Hátrahagyva veszem észre: Telnek az évek, mint valami látomás.
Gyűrődik homlokunk bőrére, öregségünkre
S nem lehet elkerülni sorsunkat ...
Semmit el nem kerülhetünk,s várjuk a halált .
Bár próbáljuk szelidíteni, áldozatot hozva,
Mégis hulláma halálos,
Senki e földön nem szabadulhat,
Mert halotti kincsként létezik és nyilvános.
Már a kezdetektől tejével etet minket.
Királyokon, kik rokonaikat tartanak kézen, szóban,
Mindenkin bosszúját kitölti ...
Még a munkában is elgondolkodó ... dolgozókat.
Bár fiatalok, üdék mindnyájan voltunk,
Mellünk pajzsi bátorság lett,
Nehéz harcokon mentünk átal.
Ha örök alvásban leszünk, ott minden másképp lesz.
