Az összekuszált táj
képét simítja az est,
a vörös ég aljához
látom a fák
sorfalát hajolni,
ahogy szemem elengedi
a színeket...
-mint apró,rácsos kis ablak-
a gyásztalan éj sötétjét keresi.
Folyik mellettem a gyönge fény,
felöleli köröttem a teret,
ölelések szirma lebeg
-mint hulló levelek,-elveszve
zuhannak lágyan a lábam elé..
A lélek már más világot keres,
elsöpör hangokat
kiolt érzéseket
elsüllyeszt hegyeket...
s közben peregnek életek évei
már nem tudok vele
mit kezdeni !
Titok ül a Hold arcán
udvarába csillagok húzódnak
csendjük fátyolként omlik rám
örök törvényszerűséggel:
este van újra
és csend és csend és
némaság...
Taygeta - február 14 2009 21:53:33
Kedves Szí!
Átéreztem versed minden sorát, szép gondolatok, képek elevenednek meg az írásodban.
"..ölelések szirma lebeg.."
"A lélek már más világot keres,
elsöpör hangokat
kiolt érzéseket
elsüllyeszt hegyeket..."
idézhetném még, nagy hatással volt rám minden szó. Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel Tay
gufi - február 15 2009 10:14:23
Kedves Ircsi!
Mit Tay említi , minden szó mit versbe fűztél,külön külön,
majd egybe,nagy hatással van az emberre.
üdv:gufi
maximum - február 15 2009 12:16:21
Kedves Szoszircsi! Szép lett és rám is hatással van a versed. üdvözlettel: maximum
