Két kék szem totyogott le lassan a lépcsõn. A fokok mindegyike hangot adott, mind-mind különbözõt, akár egy régi poros zongora.
A bal szem kettesével szedte a lépcsõket, a jobb szem néha elidõzött egy-egy lépcsõn, és hátrafelé ugrált vissza az elõzõkre.
Dalt szerettek volna játszani.
Mindketten figyeltek, hogy a dallamok pontosak-e, aszerint ugráltak ide-oda, föl-le. Sikerült nekik eljátszani egy
Beethoven-klasszikust, mindketten örültek, ám egyszer csak a bal szem megvakult és úgy halt meg, hogy egyszerûen szétfolyt a
kövön. A jobb szem elsírta magát bánatában. A dallam elcsendesedett.
PiaNista - June 28 2010 11:38:01
Dénesnek és neked is igazad van.
És gondolom, nekem is, mert nekem tetszik ez a gondolat.Talán hozzá tehetném, hogy zongoristaként kerestem kenyerem s bár már nyugdíjas vagyok lassan tíz éve, de még él Beethoven, a Bartók és a Béla.
PiaNista
Arbiter Elegantiarum - November 27 2011 13:31:55
Hát,Pia Nista,mindig lenyűgözöl a kommentjeiddel. Köszönöm,hogy olvastál! Szép délutánt!
Szép délutánt!
