Kopár sötétben botorkálva
lépten-nyomon felbotlik
egy csúszós hazugság,
mely marja gyomrom,
akár félbeharapott szó,
elkendõzik az igazat,
mint tetõt télen a hó.
Tíz körömmel kaparom,
vastagon belepi mocsok,
vájkálni hiába akarom,
szétszóródott nyomok...
...hagyd szelíd békességgel, míg a tetõkrõl leolvad a hó...s majd mikor már foltjuk sem lesz...meglátod...a tûzpiros cserepek mosolya meghozza nyugalmad...
Szép és kifejezõ a versed...
Szeretettel[/b]
szí.
loretta - december 16 2008 13:47:50
Artemiszia, az igazság néha nagyon mélyen lapul. Kérdés, hogy akarjuk-e tudni, vagy egyáltalán tudhatjuk-e. Versed remek!
Artemiszia - december 16 2008 15:12:10
köszönöm kedves hozzászólásaitok. Igyekszem felkavarni a kedélyeket, legalábbis csak e téren, mert a sz*rkavarás nem kenyerem.
reitinger jolan - december 16 2008 17:18:11
Vajon mikor lesz hóolvadás, hogy tisztábban lássunk.
Remek az írásod ismét.
Szeretettel Joli
marica - december 16 2008 19:14:05
Kedves Artemiszia4 nagyon remek, és fantasztikus ereje van a versednek.
Szoszinak és Andrásnak igaza van. Jolival együtt én is kivácsi vagyok.. De sajna hiába vakaródzunk. Kemény napok várnak még a Magyarra!
Szeretettel: marica.
Barb - december 16 2008 20:10:37
Ez igen!!! Gratulálok a versedhez!
sziszifusz - december 16 2008 22:43:58
Hiába olvad el a hó, a kutyapiszok még sokáig ott marad.
Remek lett!
Szeretettel: Sziszifusz
genezisz - december 17 2008 16:12:11
Szia Art!
A szutyok ott van minden szegleten....idõnként a fejünkre is jut.
Persze az az elõny megvan ,tudunk tusolni .
Egy darabig tiszta lesz.
üdv. :gen
