Napkorong

Gondolatok nagyapámról 1.

Nem igazán tudom, hogy hol is kezdjem el a történetet. Még nem állt soha szándékomban ennyire nyíltan írni a családomról, mint most. Azt hiszem, az lesz a legegyszerûbb, ha pont a célszemélynél, vagyis nagyapámnál kezdem. Jó kedélyû ember. Igaz, hogy nagyon sokat szokott manapság duzzogni de hatalmas szíve van. Mindig azt mondom, hogy aki a tréfát szereti és önmagán is tud õszintén nevetni, rossz ember nem lehet. Õ ilyen.

Én magam is nagyokat tudok kacagni az iróniával tüzdelt beszólásain, történetein. Itt csendben megjegyzem, azt mondják otthon, hogy tõle örököltem csípõsen gunyoros humoromat. Eddig nem vettem annyira észre a kort rajta de mostmár látszik, õ is megöregedett. Ennek ellenére nagyon szeret ténykedni az állatok körül, vagy a kertben. Ez tölti ki a mindennapjait. Szerintem, ha nem csinálhatná, nem tudna mit kezdeni magával. Amikor végigsétál az udvaron, mindig hallom, hogy beszélget a kutyákkal, a tyúkokkal, a tehénnel, a malacokkal, vagy azzal az egy szál libával, ami a tízbõl megmaradt.

Néha eszeveszett tombolást tud rendezni a két kutyával. Tavaly télen meg is járta szegény feje. Addig játszadozott a németjuhász kölyökkel, amíg Tappancs ki nem figyelte azt, hogy hajnalban, álmosan, sebezhetõbb. Okos jószág lévén tudta, hogy egy tatámhoz hasonló testes, erõs embernek csak akkor tud meglepetést okozni, ha lesbõl támad. Sikeresen végrehajtott tervnek bizonyult a harminc kilógrammos kiskedvenc támadása. Hogy nagyapám szavaival éljek: “istenesen meghempergetett a térdig érõ hóban Tappancs. Mire sikerült feltápászkodnom, úgy néztem ki, mint egy hóember. Ekkora jegek lógtak mindenhonnan a ruhámról” mutatja ilyenkor az öklét, majd nevetve mindig hozzáfûzi: “azon nem csodálkoztam, amikor anyádat belökte az istállóba, mert õ alig nehezebb nála, na de én?!”. Ugyanis pár héttel azelõtt játékból édesanyámat is beküldte az istállóba meglátogatni a tehenünket.

És ha már az istállónál és a tehénnél tartok, akkor itt kell elmesélnem, hogy mekkora becsben van tartva nálunk a Virág õnagysága! Annak ellenére, hogy a többi állattal egyetemben õt is odaajándékozta a család kulákjainak, vagyis a szüleimnek meg nagymamámnak, õ tatám legkevesebb barátnõje. Okos ember nagyapám, mindent tudatosan tesz és most megint az õ szavait fogom használni: “ha nincs semmim, nincs mit számonkérjen rajtam az állam”. Engem csak azért nem tart kuláknak, mert már városi kisasszonyként vagyok elkönyvelve otthon és azt hiszem, hét év alatt megértették, hogy nem sok esély van arra, hogy visszatérjek falura. Talán majd nyugdíjasként, ha meguntam a város dübörgését, visszavonulok a természetbe de egyelõre semmi pénzért el nem cserélném a szmogot a reggeli kakaskukorékolásra.

De térjek vissza tatámhoz. Idén volt hetvenegy éves és teljes szívembõl kívánom, hogy éltesse Isten még legalább ennyit, mert megérdemli. Errõl a mondatomról rögtön eszembe is jutott egy újabb vicces kis történet, amit már számtalanszor elmesélt és mindig nagyon jókat szoktam kuncogni rajta.

Sok-sok évvel ezelõtt párttitkár volt és mint ilyen különbözõ munkák felügyelése is a hatáskörébe tartozott. Egy alkalommal valamiféle építkezésen dolgozott néhány ismerõse társaságában. Amikor leültek pihenni, odament hozzájuk egy idõs cigányasszony és felajánlotta nekik, gondolom egy kis pénz reményében, hogy jósol a tenyerükbõl. Nagyapám mivel nem hitt sosem ezekben a dolgokban, könnyedén ráállt. Mindig kapható volt egy kis õrültségre. A nõ többek között azt mondta neki, hogy száznégy évig fog élni. Minden szép és jó is volt addig, amíg a fizetésre nem került a sor. Tatám egy garast sem adott neki, azzal küldte el, hogy hazudik. Az asszony üres kézzel ment el de félúton még visszafordult és odadobta neki: “holnap megdöglesz!”. Azóta is mindig jókat mosolyog a jósláson és sosem mulasztja el, hogy ne jegyezze meg, mostmár bánja, hogy akkor nem vágta oldalba pár lejjel a nõt, mert mégis igazat mondott, amikor arról a száznégy évrõl beszélt.

folyt.köv.

2010.10.16.
Miklós Imola

Hozzászólások

Tara Scott - October 16 2010 15:29:10
Kedves Imola!
Szívből kívánom a kedves Nagyapádnak, hogy érje meg a 104 évet erőben, egészségben, s tartsa meg a humorát élete végéig! Ahogy írtad: "megérdemli". Telve lehet szeretettel, jókedvvel. Tevjét juttattad eszembe, ahogy leírtad Őt. A bölcsessége, humora és szeretete tesz igazán értékes emberré. Kicsit irigykedve, de őszinte szeretettel. Tara.

mamuszka - October 16 2010 18:05:34
Jó írás - személyes élmények, telve szeretettel és hiteles környezetrajzzal

örömmel olvastam
mamuszka

lenabelicosa - October 17 2010 18:38:22
Nagyon tetszett Imola, s nagyon jó érzés, akinek van ilyen hozzátartozója... Én sajnos nem éltem meg, az egyik nagyapám 5 éves koromban meghalt, a másik pedig alkoholista volt...
Írjál csak ilyen szép dolgokat, nagyon tetszenek...

Szeretettel. Léna

Geot - October 18 2010 21:49:00
Nagyon kedves történet! Vannak ilyen jó humorú idős emberek,akikben még van életkedv és mosolyogva néznek a világra! Látom Te is ismered a vidéki élet dolgait! Nem tudom,most hány éves a nagytatád,de még sok évet kívánok Neki ilyen humorral!
Sok szeretettel:Geot