Atomjaira hullott a ma,
megállt a sikoly a légben,
utolsót kondult a harang,
álmodni szeretnék ébren.
Messze menni. A hullám
elindul végtelen útján,
elér a túlpartra, hátat fordít a múltnak,
taraját emelve vág az útnak,
aztán elcsendesedik, valahol,
a mélyben lent tovább kavarog,
a szél ráüt hátára, korbácsol,
csendbõl újra morajlást kovácsol,
kiszalad a partra, pusztít, öl,
útjából élõ és holt kidõl.
A morajok sikolyát megélni nem tudom,
üvöltve próbálom, pedig csak suttogom.
Aztán hirtelen ránk szakad a csend,
s nem tudjuk már hol van lent és fent.
