Az eget elnyelõ füstben
A fény utat tör megtörten.
S kémény árnyat vetve
Nyújtózik, hogy elérje az eget,
S magas alakjával csúf heget
Rajzoljon oda nevetve.
Meghalt itt már minden,
S talán sosem volt Isten,
Ki egykor megfestette itt
A tájat áldott, finom ecsettel.
Meghalt mit biztos kezekkel
A gyönyörû vászonra vitt.
Égõ házak, lerombolt falak,
A sötétben kuporgó alak.
Oszló holtak halk sóhaja,
Omladozó templom eltiporva,
Mintha a hit sosem lett volna,
Elhalkul a város zaja.
reitinger jolan - November 12 2008 16:19:21
Lehet nem is utópia hmmm...
Kerüld az olyan rímeket, ami csupa e vagy csupa a, törd meg egy másik magánhangzóval, olyan szavak keress, úgy sokkal jobb hangzást érsz el.
Ez ellen a versed ellen csak ennyi kifogásom van
Szeretettel Joli
SL - November 12 2008 17:53:18
Köszönöm Joli!
Céltudatos volt az azonos magánhangzók használata. Úgy gondoltam a vershez ez illik, komolyabbá teszi.
Köszönöm Zsolt!
Igen sajnos aktuális
Laci
genezisz - November 12 2008 19:43:43
Szia Drusza!
Mint minden mûvész,amatõr vagy profi, bõségesen talál magának
témát ebben a -önmagát- pusztító világban .
Versedhez gratulálok szépen szól.
üdv. genezisz-laci-
