|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,200
Nem aktiváltak: 0
|
|
_
Lehet, hogy más is írt már róla: próbálkozni lehet...
A lift
Maróti László
Semmi értelme autóba ülni, ha nem csupán ülni akar az ember. Ekkora városban és ekkora forgalomban, bizonyos körön belül, gyalog el?bb jutok el akárhová, mint autóval. Nincs is autóm. Soha nem is volt. Húsz perc alatt könny? sétával értem ide. Megigazítom a ruhámat, fölnézek, hogy lássam a szálloda nevét, legyek biztos, hogy jó helyre jöttem. Persze, hiszen... Belépve a lobbyba meglep, hogy milyen kevés napfényt engednek át ezek a terjedelmes ablakok. A klímaberendezés viszont jól m?ködhetett, ezért volt, hogy minden második ember az orrát törölgette. Mindenki náthás volt: a kinti melegr?l bejönni úgy éreztem, mintha h?t?szekrénybe léptem volna.
Micsoda pénz lehet, ilyen szállodában egész lakosztályt bérelni, méghozzá irodának...
Az id?s portás rám sem nézett, amikor bemondtam a keresett iroda nevét. Mosolygott, de nem rám nézett, mert egy kulcsot adott ki a jobb kezével, a ballal pedig fölmutatott, amikor, azt hiszem, nekem válaszolt:
- Százegyedik és aztán balra a folyosó végén.
- Köszönöm, uram, mondtam és arra gondoltam, milyen riadtan néznek majd rám az irodisták, mint legutóbb, amikor náluk jártam, hiszen úgy tudták, elsüllyedt hajójukkal én is odavesztem. Itt akkoriban még liftesfiúk is dolgoztak...
Beszállok a liftbe, amelynek most siklott félre az ajtaja. rNa nézzük csak: százegy és aztán balra végig... A százegyes gombot talán meg sem érintettem, mert közben a tükörbe néztem. Másodpercnyire olyannak t?nt, mint valami filmvetítés. Azután újra: az ujjam hegye most majdnem hozzáért a gombhoz, amikor a lift elindult. Lefelé. Rögtön meg is állt. Csak a gyomromban éreztem, hogy lefelé...na, megint közelítek a gombhoz. Szenzor? Most tényleg nem értem el, viszont az ajtó még csak most csukódott be el?ször. Egy pillanatra még kiláttam a lobby felé. Mennyi ember! Olyanok, mintha megfagytak volna. Nem fehérek, hanem mozdulatlanok. Lehet talán, hogy nem jól láttam...?
Most tehát fölfelé indultunk el. A lift és én. A tükörhöz fordulok. Igazítok a ruhámon, a nyakkend?mön. Kopottnak néz ki. Neee...hogyan? A szemem alatt is ráncosabb, mint reggel volt. Még most is csak reggel 9 lesz s éjjel jól aludtam... Nahát! Jó benyomást keltek majd, mondhatom. A tükrön egy kicsit át lehet látni. Mi ez? Közelr?l. Na, még közelebbr?l. Érzem a saját leheletem szagát. Persze, hogy megmostam. Minden este és reggel. Nem jönnék úgy ide... Valami kavarog benne. A tükörben. A tükör...mintha az üveg anyagában lenne valami halványan színes olaj. Egyenruhámat jelképesen leporolom. Ott a tükörben az az olajos kavargás...gyorsan mozog, vagy inkább bizsereg. Az orrom is hozzáér. Látok valakit, de az nem én vagyok. Egy férfi. Rajta is egyenruha van. Hajóorvos kell legyen. Mint én. Onnan néz rám és rémültek a szemei. Amikor észrevesz, öklével kezdi verni a tükröt. Hátraugrom...
- Lezuhanunk! - kiáltja. Milyen jól hallom!
- Dehogy zuhanunk - kiáltom vissza -, hiszen fölfelé megyünk. Persze, ha ugyan...
- Mit, ha ugyan? Rögtön kiköpöm a gyomrom. Itt van a torkomban... Mondom, hogy zuhanunk...
-Világos, uram, hogy egyszerre nem megy a kett?. Zuhanni is, emelkedni is. Márpedig emelkedünk, nekem is bizonyára felgyorsult a liftem, mert a gyomrom, az én gyomrom viszont már egészen lesüllyedt a hasamba, de most mintha...mintha most enyhülni érezném...
- Az enyém is enyhül, pedig zuhanok...felvettem a sebességet... Felvettük a sebességet...? Ez hülyeség...
- Ön hol szállt be?
- A lobbyban.
- Nos, én is. És hová igyekszik?
- A százegyedikre. Munkát keresek.
- Én is. A Hajózásiaknál.?
- Maga is? Csak egy állást hirdettek.
- Tudom.
- Akkor értem ezt a trükköt, hogy maga emelkedik. Engem nem fog megetetni.
- De uram, csak nem képzeli, hogy...
- Na, csak vigyázzon, nem tudhatja, találkozunk-e valamelyik emeleten és nem biztos, hogy eljut a folyosó végéig. Mondom, hogy zu-ha-nok! Ez nem egy ázsiai államf? neve!
- Látta a lobbyt, amikor elindult...?
- Elfelejtett nevetni...
- Nevetni?
- Persze. Nevetni. Mindegy... Arra godol, hogy olyan volt a lobby, mint egy állókép? Még az utcán is álltak az autók.
- Az autókra nem emlékszem. Komolyan mondja, hogy úgy érzi, mintha zuhanna?
- Gondolja meg. Egy szellemkastélyban vagyunk. Teljesen be vagyunk csapva. Piszkosul. Jóember! Akármerre is száguldunk, a százegyedikre már rég el kellett volna jutnunk...
- A tet?nél biztosan megáll. Ha ugyan...
- Haggya már ezt a -ha ugyan-t. Ha ugyan mi? Belefúródunk a földbe?
- Nem. Kirepülünk a világba.
- Ne bosszantson, jó! Eleinte nem volt fehér a szakálla.
- Tessék? Igen. Én is ezt akartam mondani magára. Önnek nem is volt szakálla.
Erre visszah?költem. Innen már csak magamat láttam a tükörben. Rövid, fehér balyuszom és szakállam volt. Kicsit megemeltem a tányérsapkámat. ?sz volt a hajam. Gondozatlan küls?mt?l elámultam. Hogy mehetek így munkát keresni? Miféle munkát? Hiszen száguldok fölfelé...száguldok, ha ezt már nem is érzem.
- Ez így nem lesz jó, mondtam mostmár lihegve az izgalomtól. - Szerintem felgyorsult az id?. Tudja, amikor megnéztem az el?bb a nyakkend?met, elny?ttebb volt, mint amikor egy jó órája felkötöttem. Mi történik velünk?
Újra közelítettem a tükörhöz, hogy lássam a másikat.
- A francba! - kiáltott a másik, és tenyerével az üveg szélére csapott. Ez váratlanul ért, így most is visszah?költem, és a tolóajtóba ütöttem a fejem.
- Ne csapkodjon, vagy kérem, szóljon el?tte!
- Nem érzem jól magam- kiáltotta a másik és láttam, amint öklendezni kezd. Noha én sem voltam rózsás hangulatban, de biztosan rosszabb volt neki zuhanni, mint nekem emelkedni. Azután dörömbölni kezdett a tükör üvegtábláján. Teljesen eszét vesztette. Üvölteni kezdett. Mintha hergelné magát. Egyre hangosabban: áááá´!, ááááájjjj, há! Há! Há!, meg hasonlókat kiáltott., és akkor éppen el tudtam hajolni: öklével egyenesen beleboxolt a tükör közepébe. A tükör borsónyi darabocskákra hullott s mint halom durva só szóródott szét a kabinban. Ugyanakkor a férfi jobb karja, rajta a zakója ujjával, leesett a lábom mellé. Könyék alatt az ujja hegyéig az alkarja. Mintha borotva vágta volna le. El?ttem ott állt a jajveszékel? ember. Könyöke alatt elvágott, hiányos felkarjával... Ömlött a vére. Nyüszített. Lekaptam a zakómat, hogy rátekerjem maradék karjára. Kitalálta a szándékomat, s tiltóan emelte föl ép kezét.
- Nem a tükör vágta le! Nehogy át akarjon adni valamit! Mi tényleg két irányban száguldunk!
- Hiszen itt áll...
- Persze. Én itt állok, de nem érti? Ha bármit át akarna dobni, kettévágná.
- Kettévágná? Micsoda?
- Ne nevessen ki! Kettévágná...
- Kettévágná az... Mi tényleg ellenkez? irányba haladunk...
Szomszédomnak új leveg?t kellett vennie, hogy kiüvöltse fájdalmát. Vérz? könyökét próbálta bal hóna alá tenni. Nem hinném, hogy sikerült. A zakója pillanatok alatt átvérzett, de teljesen meg is száradt. A lábom mellett a kar már nem volt véres...nincs ilyen éles m?szer! Semmi! Én el?vettem az egyik tollamat és óvatosan keresztbe tettem a tükör rámájának alsó rézcsíkjára. A toll meg sem rezdült a kezemben, de már csak a fele maradt a két ujjam között. Két id? egymással szemben halad... Giljotin. Id?-giljotin. Ezért nem vág, hanem egyszer?en megszüntet. Maradék tollam látványát meg akartam osztani a férfivel, de ? éppen akkor esett térdre. Iszonyúan szenvedhetett. Vagy talán már nem is. Majdnem áthajoltam, hogy segítsek fölállnia, amikor hirtelen mennyei béke árasztotta el egész bens?met. Hasonló békességgel néztem, amint a sérült férfi teste apró, felismerhetetlen darabokká válik és ezek a darabok szinte gondolkodva eligyekv? módon különböz? irányba távoznak. A vérét sem láttam többé. A látványban semmi borzasztó nem volt. Inkább úgy éreztem, hogy az eseményb?l valami hozzám szól...
Lefeküdtem az üvegmorzsákra. Összekuporodtam és csukott szemmel vártam, mi történik most. Semmit nem éreztem, csak nyugalmat. Arra sem gondolam, hogy a lift száguld-e, lefelé vagy fölfelé halad...szememet nem tudtam volna kinyitni, de nem is akartam.
Egy alkalommal, amikor valahol, azt hiszem az LKX-en, annyira elkeseredtem egy békés nép megrontása miatt, megmutatta nekem egy id?s férfi, milyen is a világ valójában. Azóta is úgy vagyok vele: ha lecsukom a szemem, egy id? után látom mindazt, amit akkor láttam, de azután nem tudom elmesélni. Nem is hinné el senki.
Most pontosan ez történt, de a látomás nem váratott magára. Kellemes melegség és boldogság járta át egész lényemet. Újra láthattam mindazt, amit az az ?sz öreg ember egykor látnom engedett: rA Mindentr1;. Boldog voltam és büszke. Rendkívül büszke, hogy ?, vagy valaki más gondolt rám. Mert csak ez lehetett.
Amikor kinyitottam a szememet, emberek lábát láttam a lift nyitott ajtajában.
- Mr. Gullinger? - hallottam egy hangot. Még össze voltam kuporodva s csak a tekintetemmel kerestem, ki volt a kérdez?.
- Gulliver - válaszoltam rekedten, ígyhát inkább elismételtem. - Gulliver...a nevem.
w22; Mr.Gulliver, a receptionistánk téves választ adott önnek, amiért azóta figyelmeztetésben is részesítettük. Elnézését kérjük.
- Én a Hajózásiakat kerestem...
- Mr.Gulliver, sajnos az épület föls? emeleteit a háború utáni id?kben biztosabbnak látszott lebontani. Az ön által megnevezett hivatal 1942-ben elköltözött t?lünk. Ezt id?s kollégánknak tudnia illett volna, de...akkoriban ? még csak az egyik lift kezel?je volt...na nem, mintha az nem lenne...
- Köszönöm, uram - segítettem ki és megmozdultam. Ketten a segítségemre siettek. Csodálkoztam, hogy talpuk alatt nem csikorognak a szétszóródott tükör üveggolyói.
Mégis. Feltápászkodásom közben egyik ujjam rátapintott valamire s azt titokban föl is vettem. Szorítottam a markomban. Kivezettek a lobbyba és leültettek egy fotelba.
- Azonnal küldünk önnek egy pohár vizet - mondta az el?bbi úr. Bizonyára a menedzser. Magamra maradva lassan kinyitottam a markomat. Egy borsónyi üveghulladék volt benne. Mosolyogtam és miután láttam, hogy senki nem figyel, közelebb emeltem a szememhez.
Az üvegdarabkában hemzsegett a sok szín. Hemzsegett az energia. Ott kavargott az élet és az egész világmindenség...
Jól jönne most az a pohár víz.
- vége -
Göteborg, 2007.
|
|
|
- August 17 2010 15:05:03
Remek írás,gratulálok!  A párbeszédek is nagyon jók,ezért külön dicséret jár,viszont,a határozószókat elhagynám belőlük.
Szép estét! |
- October 10 2010 12:18:45
Kedves Arbiter E. Most látom, hogy pár hónapja itt jártál. Köszönöm, hogy olvastad és örülök, ha tetszett. Lehet, hogy 30 éves távol-élésem az oka, hogy a határozószók használatára jobban kellene figyelnem.
üdvözlettel:
PiaNista |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. April 19. Friday,
Emma napja van.
Holnap Konrád, Tivadar napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
