Sötét van, mindent eltörlő borzasztó sötét
Kinyújtott kézzel próbálok menni feléd
Fázom, nyirkos minden mihez csak hozzáérek
Nem talállak sehol, csak botladozom, félek
Nincs mitől félnem, de ez nem segít
Kereslek, pedig tudom, hogy nem vagy itt
Sötétben kóborlok egy nem létező álmot keresve
Szétkorhadt életem darabjai fölött keseregve
De most már elég volt, fényt akarok
A ragyogó sziporkázó fényért harcolok
Elegem van az elmosódott álmokból
Nem fog eltiporni a sötét álomkór
Ha nem vagy itt hát nem kereslek
Ha nem szeretsz is, nem kesergek
Én is tudok ember lenni
Megpróbálok tovább élni
Hanem sikerül az sem számít
Engem senki meg nem állít
Míg van e világban dolgom
Teszem, s nem gondolkodom
Lyza - szeptember 29 2009 18:02:42
Fantasztikus!...Olyan optimista vers, hogy ihaj!!!...
Elismerésem, Hiperkocka!...Lyza
heaven - szeptember 30 2009 11:18:14
Én is hasonlóképp gondolom.
gondola - október 01 2009 16:39:39
Szia Hiperkocka!
Hatásos verset komponáltál, szinte szurkolok Neked!
Megjegyzésként fogadd el tőlem: Hiányolom a mondatvégi írásjeleket. Használd bátran! Még hatásosabb, nyomatékosabb lesz írásod!
