Napkorong

P-05

KISÜLT KALÁCS SÁRGA KAUCSUK CSIZMÁBAN

Három év körül járt l996 nyarán, mikor megismerkedtek. Azon a makulátlanul kék egű, sziporkázóan napsütéses augusztus közepi délutánon.
Szokásos ebéd utáni szunyálásához készülődve kucorodott fel egy ütött-kopott, napszítta, agyonfoltozott, ám degeszre fújt, az udvar legárnyasabb csücskében elhelyezett kék-piros gumimatracra. Böszörményi néni pedig a 8. számú öt személyes faházikó ajtóval szemközti inkább derék egyengető, semmint kényelmes fekhelyére. Azért éppen arra, mert ha az időjárás engedi, az ajtó éjjel-nappal tárva-nyitva áll. Semmivé lesz így egyrészt a határ a pár négyzetméternyi belső tér és a szabad mindenség történései között, másrészt pihenve-elvonulva, szusszanásnyi magányra vágyva sem zárja ki magát a humán kör életéből.
Hát most vétek is lett volna.
- Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom
Mióta zsong óvódásul Fenyvesen a sok évtizedes fenyőóriások illatába bódult rovar-társadalom; susog csendet sürítően fehér törzsei felett a megszámlálhatatlanul sok nyírfalevél?
- Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom
Ébren van? Álmodik? S ha már igen, miért éppen decemberről a rekkenő – augusztus e hetében Istennek hála évek óta menetrendszerűen beköszöntő - hőségben?
Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom
Talán éppen azért. Talán éppen az ellentétek miatt. Melyek mint tudjuk, vonzzák egymást.
És a nyitott ajtó lombozat-árnyéktól szabdalt-tördelt négyszögében strandpapucsok, erős és még erősebb vádlik, combok, tomporok, strandsapkák, keblek, elázott és még elázottabb hajzatok vonultak amolyan hangya-célirányosan korábban soha nem tapasztalt mennyiségben. S mindez félreérthetetlenül egy célpont felé mozgott. Az udvar ama átellenes sarka felé, melyet ebből a fekvő helyzetből nem láthatott. Ám ahonnan tisztán, felismerhetően, ritmikusan, ciripelt a Kis karácsony, nagy karácsony.
Hány perce pihenhetett? Öt, tíz, harminc? Netán eltelt már az ebéd utáni sziesztára szánt másfél óra, melyet minden nap, jó időben – rossz időben kiadós úszás követ?
Ez most lényegtelen volt. Fel kellett kelnie. Ki kellett mennie. Látnia kellett. Kívülről. Amit mindenki lát.
Apró békucit. Négykézláb. A hatalmasra pumpált gumimatracon. Lábán a saját kanárisárga, két kezén az alig két esztendős hugicája ibolya lila gumicsizmácskája.
Ez az ominózus lábbeli a Balaton part e pontján, ebben az időpontban kis gyermekekkel nyaraló családok számára a legnélkülözhetetlenebb darab. Mert a tíznapos turnus ugyancsak – Isten tudja miért – elmaradhatatlan tartozéka az évek óta menetrendszerűen lecsapó félnapos délutáni orkán-felhőszakadás. Felnőtt-és idősebb gyerek korosztály viháncolva lovagolja ilyenkor a tarajos hullámokat, s szeli az egyszerűség kedvéért csupasz lábbal, egy szál fürdő akármiben az egy-egy családot befogadó faházikóktól a terméskőből épült ebédlőig több centi magas vízszőnyeg alá került udvart. Az aprónép számára azonban, több okból is, csak a kanárisárga gumicsónakokon ajánlott az átkelés.
Megállás nélkül ciripel a dalocska. Békuci, lábán a kanárisárga, két kezén az ibolya lila plasztik csizmácskákkal négykézláb áll – dehogy is áll! Hát épp ez az! Három esztendeje teljes energiájával előre-hátra ringatja magát a Kis karácsony, nagy karácsony dallamívén és töretlen ritmusán.