Ma lehajoltam egy apró mezei virághoz,
Ujjam hegye puha szirmait simogatta,
Egy régi érzés párosult finom illatához,
Mely a fátyoltalan múlt arcát mutatta.
És röpültem az id?n át, bún s gondokon
S megérkeztem ide, e szép mez?re,
Még pehely sem ült gyermeki arcomon,
Még hittel néztem a rejt?z? jöv?be.
?Mezítlábas, csillogó szem? kis kölyök
Ki rácsodálkozik egy szép virágra,
Lelkében szivárvány fény? szép körök
Lebegnek, a kehely mámor illatára.
Ami ott jöv?, az itt fájón borzongó múlt,
S az arcon már elmélyül? vonások,
A szivárvány kör már rég a földre hullt,
Lélekben gondok, a szúrós bogáncsok.?
Az id? lép az élten is át, szüntelen szalad,
De ha még örülök e kis virágnak,
Akkor még van remény, ha der? fakad,
Még tudok hinni e lódító, hazug világnak!
