Vaslánccsörtetés hangja kígyózik,
Vénák ösvényein halad,
Elmozdult test-birtoklás szívja,
Kering a mozdíthatatlan fény.
Porszem csillan az éj-kosárban,
Ózon-vágy mentes ölelés-koronával.
Ölelésre hív a lemeztelenített Isten,
Ezüstfény? homály-állatkák árnyékában.
A test hasonul a lágy Tér síkján,
Magasra emelt f?vel köszönti ?ket
A megtermékenyülés szobra,
A kárhozat közönbös idillje.
Ócska kép-foszlányok szikrái,
Szabálytalan minták követik
A behúnyt szem rajzait
S fáj a megsemmisülés pillanata.
Az elernyedt kezek szoborként pihennek.
denes - September 22 2007 19:26:23
Az értelem elfojtása, az érzelmek szárnyalása, áttérés egy második síkra sarkallja az ilyen versek mondanivalóját, mely önmagában egységes és érdekfeszít?, de értelmet keresni benne nem célja írójának sem.
zsiga49 - September 22 2007 20:25:39
Kedves Denes! A szerelem tébolya nem keresi az értelmet. Igazad van.
