Fásult szürkeségben
ontja éjszakám a perceit,
végtelen űrként
sötét szavakból
szilárdan állnak falaim,
már elkéstem!
tegnap még
delelőn állt a Nap,
de ma
árnyékok fényében
résnyire nyílt szemmel
csodálkozni nincs helyem...
szél fújta ablakokban
néma féltékeny arcok,
megrettent rajtuk a Hold
'míg titkos
kis románccal ellágyulva
fénye rám tekint...
Életek zúgnak fejemben
ahogy karommal
körbeölelem a hegyeket,
laposodó alakok
araszolnak a nyúlós idővel,
kiáltanék értük
mennyországot keresve,
de hangom
vészjósló rekedtsége
szakadékot hasít a gerincre...
Tompa völgy ma a derűm
méla barnaság,
kiiszom hát szívem kútjából
ami fáj,
mert keserű az éj
sötét a sóhaj is bennem
hisz' közel van a tél
itt tolong mellettem...
Go-ti-ho - június 15 2009 12:39:16
"...laposodó alakok
araszolnak a nyúlós idővel..."
Na, hát ilyenekért érdemes fel-felnézni a Korongra!
gufi - június 15 2009 19:11:34
Kedves Ircsi!
Lelked a versben beleszőve, de holdad kicsit incselgő.
A románc mivel kecsegtet talán egyszer eljő.
Ha mind kiittad szíved kútjából ami fáj,
megszépül körülötted a télbe fagyott táj.
Szomorú versed szépen megírtad. Azóta már talán kicsit más a világ
üdv:gufi
gondola - július 07 2009 20:23:44
Drága Ircsikém!
Nem, nem késtél el! Csak előbb kezdted. Átöleled az életed minden félelmével, szerelmeddel. Az idő múlik, mindenki felett. Ezzel meg kell barátkoznunk, de Te ezt már nagyon jól tudod.
Írásod most is megfogott, hála érte!
