|
 Vendég: 24
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
_
Végre kimozdultam otthonról. Egy jóbarátom hívott el este, hallgassam meg párja zenekarát egy hangulatos helyen. Ahogy beléptünk, halk duruzsolást lehetett hallani, ahogy beszélgettek az emberek. Félhomály uralkodott a bárban. A szemem gyorsan alkalmazkodott a kinti napsütéshez képest a benti fényviszonyokhoz. A zene kellemes volt, négytagú zenekar játszott, a dobos vitte a prímet.
Beszélgettünk, de igazából nem a társaság érdekelt, mert a lelkem nem épp beszélgetésre vágyott. Nézelődtem, kik vannak még a helyiségben. És közben észrevettem valakit. Ő se volt egyedül, mégis mintha elkaptam volna a pillantását. Képzelődnék? A szabadság megízlelése után felajzott érzékeim játszanának velem? Lehet.
Tovább figyeltem. A férfi szinte jelentéktelennek tűnt mellette. Messzebb volt tőlem, mint szeretném, de mégis ideális távolságra, hogy zavaromat ne lássa. A jazz halkan mormogott. Néha belekortyoltam az italomba. Miközben próbáltam szememet a zenekaron is legeltetni, egyre csak visszatekintettem az Ő asztala felé. Egyszer csak rám nézett. Egész biztosan. Szeme belefúródott az enyémbe, kérdőn, nem értve mit jelent ez a figyelem. Ismer talán valahonnan? Kissé zavartan, hirtelen visszafordult a férfihoz, aki semmit se vett észre az egészből, súgott neki valamit, majd elindult. Néztem, ahogy kerülgeti az asztalokat, míg elért a mosdóig. Benyitott. Egy hang megszólalt fejemben: „Menj utána! Szólítsd meg!” Hívogatott az a tömör fa ajtó, ami egyben gátat is vetett elszántásgomnak. Nem, ehhez nem voltam elég bátor, pedig jó lett volna végre azt és úgy csinálni, ahogy érzékeim súgják. Mitől féltem? Hogy nemet mond? De legalább megpróbáltam volna.
„Ne félj! Tedd meg most! Mire vársz?”
Ez a pont mindenkinek máskor jön el az életében. Aki szerencsés, annak hamarabb, aki kevésbé, annak később, de végső soron az lenne a fontos, hogy rájöjjünk, nem szégyen úgy éli, ahogy szeretnénk, még akkor is, ha ez a társadalmi normáktól eltérő lenne is. Olyan tanácsok ezek, amelyet másoknak könnyen mondunk, de ha magunknak kell megtenni, megfutamodunk. Mindig. Egészen addig, mígnem eljön az a pillanat az életünkben, hogy elegünk lesz abból, hogy nem úgy élünk, ahogy szeretnénk, ahogy igazán jól érezzük magunkat.
Nem mentem utána, elszalasztottam ezt az alkalmat. Az a pár perc óráknak tűnt, mire újra megláttam. Visszatért a férfihoz, egyenes, laza, mégis magabiztos léptekkel.
Az asztaltársaságom itala elfogyott, engem küldtek, hogy vigyek újakat. A pultnál 3 férfi társalgott. Úgy tudtam a csaposhoz férkőzni, hogy megkértem őket, engedjenek oda. Próbáltam viccesen és gyorsan, de egyikük szóba akart elegyedni velem. Hagytam, elvégre lazulni jöttünk ide. A saját asztalunknál már azt hitték, felszedem az egyiket, oly nagyot nevetgéltünk, de ez engem nem érdekelt. Persze jó fejek voltak, viccesek, de nem voltam vevő egyikükre sem. Kerestem Őt, aki az egész estémet, gondoltomat lefoglalta, de már láthatatlan lettem számára. Vége lett annak, ami még csak az én képzeletemben kezdődött el.
Ezzel egyidőben a zenének is vége lett, elköszöntem meghívómtól, elindultam haza a kellemes nyári éjszakában. Gyalog, a szellőt belélegezve végigpergettem fejemben újra és újra az egész estét. Mosolyogtam, mert nem kötött semmi, éreztem, hogy kezdek magamra találni. Nem szabad letérni arról az útról, amit szívem diktál. Boldognak lenni úgy, ahogy én szeretnék, azzal, akivel én szeretnék. Vannak nagyobb problémák is az életben, mint az, ha fiú fiút, lány lányt szeret. Ma még egyedül vagyok, de nem lesz ez mindig így. Megtanulni egyedül lenni: ahhoz is bátorság kell. Most így alakult. Nincs szégyenérzetem a tetteim miatt, tovább léptem a múlton, a jelenre összpontosítok.
Mire hazaértem, tudatalattim meghozta a végső következtetésem: Mi lett volna, ha igent mondott volna? Belenéztem a tükörbe, és ezt mondtam: igen, ez vagyok én, felvállaltam, elfogadtam, így vagyok jó. A világ is megtudja majd, ha bemutatom neki a legféltettebb kincsemet: a szerelmemet, a feleségemet! |
|
|
- július 14 2019 11:12:31
Szia. Az olvasmány kellemes volt, de engedd meg: a dob azon hangszerek egyike, amely soha nem visz prímet. Nem dallam-hangszer.
Különben gratulálok sseretettel:
PiaNista |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. május 26. kedd,
Fülöp, Ervin napja van.
Holnap Hella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
