Mikor
nyári alkonyon
a periféria ágára ülnek
a fények,
s bíbort turbékolva
a tájon szétterülnek,
a feszült id?n húr lesz hallgatásom,
rajta röpülni vágyva
éhes pillantásom,
mely rád lelni kíván
itt a szenderg? ég alatt,
hol tücsök zenén jár
a fáradt pillanat,
s ha a hold sárga fénypalástját
majd válladra ejti,
minden bámész csillag
fénypilláját a földig mereszti,
akkor a húr végre ellazulhat,
szívem s szíved között
szivárványt húzhat,
a szitáló boldogságon
átsuhanó fényl? szerelem,
s csókom neked adom,
s a tiédet veszem.
Maryam - augusztus 20 2007 15:59:05
Fúú nagyon tetszik a megszemélyesítés, és az egész vers csendes elmélked?s hangulata, amely egy szenvedélyes csókban forr össze.
Maryam
mullerildiko - augusztus 20 2007 18:26:01
EZ mesteri ,gratulálok :Ildi
Ariadne - augusztus 21 2007 05:34:53
Nagyon tetszett versed! K?lönösen ezek a részek:
"hol tücsök zenén jár
a fáradt pillanat"
"minden bámész csillag
fénypilláját a földig mereszti"
Gratulálok:Ariadne
