Napkorong

Hol volt, hol nem volt. Valahol, a Mátrában, vagy a Bükkben, de az is lehet, hogy a Cserhátban élt egyszer egy ember, feleségével és fiával Palkóval.
A szomszéd utcában lakott gyermekkori komája feleségével és leányával, Pankával. Az ember háza takaros volt, hófehér vályogfallal vonta be a két keze munkájával, s szalmatető fedte. Ablakában most is, mint mindig muskátli pompázott. A koma háza emeletes volt, a kertben úszómedencével. De még farmja is volt a közelben. A három birkája, három disznaja, tyúkjai és a három ökör boldogan legelészett minden nap. Fia vigyázott rá amikor épp kedve volt hozzá. Egyébként egész nap a tabletjét nyomogatta és az okos telefonjával foglalatoskodott. Gyakran belemerült, tudomást se véve a körülötte levő világról. Panka sokszor mondogatta, hogy nem jó ez így! Bajt hoz majd a családjára és a saját fejére is. De ha megkomolyodik, egyszer el jön majd hozzá a Tavasztündér. De hiába, nem hallgatott rá, pedig nagyon tetszett neki a lány és persze fordítva is. Palkó már siheder legénnyé nőtt, épp kiserkent bajusza. Jóképű volt, de annyira, hogy körülrajongták a lányok. Apja befizette a legdrágább egyetemre, hogy mérnök ember legyen belőle, még egy autót is kapott, ahogy nagykorú lett. Panka még tanult. Nagyon szorgalmas volt. Az volt az álma, hogy egyszer orvos lesz belőle. Szép lány volt. Szőkés barna, hosszú, derékig érő hajú, kék szemű lány. Nem öltözött a legdivatosabban, de csinos volt és ápolt. Telt múlt az idő. Nyár volt, polkát jártak a napsugarak, izzott, szinte forrt a levegő, aztán jött az ősz, lehullottak, leperegtek az elszáradt, színes levelek, recsegtek- ropogtak a lábak alatt. Majd jött a tél, a fogcsikorgató, havat kergetett vicsorogva a feldühödött az orkán, aztán vastag, csillámló, gyémántkristály hó bundát terített a földre a felleg. Kicsipkézte ékes tűkkel a fákat, jégcsapok nőttek az ereszre, virágokat festett Pankáék ablakára a zord idő. Lassan már befejezte ő is a tanulmányait, pedig nagyon nehéz volt bejutni az egyetemre, de szorgalma meghozta a gyümölcsét és orvos lett belőle. Palkónak nem sikerült befejezni az egyetemet. Éjszakákon barátaival szórakozni járt, autójával száguldozott a veszélyt kergetve és napközben a tableten játszott. Állandóan csitingelt- csatangolt. Nem fűlt a foga a tanuláshoz. Így ott maradt a farmon és az állatokat gondozta. Vagyis dehogy! Oda se figyelt rájuk! Aztán sorra pusztultak el a drága jószágok. Édesapja hiába tanította, nevelte, vagy éppen korholta, semmi se használt, nem hallgatott a jó szóra. Lassacskán közben megöregedett édesapja, s egyszer csak belehalt bánatába. Nem sokkal később édesanyja is követte. Magára maradt a fiú. Barátai is mind megnősültek és lassacskán elpártoltak tőle. Egyedül volt, teljesen egyedül. Hamarosan el kellett adnia az autóját, a kerti medencét, hogy éhen ne haljon.
Aztán bánatában elkezdett inni. Egyik alkalommal a háza előtt sétált Panka. Meglátta a részegen fetrengő fiút és megsajnálta. Betámogatta a házba, leültette egy padra és odaült mellé. Ekkor már tavasz volt. Pompáztak a tavaszi virágok, egyre- másra bontogatták szirmaikat, madarak csiviteltek, csicseregtek, trilláztak a fákon. Ahogy a lágy szellő megcirógatta Palkó arcát, kezdett kijózanodni. Meglátta a mellette ülő lányt és hevesen dobogni kezdett a szíve. Nem szóltak semmit, csak ültek egymás mellett szótlanul. Amikor esteledni kezdett Panka elköszönt és elment. Palkó még sokáig nézett utána, majd gondolataiba mélyedt. Elmerengett gyermekkorán, iskolás, majd egyetemi évein. Aztán eszébe jutott Panka jóslata. Vajon eljön egyáltalán, és ha igen, mikor jön el a Tavasztündér? Egyszer csak a homlokára csapott. - Ó, én balga!- mondta, majd bement a házba és lefeküdt aludni. Másnap jó korán kelt és elment munkát keresni. Talált is egyet a közelben, közben levelezőn beiratkozott az egyetemre és befejezte tanulmányait. Mérnök lett belőle. Aztán vett magának egy autót, vett egy medencét a kertbe, vett három birkát, három disznót, tyúkokat és a három ökröt. Felfogadott hozzájuk egy pásztort. Ekkor felnézett a felhőkre. Mintha a szüleit látta volna mosolyogni. Így szólt hozzájuk: látjátok édes szüleim? - felnőttem - mondta hatalmas könnycseppeket ejtve- és nagyon, de nagyon hiányoztok!- Szinte érezte, ahogy a szülei megcirógatják az arcát. Palkó megnyugodott. Szedett a kertjében egy nagy csokor virágot és feleségül kérte Pankát, aki boldogan mondott neki igent.
Ekkor a Tavasztündér kacarászva, vidáman lebbent- libbent el előtte, rózsás pirgős- pörgős szoknyájában. Varázspálcájával a kezében suhintgatott a földre. Nyomán lepkék , méhek, hétpettyesek tűntek föl, s szálltak virágról virágra, kismadarak fuvoláztak édes dalt önfeledten, majd a tündér még egyszer Palkóra mosolygott és elsuhant messzire ahonnan jött.
Így volt, talán mese volt. Még ma is élnek, ha azóta meg nem haltak. Holnap legyenek a vendégeitek! Itt a vége, fuss el véle!