Csaták, harok öldöklő küzdelmek
néha piciny, tovatűnő győzelmek.
Az élet örök háború!
Soha nem nyerheted meg!
Füst, köd, szögesdrótkerítés
harcizaj, fájdalmas üvöltés!
Vesznek el társak, barátpk
hullnak szét naponta családok.
Ha elő bújik a sápadt nap
a sugarával csalóka reményt ad,
kidugod fejed a sáncok mögül
idegenül félve nézel körül.
Nem látsz mást csak romokat
vért, halált és kínokat
De máris újra szólnak a fegyverek
lőnek rád ismerősök, ismeretlenek.
A lövészárokba visszakúszva
önmagadba visszabújva
várod az utolsó megváltó napot,
mikor fegyvered, pajzsod eldobhatod.
Majd előbújsz meztelen
és csendes mosollyal
vagy torz vigyorral
várod, hogy a halál elvigyen.
winston - március 25 2009 19:15:04
tetszett-önmagadba visszabújva...azért jó, hogy vannak békés hétköznapok is
heaven - március 25 2009 19:18:50
Kedves Dezső!
Szomorú és örök témáról írsz, mindig is voltak és lesznek. Sok értelmét nem látom a hadakozásnak. A világ újrafelosztásáért folytatott harc sohasem áll meg, kiegészítve egyéb más ellentétekkel...
gufi - március 25 2009 19:57:22
Kedves Dezső!
Én voltam katona,na nem háborúba,
versed nekem azért napjaink, ember ember elleni háborúját is
megtestesíti. Nagyon jó lett.
üdv:gufi
Az élet egy folyamatos harc,
néha azért ránk nevet
egy szövetséges arc.
használjuk ki éppen ezért
a fegyverszünetet,
s jó dolgokra fordítsuk
a csendes perceket!
iedone.
