Ismét te vársz rám üres ágyam,
Fejjel lefele úszom a bánatán.
Szép hölgy te vagy ki szívem elrabolta,
De tudom nincs esélyem se holnap, se ma!
Szõke hajad a szél cirógatja,
Õrizném álmod mintha álmom volna.
Keserû csend mi bezár a magányba,
Tudom a remény hal meg utoljára,
De mit tegyek ha nem remélek,
Ha már mindentõl félek,
Ha tudom magányban halok s élek,
Ha nem mosolyognak rám az évek.
Ezerszer kívántam, fohászkodtam érted!
Hiába vannak mellettem érvek,
Tudom neked én semmit nem érek!
Csak barát vagyok kit szeretsz,
De kevés vagyok szerelemhez!
Pedig mindent megadnék néked,
Csak szíved börtönébe én beférjek,
Rabláncon élnék míg csak lehet,
Sors, élet, halál tõletek mást én nem kérhetek!
