Napkorong

Szedd össze magadat Barátom!
*
Álom
Vásárolok. 5 kiflit 5 Ft-ért. Az eladó férfi, aki a pult mögül kiszolgál, csodál engem.
Búcsúzáskor, a kezét nyújtja felém, mintha gratulálna.

*
A versek mintha hálózatot alkotnának. Egybe bemész, s át tudsz menni a többibe.

*
Reggel
(László Ruthnak)

Szférák zenéjét hallgatom,
Szemem félig kinyitom,
Várom az ébredést.
Elmém, szívem vizsgálom.
Mit jelent az álmom?
Miféle ténykedést?
Bekerít, émelyít, bizserget?
Szívemben fészket verhet!
Mielőtt elfoszlik.
Kedvemet hangolja?
Vagy inkább kioltja?
Az emlékezés.
Papírt, tollat keresek,
Mire mindent lejegyzek,
Mi belőle megmaradt.
Ruth, hozzád elmegyek,
hogy az álom jegyzetet,
mint rejtett lényemet,
értelmezzem veled.

*
Olyan vagyok a verspiacon,
mint sok viszonteladó közt,
néhány őstermelő egyike,
ami a témákat illeti.
Én saját lenyúzott bőrömet
viszem a vásárra,
rossz híremet keltve,
hogy beteljesítsem a jóslatot.
Azt hittem, más is ezt teszi!
Olyan vagyok, mint egy butácska gyermek.
Mindent szó szerint veszek,
mindent elhiszek,
s csak ritkán értem meg az egyszerű dolgokat.
De mégis bölcs vagyok, mert tudom,
mert tudom, nem vakíthatom el a napot!
S a csillagok fényét sem vehetem el, büntetlenül.
Még gyenge vagyok!
Még nem vagyok bátor!
Még nem vagyok szabad!
Csak sötétben fütyülök, s nincs vállalt magányom!
Remélem, értitek e szavakat, s nem veszitek
zokon!

*

Bocsásd meg nekem
Édesanyám,
égbe kiáltó szavam!

Bocsásd meg nekem
Édesanyám,
égbe kiáltó szavam!

*
Olyan nekem az írás, mintha egy éles bozótkéssel, elmémmel vágnék utat szívemnek, az élet sűrűjében.
Az indák, ágak-bogak, szanaszét hevernek, mint emlékek elhalnak, vagy új gyökeret vernek, s friss hajtásként élnek tovább, új dzsungelt alkotva a felismerhetetlenségig.
Kivel találkozom, s ha egy darabig együtt haladunk is vállvetve, hamar szétválunk, új utat, új társat új világokat keresve. Közös emlékeken feledés tipor, és a magányos történet tovább szövődik, mit magam mondok el, megidézve ezzel, holtakat, árnyakat, a dzsungel hű lakóit, míg közöttük, teljességgel magamra maradok. Senki nincs már, csak én, a gravitációtól elkaszabolt dzsungel, s a megsebzett indáktól fényes bozótkés.

*

Szeretlek,
amennyire csak bírlak,
őszinte vagyok hozzád,
amennyire csak tudok,
szégyellem magam,
amennyire csak hagyod,
hallgatok, ahogyan a torkomon kifér,
ölellek, ha jössz,
hogy karom belekékül,
de te, csak lágy simogatást érzel.
Boldoggá teszlek, tőlem sose mész el,
szabaddá teszlek,
s majd angyalok nevetését hallod,
nem zokogásom.

Hozzászólások

Saint-Germain - July 08 2016 17:28:56
Kedves Ildikó!

hát itt vagyok, mert ajánlottad, és tényleg nem bántam meg. érdemes a prózához is betérni. nem mondom merész vagy, és alternatív, hogy verseket teszel fel ide, ahol a madár sem jár, pedig hú de megérdemelnék a főoldalt szinte mind. És az általad ajánlott a legjobb vers szerintem, ne hagyd parkolópályán, vagy a sufniban. Szerintem egy érett, megérett költészet eszenciája, ha valaki így versel, és ilyen üzenettel.

főhajtásom: zsermen

inyezsevokidli - July 09 2016 09:14:23
Köszönöm kedves Zsermen, a jöttödet, a látogatásodat!

Azért tettem a prózák közé az írást, mert szerintem, az, verses betétekkel,
amik erősítik egymást, s mikor először írtam, összeragadtak, mint a tészta, de talán itt nem olyan nagy baj,
ezért, így "tálaltam fel"!

Ha úgy gondolod, hogy érett, sőt megérett a "költészetem", az igazán jó dolog, s az elismerés Tőled, aki tekintélyszemély vagy a szememben, a szó legjobb értelmében, nos, az pedig, kiválóan jó!
Hálás üdvözlettel:
Ildikó

inyezsevokidli - July 09 2016 09:18:21
Ú! De öszzezavarodtam itt a vesszőkkel, nagy örömömben!
Sajnos, nem tudom kijavítani!