Azzal áhítottak mindig veled lesznek,
De mikor baj történt elmenekültek.
Magadra hagytak a kies sötétségben,
A múló percek tõrt forgattak szívedben.
Könnyek áztatták az arcodat
Most érezted elfelejtve önmagad.
Most marták kígyók a lelked,
Szétmarcangolva teljesen a szíved.
Bár a sötétség gyermeke lettél,
A szeretet hiányától még mindig szenvedtél.
Sós könnyeid még marták arcodat,
Szemed könyörgött, beszélt a kín alatt.
Senki sem értette néma szavaidat,
Talán azért, mert nem ismerték valódat.
Vagy, mert nem akartak. Soha meg nem tudod,
Hiába könyörögsz, nem értik a mondatot.
lori - szeptember 28 2008 11:38:29
Azt hiszem, ismerem ezt az életérzést. Nagyon szép és szívbemarkoló sorok...
Gratulálok, nagyon szép vers!
lori
mimone - szeptember 28 2008 16:43:09
jó téma,szép köntösben...mindenkinek szól....hisz sokan átéljük ezeket a gondolatokat.
(egy apró megjegyzést,ha megengedsz:kétszer szerepel a "marták" szó,talán ,ha helyettesíted hasonló értelmû szóval,nem érzem visszatérõ szóismétlésnek.olyan szép a magyar nyelv,hogy bátran válassz!)-persze ez csak egy egyéni vélemény,ettõl nagyon tetszik. mine
