Ezüst fátyolba öltözött az ég,
alszanak a fák, a fű, s a természet.
Mint védelmező terülök el köztük,
velük csukom álomra szemem.
Felcsendül egy ismerős dallam,
egy tücsök muzsikál egyedül,
játsza a szíve bánatát,
elhagyták,bús,s ilyenkor hegedül.
Összeszorul torkom,
oly' ismerős e muzsika.
Már játszottam egyszer valaha,
de elhagyott a szívem alkotója.
Ide száműztem magam,
mert örökre elhalkult a zongora..
gufi - július 30 2009 20:57:51
Kedves Ronibaba!
A tücsök is néha abbahagyja,
még biztos megszólal egyszer az a zongora.
üdv:gufi
Berenike - július 30 2009 21:16:00
köszönöm szépen
..Már ha addig nem felejt el valaki játszani(bár az ujjakban van örökre a játéka )
igen,a tücsökdalhoz nagy csend kell..nagyon nagy.. (felfedeztem pár hibát...a nagybetűt néhány helyen nem jól irtam
sziszifusz - július 30 2009 21:44:39
Fenségesen szólt a versed! Aki figyel, az meghallja a halk zongorát is.
A szerkesztők ha kéred, kijavítják neked utólag a tévesztést.
Én azt az s -t már el is hagynám az utsó mondat elején.
Szeretettel: Szisz
Berenike - július 31 2009 11:42:53
Szia Szisz
Örülök,hogy tetszik
Kértem a javítást
bZsanna - július 31 2009 13:11:45
Szép a versed, gratulálok
Berenike - július 31 2009 19:43:39
köszönöm
És a javítást is!!!!!
)
(felfedeztem pár hibát...a nagybetűt néhány helyen nem jól irtam
