Két álom közt éberen
figyelem, miként
néznek a gyermekek
maguk elé, némán...
látom az üveg-tekintetet,
az indulni képtelen, tétova lépteket;
...elhagyott, örökké árvák...
érzem sóhajuk keresztsúlyát,
terhét, kínját...
hallom a könnybe fúlt imát,
falatnyi kenyérért a hálát,
reményt angyalszárnyon..
tisztának álmodják a holnapot;
a percet, a pillanatot...
álmodják a maguk álmát,
sötét éjben
fény világát...
