Süllyedjen hát
tér és idő,
legyen a gondolat
parttalan!
…hang.
Mi senkié sem
mégis minden,
Vágytalan,
borzongató
magányos éj…
szavak koppannak
tarka álmokon
fakítják, tépik
a gondolat erejét.
Borzongok,
félek,
élek!
Érzek,
hallok,
remélek!
…kezemben tarom
a zenét.
A zenélő csendet,
- sosem zenélt szebbet!
Lehet akár
személytelen,
- nem bánom!
Komponálom.
Magam is
írom, áthúzom,
javítom
ezernyi
hangjegyem.
Dallá érleli bennem
egyszer az idő,
még ha rövid,
suta, buta
is az ének
minden pillanata
az enyém lett.
Mint minden
pillanat,
ahol a sötét éjben,
csendben,
szebben
még soha sem
zenélt a
remény!
