|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,219
|
|
A harcsavadász.
A napkorong, az égi útjának utolsó szakaszát járja,
a harcsavadász elindul, szokásos útjára.
Folyópartra érve, rögvest megkönnyebbül,
kedvenc helyén kint a spiccen, megint senki nem ül.
A kövezésen lassan, kimérten, óvatosan lépdel,
a mélyben tanyázó halakat, a kopogása, ne riassza még el.
A sarkantyú végét miután elérte,
hátizsák a földre, kicsit pihenni kéne.
Kezd eggyé válni a köröttes csenddel,
közben a vizet kémleli hosszan, fürkészõ szemével.
Készséget szerel, gondosan precízen,
ha az idõ eljõ, minden rendjén legyen.
A szikrázó égitest, lehalkítva fényét,
lassan méltósággal eléri, a látóhatár szélét.
Honnan s honnan nem, életre kél a víztükör,
megannyi apró élet, fénylõ pikkelye tündököl.
Az elsõ éhenkórász alattomosan, mint torpedó jön
hatalmas loccsanással õ a balin, vagyis a ragadozó õn.
Vadászunk az eseményt csendben szemléli,
szinte örül , hogy a rabló oly gyakran elvéti.
A horizonton az égi fény lassan alámerül,
az imént hangos víztükörre, ismételten csend ül.
Eljött az idõ, a készség elõkerül,
halk suhogás után, kis csobbanás,és a csali is elmerül.
A csendben felerõsödik, a rohanó víz hangja,
az orsó sustorgását, a víz csobogását hallgatja.
A monoton pergetést, most a kaffantás sem zavarja,
megjött a süllõ, õ is éhes, a vacsoráját akarja.
A homályban még látni, hogyha nagyon figyel,
fröcsög a kis hal, a víz színe alatt, néhány centivel.
Ez jó jel, hisz itt van az élõ vacsora,
reméli a bajszosnak korog már a gyomra.
Nõ a sötétség, ismét csend, hosszú- hosszú percek,
Feljõ a vén hold, miközben a zsinór hangja serceg.
Pár méterre tõle, egy örvény tekeri csavarja a vizet,
Kezében a bot hajlik, s mint felajzott íj zizeg.
Most halkan megjegyzi, vendégem van végre,
az adrenalin közben maximum a vérben.
Ha kapás van, nem várni, be kell vágni ismét,
a kétes küzdelem elkezdõdik tüstént.
Görbül a bot, az orsó visít a zsinórral,
szó nincs arról, hogy egykönnyen, megadná magát a hal.
Közben halk mormolás, Istenem add, hogy enyém legyen,
drága jó Istenem engedd, hogy kivegyem.
A harc, sokáig tart még a végtelennek tûnõ idõben,
ám de egyszer, nagy lapos fej,óriás bajusszal, tûnik fel a vízen.
Lassan kimerül, izmai ernyednek, majd magát megadja,
a harcsavadász ekkorra már a fohászt abba hagyja.
Igazi harcosként, áldozata elõtt büszkén fejét hajtja,
megsimogatja, majd érzéssel, homlokon csókolja.
A harci hõbõl lassan lehûl, az ellenfélnek neve is kerül,
zsákmányával együtt végre, otthonába tér, úgy éjfél körül.
Budapest.2009.január 19. Albert Ferenc |
|
|
- január 20 2009 15:33:31
Szia gufi! Õszinte elismerésem! Remekeltél! Csak így tovább!!
Szeretettel: marica |
- január 20 2009 15:43:53
Kedves Gufi!
Nagyon tetszett a versed.
Szeretettel gratulálok Tay |
- január 20 2009 16:52:10
[b]Remek, remek írás...élethûen állítod a természet nyugalmát a "vadászat"- horgászat izgalmával analógiába...
András nagyon jól ráérzett a Toldi-vonalra, dallamára...
Szívbõl gratulálok!
Szeretettel[/b]
szí. |
- január 20 2009 17:37:06
Szia Feri!
Gyerekkorom horgászélményei villannak fel.
Nagyszerû olvasómány volt, jól felépítve.
Szeretettel: Szisz |
- január 20 2009 21:44:07
Kedves "MINDENKI" Aki olvasott és aki még hozzá is szólt,
köszönöm nektek. Be vallom kicsit, mit kicsi nagyon féltem.
Ilyen elismerést nem is reméltem.
Üdvözlet mindenkinek : gufi , csak így szerényen. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. január 02. péntek,
Ábel napja van.
Holnap Genovéva napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
