Elszaladt a nyár
itthagyva bíbor vérét szerteszét,
lelkét szúrós galagonya sebezte meg,
mint törött üvegszilánk ember kezét.
A zöld erd? most sárga folt
és halványabb tán az ég kékje,
semmi sem úgy van mi egykor volt
nem hallik tücsök ciripelése.
Kavargó szelek borzolják a fákat,
feljajjdúlnak csikorgó ágakkal,
lombjukat ledobva intenek a nyárnak,
ágyat vetnek a télnek az ?szi avarral.
Varjak rebbennek fekete felh?ben,
mint sötét kend?j? sirató asszonyok,
kórót kerget az ?szi szél a temet?ben
s a sírokon lassú es?, mint fájdalom könnye csorog.
Az ?sz már megint itt van
s könyörtelen?l tör utat magának,
a vad most nyomot hagy a ragacsos sárban
s hírét adja az üvölt? magánynak.
marica - szeptember 20 2007 06:29:46
Remek!
Beleborzongtam az ?szödbe!
Csodálatosan építetted fel. a"lenge" ahogy "zordba " fordul,
és végig söpör az olvasóbaaaaaan!
Zseniális eszközök.
Marika
netasz01 - február 10 2008 04:02:31
Igaz már tél van.. De igazi õszt éreztem amikor olvastam a versed gratulálok.)
Torma Zsuzsanna - március 05 2008 09:36:52
Kedves Bundi!
Nagyon szépen kifejezéseket használtál az õszi kép megjelenítésére!
Üdvözletem: Torma Zsuzsanna
