Suhogó szárnyakon
száll le rám az álom,
bársonyosan ölelõ
langyos esti szellõ.
Fehér kúszó lepel
szirmok közt hever egy
simogató szatén kéz,
csókja éjjeli méz,
harmatfüggyöny ágya
kínja minden vágya
szenvedélyben fürdik,
meleg testében züllik
a szerelem tüze,
ringat lágy öle,
folyó ömlik tengerbe
elrévül a végtelenbe,
fekszem csendesen
fekszel csendesen
párnámra borulva
arannyal koszorúznak
a hajnali sugarak
köddé foszlanak.
Szeretlek, mint lelket
átszövõ képzelet,
mi reggeli pacsirta
énekével illan el...
) .
