Valóm minden ruhát
ledobált magáról,
emésztet a harag,
úgy terült rám
mint köd fátyol.
Némileg kisejellet
jellegtelen arcom
alóla,
amint indulatom
szele egy pillanatra
felkapta.
És te önzőn magadhoz
ragadtad a szabadságom,
beléd olvadtam
azt hittem erre vágyom.
Ébredésem viszont
olyan irgalmatlan
fájdalommal járt,
ugrált rajtam vadul
a nélküled
üvöltő magány.
Koporsóm lettél,
oszladozó hullám
utolsó tokja,
beitattál méreggel
és üvegét a
valóság naponta
szájamhoz szorítja.
Én pedig tehetetlen
rabszolgaként nyitom
szám rideg érintését
várva,
így nyelem be
utolsó szavaidat
amik elűztek
temetetlen
magányba.
jocjo - március 17 2009 07:17:54
Kedves Cseba! Nagyon nehéz szavakat találni versedre. Keserű-szépen írtad meg a visszamaradt magányt. A szerelemben minden gyönyörűsége mellett ott a fájdalom is. És néha nagyon tudunk szenvedni miatta! Üdv. jocjo
reitinger jolan - március 17 2009 08:56:06
A keserű szakítás cseppjei és az elkeseredésé.
Szép lett.
Szeretettel Joli
winston - március 17 2009 09:25:41
én a keserű beletörődést érzem versedbenamit nagyon jól érzékeltettél
cseba - március 17 2009 09:29:30
Köszönöm a szavaitokat. Ez már egy régi történet, az ilyeneket az ember csak kötözgetni tudja, hogy el ne fertőződjenek, de meggyógyulni soha nem tud igazán...
maximum - március 17 2009 09:46:19
Ebbe egyetértek kedves Cseba, hiába történik valami ezer éve, ami fáj az mindig fáj belülről, és az igazi szerelem mindig él a lelkünkben. Ezt te nagyon szépen érzékeltetetted versedben. üdvözlettel: maximum
Maryam - március 17 2009 11:29:28
Még szerencse, hogy már elmúlt, jól kifejezted az érzelmeidet.
Maryam
ese23 - március 17 2009 12:55:27
Szép szomorú vers...
Nehéz egy szakításból felgyógyulni, de ne add fel!
gufi - március 17 2009 20:21:22
Kedves Cseba!
Versed nagyon szomorú,
de remélem már nem tart e ború.
Versed szépen megfogalmaztad.
üdv:gufi
amit nagyon jól érzékeltettél
