A víz felszínén úszó holttest,
talán szörnyû titkokat rejt
s a gumiszobában az õrült,
talán iszonyú képeket felejt..
s Te melyik vagy?
gyönyörû, tiszta szemed mirõl mesél?
szorosan összezárt ajkad,
néma süket falaknak mirõl beszél?
Ha tehetném, felszárítanám
a könnyeket az arcodon,
s talán én is könnyebben ébrednék fel,
egy átzokogott hajnalon
ha tehetném, törölném emlékeidbõl
mindazt mi oly nehéz
s tudnám: tettem érted valamit..
bár talán már a minden is kevés.
Ordítani kellene, hogy : Elég!
Sok már! Elég!
Csak élni szeretnénk..
szerelmet, küzdést, harcot
s egy kis gyõzelmet keresnénk.
Tenger a lelkünk, s hánykódnak
rajta a gond-hajók..álomszép
sellõk dúdolnak halkan
álomba ringató altatót...
szoszircsi - december 27 2008 13:28:09
[b]Szia Erimo
Tetszik a versed,szép és egyedi színekkel társz elénk egy vágyakozó, de egyben nyomasztó életérzést....tudod érdekesek az emlékek, mert mindíg két dolgot akarunk velük elkövetni...vagy nagyon mélyen a szívünkbe akarjuk zárni...vagy szeretnénk azokat jó messzire elhurcolni magunktól...ritkán sikerül a megfelelõ helyre tenni....
Szép ellentétek feszítik a versed, kifejezõvé válik...bár a vége...csak látszólagos nyugalmat,látszólagos boldogságot áraszt...ezért fogd kézen az emlékeket..és fogadd el, de ne engedd,hogy rátelepüljön életetekre...
