Egy májusi meleg naplemente,
A parknak hatalmasságában lépegettél.
Az én parkom...
S a sétálónak homokja
Átölelte fehér kis cipellőidet.
Tested összerezzent...
Látva azt,ki a messziségből jött.
A fáknak mosolya ablakokat nyit
S vázákban álló virágok,ottfelejtett csokrok
Fehér lüktetésük
Életre vidít...
A Május, meleg csókot hint.
Mint Olimpiász négy évekként, mosolya újból,
S az időmérő a falon,szuszogása lassú.
A halk pázsit is lengedezni kezd,
Boldogság órája lassan leszáll
Kék égnek boltívéről
S a fehér csipkék eloltják a mécseseket,
Akkor hallgatag leplük alatt
Ásva leszünk élőknek kriptájában,
Szeretkezni fogunk fenyőfák illatában
Ott védettek, süketek lennénk.
S mindezek után
Még lesz egy éj, mint máskor.
Lesz....
Egy októberi diszkrét csend.
A levelek rezegni fognak
Képzeletek,becsukott szemek
Megbánás...
Utolsó est mikor még jönni fogsz
Egy őszi csend,fehér zsebkendő
Himzett jelkép... integető.
Végül,
Már nem lessz semmi.
Nap sem lessz.
Nem lessz Hold,
Csillagog sem fognak esni.
Így egyedül...
Mi létünk sietős
S jártunk itt, mint vendég.
, ami ismét kifejező és főleg szép.
