Jaj te élet, ülve szánon
Lovak, kik ifjú életemben húztak.
Az ördög bújt most belém
Hogy a sztyeppén kísérettel
Messze emlékeimmel fussak.
Lovak nyakában könnyes csengõk szóltak.
Szaladva a rengetegen
Ott, hol hang nincs, kutyák ugatása sem
Holdvilágos hideg télben
Végtelenben, jókedvemben
Szeltem szánon a havat, merészen.
S odaszólok kiáltva:
Hajtó, énekeljél énnekem!
Melletted vagyok, és bánatos a szívem.
Szemeket melyeket ismertem
Életkedvük, ifjúságuk magammal viszem.
Ahogy dagadt ruhákban öltözve repültem
Éjnek csendje felborzolt...
Harmónikám én kivettem
Az mely régen
Szép lányokat megbabonázott.
Jelen, lelkemnek értelmét látom
A hideg a hó, felélinkít engem
Mert minden az mi volt még lehet
Vágtatva közeledünk
Lovak nyakában könnyes csengõk zengték:
A vég mindenki felett és felettem.
