A vidám kert ma már csak emlék,
fái kopaszon nyújtóznak az égre,
s mint koldus kinyújtott ujjai
az ágak úgy várnak egy falatnyi fényre.
Hintáján csak a rõt rozsda idõz,
mirõl a festék, mint õszi lomb pereg,
deszkáin rést üt a múló idõ,
mit nem gyógyítnak dolgos kezek.
A reggel harmatot sírt a fûre
látva, mint enyész' a nyár,
s ködbõl sûrû, hófehér leplet,
mint szemfedõt terített rá.
Még egy utolsó sóhaj
és a többi néma csend.
A kert fölött, mi régi szép még,
már csak édes emléked lebeg.
Torma Zsuzsanna - október 13 2008 13:08:39
Nagyon szép õszi hangulatú vers, amelybõl az elmúlás csendül ki,
hiszen még a hinta kopott deszkáit sem javítják dolgos kezek!
A múló idõ mindenen meglátszik.
