|
 Vendég: 6
Tag: haaszi
Regisztráltak: 2,195
Nem aktiváltak: 0
|
|
 
Sosem tudtam elmondani õszintén szemeidbe
-melyekben,mint égszínkék tükrökben
látom saját elgyötört arcomat-
hogy úgy lenne rád szükségem
mint ifjú fának napfényre,
vagy mint kisgyereknek anyja
kebelére,hogy soha szebbet
nem kívánhatok,hogy nélküled én már
létezni sem tudok,hogy sokszor
álmatlan éjszakákon,
míg a holdfényt tükrözte szemem,
mely átszûrõdött faágakon
(kicsordulni és lefolyni
e sós cseppeket ma már hagyom)
hogy senki sem segíthet már
ezen a fájdalmas magányon,
mely kezdi felemészteni ép elmém,
és ágyon fekvõ,reményvesztett
szabdalt testem lelkét,
mely képtelen kibírni
nélküled még egy estét,
mely átölelne,olvasna tündérmesét,
s vigasztalna,tartaná benned a reményt,
mely belõlem már rég kiveszett,
nincs nekem.Csak egy gyors,
golyó ütötte lyuk a
Szívemen.
2008
|
|
|
- október 09 2008 20:18:26
Gyönyörû, fájdalmas, szerelmes vers. Köszönöm, hogy olvashattam.
Gyöngy |
- október 10 2008 08:20:48
Kedves Dani!
Olyan csodálatos vallomás ez a vers! Talán, akihez írta, meghallgatja. És bár "sosem tudtad elmondani" itt most leírtad, és az írás tudod: megmarad, a szó elszáll - úgyis!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 10 2008 21:14:49
Halálos szerelem...remélem olvassa, akinek címezted...szép, õszinte kínzó vallomás.
Maryam |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2019. december 13. péntek,
Luca, Otília napja van.
Holnap Szilárda napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
Archívum
|
|
