Én,
Sarkady Ede,
Edének, Ilkának gyermeke,
Kiknek örködő ma a mécsese,
Születtem Magurának aljában,
S Kraszna vizén vittem álmom,
Puliszkában, vörösbor illatában,
Hol látsz oly gyönyörű, napbarnított melleket,
A varsolci határban földet munkáló lányoknál.
Értitek egyszerűségüket ?
És ugyanott szemeddel mit látsz,
A vöröses őszi tengerin?
Kiemelkedett a népem, mint Izraelé,
A hatágú gyertya helyett,
Nem nyújtottam mást ... verset, éneket.
Voltam Góliát,
Melynek volt gerince, oszlopa,
S eredetét nem szégyelte soha.
Bár összeomlások is történtek,
Tűzben, vízben harcok ...
Megtartani nyelvünket, gondolkodásunkat ...
De eltiportatok.
Ma, utamat járva eszembe jutott minden,
Keréknyomok, nyikorgások,
Hepe-hupás Szilágyságom,
Birsalma, hagyma illata,
Kádároknak, Bartusoknak, Déneseknek jó szava,
S az esti füstnek íze, a száraz kenyér ...
Mind lelkemet takarja.
Én,
Sarkady Ede,
Ki, mint jó bor éveken át érlelődött,
Ma megálltam egy homokos úton ...
Hogy egy szót mondjak:
Szeretet terhe alatt, ma választottam ...
Boldogságom súlyát mérem mélyen, éreztetve ... sorsom.
|
|
