Látlak.
Az ablakomból nézlek
Melynek sarkában egy pókháló...
Rezgését, mozgásod élteti.
Oly boldogan táncolsz, forogsz
Kábultan leesel
Felállsz, s újból táncolsz
Kacagásod jókedvet teremt.
Jaj, az Ég sötétedik
Szemeid figyelik a földet,
Villámok világítják arcod
Szemeid virítnak, fehérek.
A szél hajadat fonja
Ruhádat hasítja
Te, csak állsz mozdulatlan
Még két kis vércsepp földet mossa.
Csak állsz mozdulatlan s várva.
Egy erősebb vakító villám
Térdre kényszerít.
Ütése oly erős
Két szárnyat nyit.
Szaladok feléd,s cipelek ölemben téged
Csókolnám szádat életet adnák néked.
Te, nem törődsz mindezekkel
Figyelésed hideg
Szétnyílt szárnyaid
Az ég felé cipelt.
genezisz - március 15 2009 15:36:28
Szia Elemér!
Mindig csodáltam ezt a nagy termékenységet ahogy ontod a jobbnál jobb verseket.
Emelem a kalapom !
Ölelet: Laci
Peszmegne Baricz Agnes - március 15 2009 17:34:39
Kedves Iytop!
Misztikus hangulatú szép verset írtál. Teljesen a hatása alá kerültem! A cím és a vers között én nem érzem az összhangot, de ez csak az én érzetem, és nem csökkenti a vers értékét.
gufi - március 15 2009 19:59:33
Kedves Elemér!
Remekedhez nincs mit hozzá tennem,
Úgy érzem most is jó hogy ide jöttem.
Versed csodás lett.
üdv:gufi
maximum - március 15 2009 22:13:10
Kedves Iytop misztikus hangulata van a versednek, és nagyon átjött ide hozzám . üdvözlettel: maximum
rea - március 16 2009 10:42:12
Hűha!Én csak a vers végére értettem meg,hogy miről írsz.(Ezt be kell vallanom.)Csodás a téma."Mert minden születésben ott van a halál."(Ez az idézet jutott eszembe a versedről.)Gratulálok!Nagyon tetszik!!!
Szeretettel:Rea
!
