Volt egyszer egy kisfiú, úgy hívták, hogy Ferkó. Nagycsoportos óvodás volt, amikor mozogni kezdett a foga. Nagyon megijedt és sírva fakadt. Kíváncsian állta körbe a többi gyerek. – Mi történt?- kérdezték a többiek. – Mozog a fogam!- mondta. Ekkor Sára megszólalt:- Nekem már kettő ki is pottyant. Nézd! – mutatta. Zita is megmutatta: - Nekem is kipottyant egy, de már itt van a tövében a maradandó. Új fog nőni- folytatta. Ekkor megszólalt Zoé: - Minden tejfog kihullik, aztán nő helyette új, a végleges. A tejfog kiesése nem jár fájdalommal, hisz nincs gyökere és ezért könnyen kifordul az ínyből- folytatta bölcsen, határozattan, éreztetve a többiekkel, hogy ő már mennyi mindent tud. - Az anyukám azt mondta, hogy sokkal több fogam lesz, mint amennyi most van- folytatta Zsuzska. Ferkó lassacskán megnyugodott. Bár továbbra is picit kellemetlen volt és attól félt, hogy talán lenyeli. – Mi lesz, ha lenyelem? – kérdezte Ferkó. Ekkor a kis tudálékos Zoé megszólalt: - semmi! Én is lenyeltem már a fogamat, evés meg alvás közben is. Semmi bajom nem lett! Na, gyertek, menjünk játszani! Meghívta Sára játszani a társait. Ferkó is követte. Egyszer, csak amikor javában játszott, észrevette, hogy kipottyant a foga. Belegöngyölte egy papírzsebkendőbe és beletette egy kis zsebbe a zsákján. – Hazaviszem!- jelentette ki mosolyogva.
