Ágyba bújnak már a napsugarak,
Szunnyadnak az ágon kismadarak.
Feljön a Hold, fénylõ csillagokkal,
S beborítja az éjt szõke fonatokkal.
Még egy tarka lepke kószál a szélben,
Megpihenni tér, párkányom szélében.
Reá nézek, eláll szavam a csodálattól,
Csak úgy ragyogott Õ a csillámportól.
Súgtam neki néhány kérlelõ szócskát,
Talán meghallotta lelkem bús bánatát.
Tarka lepke, kérlek szállj hát messze,
És mondd el neki, hogy nincs feledve.
Eltûnt kicsiny teste a mély sötét éjszakában,
Nem láttam többé, tán odaért biztonságban.
Könnyes szemekkel szenderedek álmaimba,
Ott vársz engem, hogy újra vehess karjaidba.
