S a hid mellé űlve már kora reggel
Egy rozsdás...valamikor gyermekfújt szájharmónikán énekel.
Szemerkél az eső,emberek sietve
Hallják a harmónikát, de erszényük nyitását feledve.
Fiatal ő arca kerek,mint egy régi dalnok
Várva lesik erszényét a Hiénák,emberi álatok...
Rozsdás bádog dobozból egy hangot.
Ne kerüljetek ki engemet,jó emberek
Mintha mellemen kigyó és alma lenne,
Mert a különös kacat ruhán
Az igazságot tartom rejtve.
Csak az ki sebére sót rakott
Énekben vigad,mikor oly nehéz
Rozsdás harmónikából éneklek
Az Istennel, csak igy beszélsz.
Az adóhivatalban belép
Itt, a tömeg valamiért mindig fizet.
Ő, támaszt egy oszlopot
Az igaztalanság áldozata lett.
Nem kunyerál,pedig kezében egy kalap
Ahányszor az érmék zörögnek,
Forditja fejét hallgatag.
Az Öreg,arca borostás keze bütykös,kiszáradt remegő hang
Élő vagyok,ünnepekre gyűjtök.
Fehér sirályok alatt
Csordának lábain számolgat
Ott,az ajtó mellett a vak.
A halálom napján semmit nem fogok kivánni
Csak a fennlevőtől egy ajándékot...
Legyek én is mint Szent Péter
S őrizzem kaputok.
