Ahogy hózápor hull
szürke fellegekből,
bánat könnye úgy hull,
merengő szememből…
Olvasom mit írtál,
s szívem nagyot dobban…
Elsötétül a világ
köröttem, egyre-jobban….
Már csak a gép jelét hallom,
ahogy jön Tőled az üzenet.
Jéggé dermedt, égő arcom…
S kezem választ, nem engedett…
Homály takarta előlem,
a kegyetlen valóságot…
s én romjaimra dőltem, -
temetve boldogságot.
Kimondtad hát az ítéletet…
Szívedben nincs számomra hely!-
Már nem kergetek több álomképet,
csak merengve nézem a messzeséget,
ahogy táncolva hull, a sok hópehely.
Melcsike 777 - február 16 2009 13:37:34
Szia! SZépen összehoztad a tájat az érzelmeiddel, tetszik! A szerelem sokszor nehéz, és a változások is! De ne add fel fog még rád is sütni a nap! Szép a vers az fájó érzelmek ellenére!Csak így tovább!
Puszka
Melcsi
maximum - február 16 2009 14:31:07
Kedves Gizi! Szép versedhez gratulálok! üdvözlettel: maximum
Torma Zsuzsanna - február 16 2009 15:17:42
Kedves Gizi!
Nagyon szép és megható verset írtál.
Szép látvány a táncolva hulló sok hópehely, s remélem, szívedet ez egy kicsit megvígasztalta.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Bencs Gizi - február 16 2009 20:48:28
Köszönöm! Nagyon kedvesek vagytok!
