cirógat
az éji nász
elfojtva
ül
ajkamon
egekig hangzó
sóhajtás
ereinkben száguld
a szerelmi láz
lágy melódiát
játszik
az idegek tornácán
tétován
mint eltévedt
vándor
keresi kezem kezed
békét kötve
a harc után
mint kilőtt
íj húrján
remeg ajkamon
egy idegszál
testünkön
utórezgés remeg
mint földrengés után
oldott csomók
hevernek
összegyűrt
lepedő vásznán
szipogva tántorog
a részeg idő
vonszolva
magával
az egyre halkuló
szívdobogást
mint csata végén
a dobszó
mint eső után
a hegyekből
megindul
az ár
úgy indul
testünkből
egy újabb
vágy
felépíteni
a lerombolt
szerelem várát
kortyolgatva
a kéj
friss forrásvizét
meghódítva újra
meg újra
a test birodalmát
mint kisgyermek
a tűzzel
mi is játszunk
tovább
észre sem vesszük
újra
lángolva égünk
a szerelem oltárán
Nagyerdessy - június 01 2009 12:44:10
...mond, miért van az az érzésem, mintha az életedből ollóztad volna össze ezen írásodat?
Santos - június 01 2009 14:54:31
Nagyon jó a megérzésed.
Én mindig az életemből ollózom össze a írasaim. Másképpen nem is tudnék írni.
Az igazi vers az, amit magunkból írunk ki.
Nagyon boldog vagyok, hogy eddig körülbelül 300 verset sikerült magamból összeollózni.
Gyermekkori álmom kezd megvalósulni azzal, hogy egyre nagyobb elismerésben részesülök az írásaim által.
Különben, jól vagyok
Santos
bozoeva - június 01 2009 16:36:32
Santos...Szeretnék GRATULÁLNI először a vershez
.................................másodszor: a SIKEREIDHEZ!!
Szeretettel: bé.
gufi - június 02 2009 12:51:18
Kedves Santos!
Az élet kedves ajándéka, az álandó megújulás
és megújulva újra meg újra a szerelem oltárán áldozni.
Ragyogó versedhez gratulálok.
üdv:gufi
!
