Ott kint a búzakék színű víz fölött az első báljára készült egy sereg sirály. Olyan jó kedvük volt, hogy egész délután csak kacagtak és csinosították hófehér tollaikat. Eljött a bál ideje éppen napszálltakor. Az ég arany színű volt, s a felhők pedig pirosak és kékek, kibontott vitorláikkal úsztak az égen. De nem foglalkoztak ők most ezzel! Csak keringőztek gondtalan az immár sötét színű Duna fölött. Néha lebuktak a víz alá halat fogni. Ám hirtelen kezdetét vette az égi háború, dörgött, villámlott. A legszebb sirály azonnal fülsértően vijjogni kezdett, így értesítette a többieket a közelgő veszélyről. Mindenki gyorsan menedéket keresett. Onnan figyelték, hogy egyre magasabb hullámok tornyosulnak, és koromsötét viharfelhők terítetik be az eget, majd eleredt az eső is. Először csak nagy cseppekben, majd hirtelen lezúdult az égi áldás. Aztán amilyen gyorsan jött, ugyanolyan hamar el is ült a vihar. Előbújt a bársonyos nap, s bégetni kezdtek az újszülött felhőbárányok az égen.
