hozzáérni. Csak egy ember. Ezért vár rád ez a feladat. Neked kell lehoznod nekünk.
- Hogy nekem? Én meg a hegymászás? Nagyon vicces. Nem vagyok valami sportos alkat, szerintem igen hamar búcsút mondhatnék az életemnek, ha nekivágnék a hegynek.
- Nem kell félned. Nem kell másznod. Kapsz egy pegazust.
- Egy pegazust? Hát ?k is léteznek? - Lena el sem hitte, hogy egy igazi szárnyas lovon repülhet. Máris nagyobb biztonságban érezte magát, és örömmel vállalta a küldetést.
Euterpé válaszolt:
- ?k is hozzánk tartoznak. Ebben a világban élnek, velünk együtt. Nem bánnád, ha lenne egy útitársad?
- De kicsoda?
A válasz a háta mögül érkezett:
- Hát én! - s Lena mögött ott állt Nico.
- Nico! - kiáltott a lány, s örömében a fiú nyakába ugrott. - Te itt? De hogy kerülsz ide? Tényleg velem tartasz? Jaj, nagyon örülök!
A két fiatal örült, hogy ismét találkoztak. Apollón hozzájuk fordult:
- Akkor készen álltok? A dolgotok az, hogy repüljetek fel a barlanghoz. Ott Agron letesz titeket, majd menjetek be. Egy folyosón fogtok haladni, mely lassan lejteni fog, s a hegy gyomrához visz titeket. Zeusz halhatatlan ?rz?ket állított a Gyöngyhöz, így valószín?leg ki kell állnotok néhány próbát. Mi segítünk nektek, ha ötletre van szükségetek. Ezt nem tiltja semmi. Ha megszereztétek, amit kell, akkor menjetek vissza a barlang szájához, és Lena, te gondolj er?sen Agronra. ? majd értetek megy. S mi itt fogunk várni rátok.
- Akkor ideje indulnunk! - szólt Nico.
Apollón magához hívta Agront. Lena szemébe örömkönnyek szöktek, hiszen ilyet még sosem látott. Egy gyönyör?, hófehér ló szállt le az égb?l. Hatalmas szárnyait teste mellé szorította, miután földet ért. Hullámos, hosszú sörénye a nyakához simult. Szemei a lányt vizsgálták. Majd Agron odament hozzá, és meghajtotta a fejét.
- Most már indulhattok! - kiáltott Apollón.
Lena és Nico felültek Agron hátára, és a ló elrugaszkodott a földr?l. Gyorsan haladtak, percek alatt elérték a barlangot. A két fiatal igazán sajnálta, hogy a csodálatos utazás csak ilyen rövid ideig tartott.
- Köszönjük Agron! Majd hívlak, ha visszatértünk! - mondta Lena.
Azzal a pegazus otthagyta ?ket.
- Nos, vágjunk bele! Odalenn várnak ránk! - szólt Nico, majd kézenfogta Lenát, és óvatosan megindultak a hegy belseje felé.
Er?ltetett tempóban haladtak, de az útnak nem látták a végét. A séta mellett végre lehet?ségük nyílt arra, hogy egy kicsit jobban megismerjék egymást. Lena örült, hogy végre tud beszélgetni a könyvekr?l és a regényér?l. Remek hallgatóságra lelt Nicóban. S a fiú is hasonlóképpen érzett. Magányosan élte életét a kis antikváriumában, társai a régi könyvek voltak. A lánnyal való kapcsolata igazi felüdülésnek számított.
Úgy elmerültek a beszélgetésben, hogy észre sem vették az id? múlását. Odakinn már besötétedett, a hegy belsejében Lena a zseblámpájával világított. De már nem is volt rá szükség. Fényt láttak a távolban. Siet?sen folytatták útjukat, mígnem elérkeztek a teremhez, melyb?l a fény kisz?r?dött. Bementek. Ez egy újabb barlang volt, melynek hatalmas bels? terét teljesen betöltötte a világosság. Nico látta meg a fény forrását.
- Nézd, ott a Múzsák Gyöngye!
Lena megfordult, s gyönyörködve nézte a fényes üveggömböt. A csodaszép látvány mindkett?jüket megbabonázta. A tökéletesen sima Gyöngy valósággal ragyogott. Nico önkéntelenül megindult feléje. Ám ekkor egy háromfej? kutya, egy szfinx és egy ember lépett a fiú elé.
- Mit kerestek itt? Hát eljött az id?? - kérdezte az ember. - Én Glesus vagyok, ? Crito, a cerberus, és Darnen, a szfinx.
- Én Lena vagyok, ? pedig Nico. Szükségünk van a Múzsák Gyöngyére. Veszélyben a világ, helyre kell hoznunk az egyensúlyt. Milyen próbákat kell kiállnunk?
- Mennyi id?nk van még? - kérdezte Glesus.
- Már teljesen elveszítettem az id?érzékemet. 7 vagy 8 nap, ha minden igaz.
- Értem. Nos, ha sikerrel teljesítitek az általunk kiadott feladatokat, akkor elvihetitek a Gyöngyöt. Ugye megértitek, hogy nem adhatjuk oda mindenféle jöttment alaknak a Remekm?vet? A próbák igenis szükségesek.
- Ez csak természetes. Mondd, hogy mit tegyünk!
Darnen odalépett Lenához:
- Mondok három találós kérdést, fejtsétek meg! Az els?: Két szomszéd lakik egymás mellett. Mindent látnak, csak egymást nem láthatják. Ha a tükörbe pillantasz, kitalálod.
A fiatalok gondolkodóba estek. Lena szeme felcsillant.
- A szem! Hiába kancsalítok, akkor sem látom a másik szemem!
- Helyes a válasz! Akkor a második: Lábam egy van, bordám több van,
helyem itt van, helyem ott van, napos id?n otthon hálok, borús id?n utcán járok. Mi vagyok?
Ismét Lena ugrott fel.
- Eserny?!
- Igazán ügyes vagy! De még van egy kérdésem: Néha hosszú, néha rövid,
vagy sima, vagy kunkorodik, van ritka, van s?r? is, kin?, pedig nem vetik, van fekete, barna is, hófehér meg arany is.
Ezen a kérdésen már többet kellett gondolkozni. Lena fel-alá járkált, Nico pedig csak ült, és a földet bámulta. A fejét fogta, majd beletúrt a hajába. És ekkor eszébe jutott:
- Ez a haj!
- Igen! Gratulálok, válaszoltatok minden találós kérdésemre. Remek párost alkottok!
Lena és Nico egymásra mosolygott, majd Glesushoz sétáltak.
- És most mi következik?
- A szfinx próbáját kiálltátok. Most jön az enyém. A lantomon játszok nektek egy dalt. Szeretném, ha táncolnátok rá.
- De én nem ismerem a görög zenét! Akkor hogy táncoljak rá? - fakadt ki Lena.
- Majd improvizálsz. Készüljetek fel.
Nico odament a lányhoz, és megfogta a kezét.
- Nézd, szerintem nem az a célja, hogy mi itt elbukjunk. Menni fog a tánc is, ne aggódj!
Lena nagy szemekkel nézett barátjára, sóhajtott egyet, majd intett Glesusnak, hogy kezdheti.
Ismer?s dallam ütötte meg Lena fülét.
- De hisz ez egy kering?! A suliban megtanultuk az alapokat! - szólt Lena.
- Az jó, akkor te vezetsz! Én még sosem kering?ztem!
Lena megfogta a fiú egyik kezét, és azt a derekára helyezte, ? pedig megfogta a fiú vállát. A másik két kéz is összefonódott. S kezdetét vette a tánc.
Lena remek tanárn?nek bizonyult, Nico könnyedén elsajátította menet közben az alapokat. Mintha egy profi páros kering?zött volna. Glesus örömmel játszott a lantján, miközben a duó egyre jobban belemerült a táncba. De nemcsak abba. Le sem vették egymásról a szemüket. A lépések maguktól jöttek. A fiatalok szíve új érzéssel telt meg, méghozzá szerelemmel. Bár csak 1-2 nap telt el az els? találkozásuk óta, ennyi id? b?ven elég volt arra, hogy megismerjék és megszeressék egymást. Két rokon lélek egy közös kaland során pedig még jobban összecsiszolódik.
Glesus hirtelen abbahagyta a játékot. A fiatalok szétrebbentek.
- Azt hiszem, eleget láttam. Csodálatos volt! Lena, t?led még kérnék valamit. Kíváncsi volnék, mit tudsz rögtönözni. Írj nekem egy verset! Most! És ez az utolsó próba! Nincs sok id?d, igyekezz kérlek!
Lenának nem volt ötlete. Így a múzsára gondolt:
- Kérlek, Euterpé, adj ihletet, írnom kéne egy verset!
A lány valami furcsát érzett, majd gyorsan papírt kért, és írni kezdett. Hamar befejezte, majd odaadta a költeményt Glesusnak, aki örömmel olvasta fel:

"Múzsák hegye, Phaelon, csodálatos vagy!
Hisz egy gyönyör? kincset foglalsz magadba!
A Gyöngy volt a fény, melyet megláttam,
S a szükség idején sikeresen megtaláltam.
Utam során megismertem igaz barátom,
Sorsomat most már örökkön-örökké áldom.
Glesus, lantnak mestere, kérlek téged,
A Gyöngyöt átadva szánd meg a népem!
Kell egy hely, hol a m?vészet virágozhat,
Hol a holtig tartó szerelmem kibontakozhat."

- Most már nincs semmiféle kétségem. Tiétek a Múzsák Gyöngye. A világ megérdemel egy második esélyt! Örülök, hogy megismerhettelek titeket! De menjetek, még hosszú az út a hegytet?ig! Ég veletek! - köszönt el Glesus, majd Critóval és Darnennel együtt elvonult.

Így Lena és Nico elindultak. Messze volt még a barlang, de tudták, hogy nem fogják elvesztegetni az id?t. A visszaúton kézen fogva sétáltak, történeteket meséltek egymásnak, viccel?dtek. Boldogok voltak. Hosszú id? múlva meglátták a folyosó végét. Végre tiszta leveg?t lélegezhettek.
Lena gondolataiban szólította Agront. Amíg vártak, Nico a lányra nézett, s így szólt:
- Lena, nem is tudod, mennyire örülök, hogy minket így összehozott a sors. Benned igazi társra leltem. Te megértesz engem, s már a múzsák is összekapcsolnak minket. Olyat érzek, melyet még eddig nem tapasztaltam. Én... én szeretlek téged!
Lenának könnybe lábadt a szeme.
- Nico, én pontosan ugyanígy érzek irántad. Mellettem voltál életem legnagyobb kalandjában. Te voltál a támaszom, a társam, a párom. Én is szeretlek téged!
A fiú örömében felkapta a lányt, és megcsókolta. Egy percig ismét csak ketten voltak. Mögöttük Agron szállt le. A szerelmesek kibontakoztak az ölelésb?l, s felültek a pegazusra.
A szirten már ott álltak a múzsák és Apollón. Az üveggömböt meglátva mindannyian megörültek. Agron Kalliopé el?tt ért földet, megvárta, míg utasai leszállnak róla, s már ott is hagyta a társaságot.
- Lena, Nico, sikerült! Ez csodálatos! Meg vagyunk mentve! - örvendezett Thaleia.
- Most mi fog történni? - kérdezte Lena.
- Mindjárt meglátod - válaszolt Apollón.
A kilenc múzsa tudta, mit kell tennie. Egy kisebb oszlopot felállítottak, majd körbeállták. Középre helyezték a Múzsák Gyöngyét. Majd mindegyik múzsa rátette a jobb kezét a gömbre, s egy ?si görög szöveget kántáltak. Ekkor fény tört el? a Gyöngyb?l, elhomályosítva a jelenlév?k látását. 1 percig világosság uralt mindent, majd hirtelen megsz?nt. Az üveggömb fekete porrá vált, és elhamvadt.
Kalliopé törte meg a csendet:
- Az egyensúly helyreállt. Már érzem is az er?t magamban. Lena, ha visszatértél a világodba, ne lep?dj meg a változáson. Most is lesznek olyanok, akik a munkájukba temetkeznek, de sokkal többen fognak a m?vészettel foglalkozni. Így nekünk is lesz er?nk, és végezhetjük a munkánkat, csakúgy, mint a mórák.
- Nico, köszönjük neked, hogy elhoztad ezt a lányt. Nélküle biztos, hogy nem itt tartanánk. És Lena, téged versekbe s énekekbe fogunk foglalni. H?si tetted megmentett minket. Örök hálával tartozunk! Azt megígérhetem, hogy életed során ihletb?l nem fogsz hiányt szenvedni! - mosolygott a múzsa.
Apollón is hálálkodva fordult oda a párhoz:
- Én is szeretném megköszönni azt, amit értünk tettetek! De ha jól sejtem, már igen fáradtak vagytok, ideje lenne visszatérnetek a városotokba! Most viszont egy másik úton hagyjátok el Phaelont... - mondta sejtelmesen az isten. - Hunyjátok le a szemeteket! Ég veletek!
Lena és Nico egymásba kapaszkodtak, és engedelmeskedtek Apollónnak. Hideg szell?t éreztek, majd valami puhán feküdtek. Kinyitották a szemüket. Wayleen mellett voltak, azon a mez?n, melyen Lena is átvágott, mikor a rengetegbe tartott.
- Szép kis kaland volt! - vigyorgott Nico. - De szerintem már nagyon aggódnak érted otthon, úgyhogy induljunk!
- Várj! Még ne! Most egy kicsit kettesben lehetünk, még ne menjünk sehová!
Nicót nem kellett kétszer kérni, örömmel sétálgatott szerelmével a wayleen-i zöld mez?n. Boldogságuk bearanyozta napjukat, s örömmel nyugtázták, hogy ez volt életük legjobb kalandja.