Napkorong

MM

Radnai István:Koppány

A busz majdnem elgördült, vadul berregett, a sofőr keze a gombokon. A megállóban senki, hacsak a kutyát, vagy negyvenkilós - szájkosárral, a gyereket és, aki mindezzel nem bírt, az anyát nem számítom.

A kutya egykedvűen álldogált, az anyának sikerült a három-négyéves gyereket levadásznia, aki elfutott az ajtóból, amikor már-már felszálltak volna. Hiszen pont a középső ajtónál álltak.

A járat, ha síneken pöfögne, vicinálisnak hívnák. A buszvezető már tudja, melyik fánál, kapunál kellene megállnia.

Koppány! - ezt lehetett hallani, a magyarázatot nem. Koppány, az engedékeny anya és a társadalom ellen lázadó egyéniség, apró botjával az üléseket porolta - eredménnyel.

Koppány mászott, a műanyag alkatrészek szilárdságát próbára téve hadakozott a világgal. Aztán rájött, milyen szép hangot adnak a fémcsövek, amiket eredetileg nem hangszernek, de kapaszkodónak szántak.

A busz puhán gördült, nem fékezett rá, nem adott hirtelen gázt a zöld lámpánál.
Békeidők békéjével, majd azt mondtam poroszkált. A kutya egyhelyben állt, mi lehetett a neve, nem tudom. Kontemplatív alkat, filozófus vagy csak éppen nyugodt vérmérsékletű, rutinos utazó?
Az anyán az izgalom nem látszott, még a tanácstalanság sem. Megszokta? Modern nevelés?

Nem szabad frusztrálni a gyereket, csak az álmatag utasokat, akik a koruk és a majdnem vidékies életforma nyugalmával nem hőbörögtek.

Elszármaztam Pasarétről, a Hűvösvölgy felé - régi iskolám mellé igyekeztem.

Igen az úgy volt, mint régen, az iskola mellé!

De most fegyelmezetten összegyűltünk ötvenhat év után. Ne a forradalomra gondoljatok, ötvennégyben végeztünk, addigra, aki akart, már gimnazista volt, esetleg inas, magyarul. Hivatalosan szakmunkás-tanuló!

Most se szak, se munka, se tanulás - nyugdíj és sűrű temetések. Két éve még a tanító néniből átképzett magyart tanárnő is köztünk volt.
Megkérdezték, tőlem: - Na, ez kicsoda? Mondtam, hogy nem jártunk egy osztályba!

Ugyanis a felsősök fiúosztályba lettek sorolva, a lányok közül az eggyel magasabb osztályt kedveltem. A párhuzamos lányosztály pisisei nem érdekeltek.

Kórusban felkacagott a beavatott társaság. Tíz évvel idősebb volt nálunk Cili néni!

A párhuzamos osztály leányait amortizálta az élet, gyerekeket nem az osztályban neveltek, egy se lett talán pedagógus.

- Mind elvitték a legények elejét! - idéztem felocsúdva az emblematikus példamondatot. Ne kérdezze senki, milyen nyelvtani forma példamondata volt?
A házi feladat, eme jól megjegyezhető példamondat után, az volt, írjunk a kérdő, felszólító - a főmondatot, a mellékmondatot, a főnévi állítmányt vagy a jelzős szerkezetet. A névutó vagy a hátravetett jelző, mint a határozós szerkezet...
Ha tudnám, mit tanultunk a négy év alatt a rosszalkodáson kívül.
Ja, akkor már kitűzhetném a Kossuth-díjat!?

- Mind elvitték a legények elejét, most már komolyra fordítva - talán el tudnám mondani a barátok és osztálytársak, a fiúk egyre hosszabb listáját...

A lányok, közül az osztály-szépe, aki kifogástalan eleganciával és alakkal külföldről látogatott, egyetlen egyszer a találkozóra...
Az ötvenéves óta tartjuk évente, október elején.

Amikor a felhőkön valahol még átdereng a kék, belesek oda, látom-e őket?

Koppány legalább olyan rossz gyerek lesz, szabadon ugrál majd ki az ablakon, hogy megússza a karéneket. A nagyherceg özvegye sem vezényli már a sztálin-kantátát..
ja, hogy nincs karének? El is felejtettem.

A számítógépek monitora sem villog kéken vagy szürkén.
A mobilon leveleznek, interneteznek, írják a leckét, puskáznak...
Koppány? Talán már bedolgozó lesz!

Cili néni fiatalabb maradt mindnyájunknál - csak korábban született. Nem voltunk a temetésén. Egy év múlva hiába hívtuk a találkozóra. Talán a fogadott gyermek vette fel a kagylót, vagy az albérlő. Rosszabb esetben az eltartója.

A kréta, a tábla, a felelés, könyvnélküli megtanulandó versek? Mert arra vigyáztunk, ne kívülről tanuljuk meg.
Belül kellett megtapadnia a könyv nélkül elmondott versnek.

Koppány nem lázadt egészen a végállomásig, vagy én szálltam-e le hamarább? Az átkeresztelt buszt vártam.
A hölgy, még nekem is néni, akitől a megállóban érdeklődtem, meglehetősen tájékozott volt a viselt dolgaink tekintetében.

Talán látta, amikor a szakállas remete, igazi remete! - földjéből kihúztuk a répát vagy a torma gyökeret?
Mert az már kerítetlen volt, nem kert vagy telek.

A remete szent könyvét olvasgatta és egy hordár kocsit tolt maga előtt. Erről volt nevezetes és világító kék szeméről.

Mi meg arról, ha nem szöktünk éppen, a lányok copfja körül settenkedtünk.

Ne gondoljon az olvasó másra, még álmainkban is legfeljebb egy-egy nyálas csókról álmodoztunk, amit félrecélozva - a piruló orcákra...
Gyengéd erőszakkal? Nem találom az igét, a jelzőt, a határozót, a példamondatot.

A lányok persze kétoldalról csókolgatva egymást, a kapuban várták társnőiket. Szoros közösségben csivitelve és intrikálva.

Semmi más nem utalt a nemi különbségekre, csak a mi vadabb játékaink, kakaskodásaink. Míg ők - valami anyai ösztöntől vezérelve – megosztották egymással titkaika
Megtudhattam volna álruhában, hogy kinek tetszem? A barna és sűrű, ma azt mondanám érzékien formás testű, Irénről tudtam.
De, mint mindig, elhibáztam. Szőke, karcsú két-három évvel idősebb nővére, a Mari énekelte a szopránszólót...!
Ezt a hátrányt, semmilyen gyengédség, megosztott tízórai, nem feledtette.

Koppány nem lesz ilyen boldog. Hiperaktív gyerekként speciális osztályba kerülhet. Tőlünk azok kerültek kisegítőbe, akik túlkorosak vagy halvérűek voltak. Megaludt a tej a szájában… - ismeri valaki ezt a mondást a rohanás közepette?

Huszonnyolc vagy harminckét Koppány özönlött ki a kapun júniusban! Az utolsó tanítási napon felesleges lett volna sorakozóval próbálkozni. Tudták ezt a tanáraink is.

Cili néni sem fogócskázott velünk aznap a szünetben. Az osztályfőnök a tavasszal megszült. Vigyáztunk a nagy hasára, amíg velünk volt. Alapjában jólneveltek voltunk, a választékot akkor cseréltük hátrafésült hajra.

Még nem volt topogónk és csőnadrágunk, majd a gimiben. Amikor sorbaálltunk az igazgatói iroda előtt.
Igazgatói intő, inkább a szülőknek, öltöztessenek már fel végre, a majmok helye az Állatkertben, a Városligetben, a Cirkusz és a Vurstli mellett..
Ilyenkor az igazgató, nem angolparkot mondott, de esküszöm - mindez vidámabb volt, vidámabb élet, mint bármilyen Vidámpark..
Ha egyáltalán vidám lehet, egy hely, ahol halálos balesetet lehet szenvedni?

Koppány nem tanulja meg, hogy…"mind elvitték"..
A mai Cili néni, fáradtan íratja meg a tesztet, sablonnal értékeli és irány konyha vagy a másodállás.
A mai Cili néni retteg, hogy megint sorbanállhat a munkaügyi központban.
És gyorsan leadja két óra anyagát, mert el van maradva.

Egyszer ki kellene menni a temetőbe, mielőtt minket visznek! Farkasréten, a Nemzeti Sírkertben, az Új Köztemetőben. Mert mind elvitték a legények elejét! És a tanárokat, a lányosztály felét..

Egy csokor virággal többet veszek a kapu előtt, na jó, nem csokorral - a nyugdíjból.
Egy szál virágot a padtársam, Ádám sírjára, apám sírja felé útba esik.

Hozzászólások

NDI - October 08 2010 15:30:56
Hogy mennyire igazad van! Boldog vagyok, hogy már nyugdíjas vagyok...

mamuszka - October 08 2010 17:18:26
Kedves István!
Sírva fakasztott ez a nosztalgia - olyan gyorsan és riasztóan megváltozott a világ. Hol vannak a régi osztálytársak, az egykori kedves tanárok...Sok érettségi találkozón vettem részt már - úgy is mint diák, úgy is, mint tanár...egyre kevesebben vagyunk és fájnak a hiányok..

szeretettel
mamuszka

pirospipacs - October 09 2010 15:06:01
Én is a ****sek közé tartoztam valaha, és az énekkarban mindig átszöktem a szopránból, az altba. Ja, és ki tudja mikor mehetek nyugdíjba, pedig már... Azért reméljük, hogy Koppány boldog lesz, csak kevesebb papírsárkányt ereget majd, mert a számítógépen más játékok vannak. Felüdülés volt olvasni írásodat, igaz a vége szomorkás lett, de ez is az életünk része. No, de a régi virgonckodások emlékét visszahoztad. Köszönet érte!
Szeretettel: pipacs