Kockaköves úton hol századok vesztődtek,
Kacskaringós utcákon a hallgatás csak folyik.
Öreg lámpákból a világosság mintha hullana
-Menyből az angyal-az elveszett télből visszhangzik.
S megbokrosodott lovak szánjaikkal száguldva
Ezüst szörmebundában kisasszonyok bugyelálva.
Ezernyi gyémántok kis coffjaikban csillognak,
Erős fagy esett a Magura alatti városkára.
És vörös bornak illata, fahéjjal füszerezett.
Az ősi bort osztó házak vonzanak...
De jaj, ajtajuk küszöbén megállok.
Zárva: De mindha belülről figyelnék világomat.
